Koktélháború

A szokásosnál is forróbbnak ígérkezik a nyár Kubában: mostanában ugyanis felháborodott tiltakozás, harag és bírálatok egész sora éri a karibi szigetországot. Egészen pontosan Fidel Castro elnököt, aki az utóbbi időben mintegy nyolcvan ellenzéki gondolkodót ítéltetett hosszú börtönbüntetésre.

Költők, újságírók és közgazdászok is vannak az elítéltek között, akiket összesen 1454 évi szabadságvesztéssel sújtott a kubai igazságszolgáltatás. Többségük „bűne” az volt, hogy bírálni merészelték a rendszert, illetve kapcsolatot tartottak az Egyesült Államok havannai érdekképviseleti irodájának új vezetőjével, James Casonnel. A vád hamar összeállt: az „ellenforradalmár és zsoldos” ellenzékiek összeesküvést szőnek a szocialista rendszer megdöntésére.
Fidel Castro ellenlábasai régóta tudják: amerikaiak társaságában mutatkozni – uram bocsá’ – egy koktél fölött fecserészni, Kubában veszélyes következményekkel járhat. Tán ez is lehetett az oka, hogy a havannai francia nagykövetség július 14-i ünnepi fogadásán a négyszáz kubai meghívottból alig maroknyian éltek a lehetőséggel.
Az Európai Unió tagállamai ugyanis júniusban – így tiltakozván az emberi jogok folyamatos megsértése ellen – diplomáciai szankciókat léptettek életbe Havannával szemben. Az EU nemcsak a magas szintű kormánylátogatásoknak vetett (egyelőre) véget, de felülvizsgálni készül a kulturális kapcsolatokat is. Az már csak hab volt a tortán, amikor Brüsszelben bejelentették, hogy a jövőben szorosabb kapcsolatot igyekeznek kialakítani a szigetország ellenzékével is, és a nagykövetségek vendéglistáján ezentúl helyet biztosítanak a kubai másként gondolkodóknak is. Az eset alaposan felbőszítette a havannai vezetést, Angel Dalmau külügyminiszter-helyettes szavai szerint az európaiak eljárása egyenesen sérti a kubai embereket. – Vajon Kínában is meghívnák az ellenzékieket egy fogadásra? – idézte a BBC a felháborodott minisztert.
Angel Dalmau tavaly ősszel Budapesten egyébként még úgy nyilatkozott a Magyar Nemzetnek, hogy Havanna kész nyitni az Egyesült Államok felé – feltéve, ha Washington ehhez nem támaszt feltételeket. Nos, mindezek fényében a várva várt nyitás valószínűleg még jó darabig elmarad, sőt, mi több: az amerikaiak mellé olyan országok is felsorakozni látszanak, melyek eddig meglehetősen elnézően szemlélték a kubai kormány túlkapásait. Mind közül legfigyelemreméltóbb a tizenötök kiállása: az Európai Unió ugyanis – az amerikai embargót kihasználva – mára már a szigetország legnagyobb kereskedelmi partnerének és külföldi befektetőjének számít. Ezt megpecsételendő, az EU például a közelmúltban nyitotta meg képviseleti irodáját a kubai fővárosban. Nem lehetett azonban figyelmen kívül hagyni, hogy Brüsszel egy ideje már lebegtette – és végeredményben valószínűleg visszautasította volna – Kuba jelentkezését az úgynevezett Cotonou-egyezményhez. Ezt megelőzendő Havanna a napokban visszavonulót fújt, holott megfigyelők szerint a szigetország jó esélyekkel indult az unió volt gyarmatai részére fenntartott segélyekért.
A pénzcsapok megnyitásának feltétele kimondva-kimondatlanul is az emberi jogok helyzetének látványos javítása lehetne. Javítani pedig lenne mit: egy minap nyilvánosságra hozott jelentés szerint ugyanis júniusban Kubában politikai okokból 336 embert tartottak fogva. Közülük nyolcvannyolcat az Amnesty International nemzetközi emberjogi szervezet „lelkiismereti fogolynak” nevezett. (Ezzel a minősítésel azokat illetik, akiket – a szervezet megfogalmazása szerint – meggyőződésük, nemük, bőrük színe, nyelvük, vallásuk vagy etnikai hovatartozásuk miatt vetettek börtönbe, és soha nem használtak vagy hirdettek erőszakot.) Elizardo Sánchez, a Kubai Bizottság
az Emberi Jogokért és a Nemzeti Megbékélésért elnevezésű független csoport vezetője egy nyilatkozatában úgy vélte, hogy az ellenzékiek bebörtönzése a „politikai elnyomás aggasztó fokozódását” bizonyítja.
Kuba nemzetközi megítélését az utóbbi időben nem segítették a világszerte nagy visszhangot kiváltó hajóeltérítési kísérletek sem. Két héttel ezelőtt három férfi a Pinar del Riótól délre fekvő La Colomában próbált meg hatalmába keríteni egy halászhajót. Hírügynökségi – és hivatalos kubai – beszámolók szerint a férfiak nem tudták beindítani a hajó motorját, mire azzal fenyegetőztek, hogy agyonlövik a túszul ejtett halászokat. Az incidens lövöldözésbe torkollott, és szemtanúk szerint az eltérítők végül önkezükkel vetettek véget életüknek. Egy nappal később azonban lövés sem dördült, amikor huszonhét emberrel a fedélzetén a Bahama-szigetek vizeire navigáltak egy kubai kutatóhajót. Igaz, az őrnaszádok a hajó nyomába eredtek, ám nem kísérelték meg visszafordítani, mivel – a hivatalos indoklás szerint – a kubai kormány „nyílt vizeken közlekedő, embereket szállító hajók ellen nem ad ki támadási parancsot”.
Havanna szerint a hajóeltérítésekért alapvetően az Egyesült Államokat terheli a felelősség, mivel – mondják – Washington bátorítja a Floridába irányuló törvénytelen migrációt. Az amerikai gyakorlat egyébként meglehetősen ellentmondásos: amennyiben ugyanis valaki sikeresen partot ér és amerikai földre lép, menedékjogért folyamodhat, ellenben ha a tengeren tartóztatják fel, akkor kegyetlenül visszatoloncolják hazájába. Kubában egyébként súlyos büntetés vár minden egyes „szökevényre”: áprilisban például gyorsított eljárással halálra ítéltek és rögtön másnap ki is végeztek három eltérítőt, akik Floridába akartak kényszeríteni egy komphajót ötven utassal a fedélzetén.
Megfigyelők úgy vélik: Kuba emberjogi helyzetének javulásáért mind Havannának, mind a külvilágnak gesztusokat kellene tennie. Elizardo Sánchez szerint azzal, hogy az Egyesült Államok több mint negyven éve szankciókkal sújtja Kubát, csak erősíti a „külső ellenség” képét, melyre hivatkozva Fidel Castro újra és újra harcot hirdethet. A független szakértői csoport elnöke – aki politikai elítéltként maga is megjárta már a szigetország börtöneit – az AP amerikai hírügynökség által ismertetett jelentésében egyúttal arra kérte a havannai kormányzatot: értse meg egyszer és mindenkorra, hogy az alapvető konfliktus nem a maroknyi ellenzék és a kormány között húzódik, hanem azok között, akik a polgári szabadságot, illetve a totalitárius modellt támogatják.