Hetek óta a rockopera erdélyi premierje volt a fő beszédtéma a romániai magyarság körében. Nem csoda, hiszen az István, a király a nehéz időkben – amikor a határon elkobozták a kazettát, ha megtalálták – a történelmi tudat ápolása mellett a nemzet együvé tartozásának érzését is erősítette a Ceausescu diktatúrája által nyomorgatott erdélyi magyarságban. Az ingyenes szabadtéri előadás hírére a legkisebb falvakból is autóbuszokat szerveztek. A Csíksomlyótól százharminc kilométerre lévő Gyulakután például egy focimeccs után mindkét csapat felült az egyik buszra, a szurkolósereg pedig a másikra, és a fiókok mélyéről előbányászott magyar zászlókat lobogtatva jöttek a koncertre.
A tömbmagyar vidék mellett sokan érkeztek a szórványból is. A végeláthatatlan kocsisorban sok autón láttunk máramarosi, bihari vagy éppen szebeni rendszámot. A színészek – a húsz esztendővel ezelőtti, királydombi előadáshoz hasonló szereposztásban – öt napig próbáltak a csíkszeredai Vákár Lajos-műjégpályán, majd csütörtökön és pénteken a helyszínen is gyakoroltak. A pénteki, éjszakába nyúló főpróbára több ezren voltak kíváncsiak. A végén – hajnali egykor – a hullafáradt színészekhez felszólt egy rekedtes hang a közönség soraiból, hogy nem lehetne még egy kicsit közösen énekelni?
A városban – az esetleges provokációk elkerülésére – péntek estétől alkoholárusítási tilalmat vezettek be.
A Hármashalom-oltárnál felállított színpadnál méltóbb helyet nehéz elképzelni a rockopera bemutatására: a fantasztikus környezet maga is díszletként szolgált, a keresztények például a Salvatore-kápolnából jöttek le téríteni, a pogányok jurtáját pedig az erdő alá építették fel. A Novák Ferenc rendezte előadásban fontos szerepük volt a helyieknek is, hiszen a legalább százfős tánckart – a budapesti Honvéd Együttes tagjai mellett – a csíki Hargita és a sepsiszentgyörgyi Háromszék együttesek művészeiből verbuválták. A produkció az Ezer Székely Leány elnevezésű hagyományőrző rendezvénysorozat záróeseménye volt. A programok már reggel elkezdődtek Csíkszereda központjában, ahol a tizenhét amatőr tánc- és népzeneegyütes tagjai utcai felvonulással csalogatták a város fölötti hegynyeregbe a közönséget. A találkozón volt íjász- és lovasbemutató, a végén pedig egy gyönyörű szép – jegymentes – fekete csikót sorsoltak ki a közönség azon tagjai között, akik népviseletben jöttek el. Az együttesek fellépését követő össztáncot, amely alatt több száz székely ruhás fiú és leány ropta, a szemmel láthatóan megilletődött Szörényi Levente is megörökítette videokameráján. A neves zeneszerzőt gyakorlatilag lerohanták az autogramkérők, leggyakrabban a „Székely vagyok, nem piskóta!” feliratú pólóra kellett tennie a szignót.
Az idő nem volt kegyes a délutáni előadások résztvevőihez, hiszen jókora zápor zúdult a hegyre. Az égi áldás nem riasztotta el a közönséget: az emberek végeláthatatlan folyamban indultak meg az este fél kilencre hirdetett előadásra. A hatalmas terület lassan, de megállíthatatlanul telítődött, és két órával az előadás előtt az égiek is meghallgatták a tömeg imáját, hiszen a hegycsúcsra kitűzött hatalmas magyar zászlón megjelent a napsugár. Amikor a rendezvény fővédnöke, Mádl Dalma asszony megérkezett a helyszínre, már egy tűt sem lehetett leejteni. A köztársasági elnök felesége az őt fogadó újságíróhadnak azt mondta: ne velem foglalkozzanak, inkább azt filmezzék, milyen örömmel jönnek fel az öregek és fiatalok a hegyre. A kezdésre várva a színpad mellett a közönséget csodáltuk Varga Miklóssal, aki nyakában Nagy-Magyarországot ábrázoló medált viselt. – Az eltelt években már-már feladtuk, hogy eljutunk ide a darabbal, de a húszéves évforduló kapcsán újra nekirugaszkodtak a szervezők – mesélte. – Borzongató érzés most itt állni, azzal a tudattal, hogy ez a hatalmas mennyiségű ember arra vár, varázsoljuk el őket.
Az előadás előtt – a szent hely szellemének megfelelően – egy lelkész szólt a tömeghez. – Nem szórakozni vágyó tömegként jöttünk ide – mondta –, hanem egyesülni, újjászületni, megújulni vágyó nemzetként.
A csoda pontosan kilenc órakor kezdődött. A háromszázezres közönség zöme az első sortól az utolsóig kívülről fújta a dalok szövegét. Hatalmas taps köszöntötte Vikidált, Varga Miklóst és Bródyt, a gyorsabb számoknál pedig egy emberként ugrált a tömeg. A hegyoldalt bevilágították a nézők gyertyái és öngyújtói, amikor az Istvánt alakító Varga Miklós államalapító királyunk dilemmájáról énekelt. A téma aktuálisabb, mint valaha: Európával egyesülve mindenáron meg kell próbálnunk magyarnak maradni. Erdélyben ez kettős feladat, hiszen az itt élő közösséget a globalizáció veszélyei mellett a többségi nemzet beolvasztási kísérletei is fenyegetik.
A fantasztikus mozgás- és pirotechnikai elemekkel tarkított előadást a Himnusz és tűzijáték zárta. A hosszú percekig tartó taps színpadra követelte a szerzők mellett a rockopera alapjául szolgáló dráma alkotóját is. Boldizsár Miklós életében először járt Erdélyben, de minden bizonnyal soha nem felejti el a többszázezres tömeg vastapsát. Az emberek a hoszszú ováció után sem akartak mozdulni, ezt látva a színpadon álló Varga Miklós és Vikidál Gyula belekezdett a székely himnuszba. Az éneklő-zokogó tömeg élményét nem lehet leírni – a mellettem állók a végén csak annyit mondtak: ezért érdemes volt élni.
Az előadás után a székely ruhába öltözött csíkszeredai polgármester, Csedő Csaba lapunk kérdésére elmondta: a legfontosabb az, hogy itt az emberek szeretettel vették körül egymást. Életében még nem tapasztalt ennyire felemelő érzést, és a siker azt bizonyítja, hogy az erdélyi magyarságban elementáris igény van a kultúra és a történelem iránt. Szörényi Levente, a darab zeneszerzője őszintén sajnálta, hogy vége lett az előadásnak, szerinte a közönség is örült volna annak, ha rögtön a befejezés után újra előadják. Abban bízik, hogy az emberek egy kicsit boldogabban mennek haza, mint ahogyan idejöttek. A produkció alatt elemi erővel tört fel az évtizedek alatt tudatosan elfojtott érzelmi világ. A zeneszerző biztos abban, hogy a tömegből egy előadásra való kitűnő énekest ki tudott volna választani. Nekünk sem volt mindegy, hogy eljutunk-e Csíksomlyóra – mondta búcsúzóul. – Biztos vagyok benne, hogy a közönségből sokan látták már a produkciót Magyarországon, de itt az egész valami másról szól. Arról, hogy lehozhatják az otthon rejtegetett zászlót, és talán arról is, hogy egy napra helyreáll itt valami.
A hegyről példás fegyelemmel botorkált le a hatalmas tömeg, a sötétben az emberek egymásba kapaszkodva óvták magukat az elcsúszástól. Éjfél után aztán több kilométeres autófolyamok indultak el Székelyföld és Erdély minden szeglete felé, hogy magukkal vigyék az együvé tartozás és a közös múlt élményét. A csíksomlyói templom előtt még hajnali kettőkor is jókora tömeg álldogált. A templomból egy öreg házaspár jött ki, biztosan megköszönték Máriának a csodát. A székely asszony halkan azt mondta az urának: két dologra vágytam igazán így, öreg koromban. Hogy lássak magyar zászlót a Hargitán, és halljam élőben beszélni Orbán Viktort. Az egyik most teljesült.
tömegközlekedés
Úton az első új autóbusz Budapestre, ezen a vonalon találkozhatnak vele a fővárosiak
