Szimeon mélyrepülésben

Két évvel az egykori cár, Szimeon Szakszkoburggotszki vezette szófiai kormány megalakulása után a lakosság kezdeti lelkesedését újból felváltotta a kilátástalanság. Félő, hogy a támogatói többségét elvesztő kabinetben véghez vitt személycserék tovább lassítják a döcögő reformfolyamatokat.

Leáldozóban a bolgár politikai élet élére két éve visszaállt – nem is olyan régen még II. Szimeonként ismert egykori cár – Szimeon Szakszkoburggotszki miniszterelnök csillaga. A kormány népszerűségének erőteljes csökkenése, a személycserék, a lassan döcögő reformok legalábbis erre utalnak. Szimeon 2001-ben madridi „száműzetéséből” hazatérve egy rendkívül szegény és elkeseredett lakossággal találta szemben magát, amelytől álmaik megvalósításához nyolcszáz napot kért. A türelmi idő lassacskán lejár.
A miniszterelnök népszerűsége is rohamosan csökken, a két évvel ezelőtti hetven százalékhoz képest ma már csak a lakosság alig harmada támogatja. A kabinetben pedig a bolgárok valamivel több mint húsz százaléka bízik már csupán. A mélyrepülés négy miniszter távozását hozta magával, elhagyni kényszerült bársonyszékét a közegészségügyi, a szállítási és közlekedési, az oktatási és tudományügyi, valamint a természeti katasztrófákkal foglalkozó tárca nélküli miniszter is. A kormányátalakításkor Szakszkoburggotszki létrehozott egy újabb kormányfő-helyettesi posztot az európai integrációs törekvések irányítására, a tisztség birtokosa Plamen Panajotov, a kormányzó Nemzeti Mozgalom párt eddigi frakcióvezetője lett.
Az egykor a Szovjetunió hű csatlósának számító Bulgária ugyan komoly változásokon megy át, ez azonban az emberek mindennapjaiban nehezen érhető tetten. A lakosság jobb életkörülményeket remélve egyre inkább a nagyvárosok felé húzódik, s míg Szófia az elmúlt negyven év alatt hatszorosára hízott, a „keleti blokk” számos más országához hasonlóan a kisebb falvakat a kihalás fenyegeti. Eredményeiket az ország a NATO-ba és az unióba való meghívásával, a vízumkényszer elengedésével honorálta Európa, a valódi fellendülés és a felzárkózás – legalább a közép-európai átlaghoz – azonban mindeddig csak ábránd maradt.
Az 1990-es évek első felében ötszáz százalékig is emelkedő szuperinfláció, a délszláv háborúk okozta rendkívül kedvezőtlen külső feltételek és a posztkommunisták gyakori visszaszüremkedése a hatalomba keresztülvágta az egykor oly derűlátó számításokat. Egy egész választási ciklust mind ez idáig egyedül az Ivan Kosztov vezette jobbközép kormány élt túl az előző évtized közepén. Mindez azonban kevésnek bizonyult, s hiába bízott a lakosság döntő hányada két éve még az – egyébként a szegény emberek között is otthonosan mozgó – excárban, az áttörés elmaradt. Legutóbb épp Günter Verheugen, az Európai Bizottság bővítési biztosa figyelmeztette Bulgáriát, mondván, veszélybe kerülhet az ország 2007-ben esedékes uniós csatlakozása, ha Szófia nem gyorsítja fel az igazságszolgáltatás reformját.
Bulgária uniós tárgyalásai során huszonöt fejezetet már lezárt, mégis kérdéses, hogy a kormányátalakítás és kabinet példátlan népszerűtlensége miként befolyásolja a sürgetett alkotmánymódosítások megszületését.