Főerő

Most majd jól megnézheti magát mindenki, mert megérkezett Babilon területére a magyar csapásmérő speditőrkommandó előőrse. Ez önmagában is baljós fordulat az acsarkodó muzulmán tömegek mindennapjaiban, nehéz lehet így szervezni az ellenállást, hogy a magyar előzetes már ott van Irakban, és keményen szállítmányozza a békét meg a tárgyakat szanaszét, ám az igazi következményekkel majd csak pár nap múlva szembesülnek a homokban bujkáló ellenforradalmárok, amikor a teljes magyar kontingens megérkezik. Onnantól tréfa nem lesz létezhető, aki nem hajlandó haladéktalanul demokráciát építeni meg szabadságot gyarapítani, az abban a pillanatban odébb lesz szállítva.
Szerencsére a mieink biztonságban lesznek, mert afféle íratlan megállapodás köttetett a kíméletlen arab támadók és a mi Juhász Ferencünk között. Legalábbis erre utalnak a miniszter szavai, aki egy televíziós műsorban kifejtette: az majd úgy fog alakulni, hogy az ottani ádáz emberek különbséget tesznek a „megszállók” és a „béketeremtők” között. Arrafelé manapság éppen erről híresek a küzdelmes egyének, különösen, hogy az irgalmatlan magyar főerő csaknem ugyanolyan egyenruhában szállítja majd a békét, mint amilyenben az amerikai harcosok vannak. Ha hihetünk Juhász Ferencnek, és hogy ne hihetnénk éppen neki, aprólékos alaki szemle lesz majd installálva a vérszomjas támadások előtt.
Ám a körmönfont Juhász Ferenc kidolgozta a megoldóképletet arra az esetre is, ha hiba csúszna a számításba. Ha akadna olyan, az átlagosnál vadabbul csatázó iraki, akit esetleg nem érdekel majd, hogy pontosan milyen ruhában feszít a célpont, akkor a magyar főerő odavágja a slusszkulcsot, lepakolja a békét, és könyörtelenül hazajön. Ez fontos. A mieink abban a biztos tudatban szállíthatnak kegyetlenül mindenfélét keresztül-kasul a sivatagon, hogy ha megtámadják őket, azonnal hazajöhetnek. Egy magyar katonának az a minimum, hogy ha lőnek rá, azonnal távozhasson a helyszínről, különben felmond. Ezért sürgették annyira az amerikai bajtársak, hogy induljon már a magyar alakulat, ezért hajtogatták, hogy javában mutatkozik ránk az igény, mert az amerikai meg egyéb nemzetiségű szállítók valami érthetetlen kiképzésbéli hiányosságtól vezérelve állandóan ott maradnak, ha megtámadják őket, és sokszor vissza is lőnek, amennyi eszük van.
No, de nem lehet mindenki Juhász Ferenc, az már igaz. Ő ugyanis azért miniszter, hogy mindenre gondoljon. Többek között arra is, hogy ha ez a támadás mégis bekövetkezne, és az iraki megrögzöttek olyan vehemensen viselnék a hadat, hogy a magyar főerő megtorló jellegű távozása éppen nehezen lenne megoldható, akkor a mieink maradjanak a körleteikben. Juhász Ferenc már szólt is ennek érdekében a lengyel parancsnoknak. A lengyel katona állítólag megígérte, hogy elintézi, majd a többi náció állja az ostromot, a mieink bentről buzdítanak, a könnyű sebesültek pedig hideg frissítőket szolgálnak fel nekik.
Persze ez mind szófia beszéd. A tények Juhász Ferencet igazolják. Juhász Ferenc villámháborújában eddig még egy talpalatnyi területet sem csatoltak el hazánktól, és újkori hadtörténelmünket megvizsgálva ez már önmagában is fényes sikernek nevezhető. Ha nem lőnek ránk, még győzhetünk is.
Maradt azonban egy izgalmas kérdés a végére, amelynek nem szabad elsikkadnia. Miért nevezi Juhász Ferenc megszállóknak az amerikaiakat?