Szűk körben osztják a hűségjutalmat

Csak szűkebb kör kapná meg elsőként az ápolói hűségjutalmat – tudta meg a Magyar Nemzet.

2003. 08. 05. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Jövőre az egészségügyi minisztérium javaslata szerint azok részesülnének az új juttatásban, akik legalább harmincéves munkaviszonynyal rendelkeznek, és az elmúlt 4 évben folyamatosan betegágy mellett, három műszakban dolgoztak.
Három lépcsőben vezetné be a választási kampányban is megígért ápolói hűségjutalmat az egészségügyi tárca – derült ki a lapunk birtokába került minisztériumi anyagból. Teljes költségvonzata százmilliárd forint lenne, amelyből első körben csak tizenötmilliárdot osztanának szét. Arról nem szól a minisztériumi anyag, hogy mennyi pénzt kapnának az érintettek. Korábban több minisztériumi vezető is úgy nyilatkozott, hogy a jutalom az érintettek egyéves alapbérének megfelelő összeg lehetne.
Utópisztikus lenne azt gondolni, hogy egyszerre mindenki megkaphatná a jutalmat – fogalmazott Balogh Zoltán, a Magyar Ápolási Egyesület elnöke, aki elfogadhatónak tartja a többlépcsős bevezetést. Azt azonban megjegyezte, hogy meglepően szűkre szabták az érintettek első körét. Szerinte a minisztérium tájékoztatója alapján a jutalom nem járna a főnővéreknek, az ápolási munkát irányító és összefogó vezetőknek – például klinikai ápolásvezetőknek, kórházi ápolásigazgatóknak –, amit elfogadhatatlan feszültségforrásnak tart.
*
Az egyesület elnöke elmondta: többségük egykor a betegágy mellett dolgozott, s képzettségével, rátermettségével emelkedett ki. Nem terjedne ki a rendszer első lépcsőben az asszisztensekre és szakaszszisztensekre sem, akik közül sokan szintén több műszakos munkarendben dolgoznak, igaz, nem betegágy mellett, de a folyamatos betegellátás kiszolgálójaként – mondta. Ilyenek például a baleseti, sebészeti ügyeletet támogató műtősnők, aneszteziológiai, radiológiai asszisztensek, a laboratóriumok egyes dolgozói vagy az osztályos munkarenden kívül, szülőszobán dolgozó szülésznők is.
Hasonlóan vélekedett Cser Ágnes. Az Egészségügyi és Szociális Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnöke leszögezte: aki ezt a javaslatot készítette, az nincs tisztában azzal, hogy milyen szakosodás ment végbe az egészségügyben. Nem csak a betegágy mellett dolgoznak ugyanis három műszakban a munkavállalók – hangsúlyozta ő is. Úgy fogalmazott: nem ez volt a kampányígéret. Mihamarabbi egyeztetést tartanak szükségesnek arról, hogy mekkora lenne a jutalom összege, hányszor ismétlődhetne, milyen ütemezésben terveznék a teljes bevezetést, illetve a jövőben még kikre terjedne ki.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.