A munka világa

Kapkodhatjuk a fejünket a munka világából érkező hírek hallatán. Miközben a bécsi Institut für Höhere Studien (IHS) kutatói világgá kürtölik, hogy Magyarországon már magasabb a darabbérköltség, mint Ausztriában, azaz bizonyos szempontból a magyar munkaerő már drágább az osztráknál, egy másik felmérés szerint továbbra is alacsony a magyar munkás termelékenysége. A felét éri el az osztrákénak, s lassabban nő, mint Lengyelországban és Törökországban. Ezek szerint tőkésszemszögből drágán dolgozunk, csapnivaló hatékonyság mellett…
Munkáltatói oldalról a hazai munkaerőpiac további kedvezőtlen vonása, hogy rendkívül alacsony az aktivitási ráta. Olyannyira, hogy az aktív munkaképes lakosságnak alig több mint 50 százaléka dolgozik. Ez az arány az egyébként társadalmi elöregedéssel küzdő Nyugat-Európában 70–85 százalékos. De hogy ne beszéljünk munkaügyi szakzsargonban: az alig tízmilliós Magyarországon még a négymilliót sem éri el az alkalmazásban állók száma. Erről onnét lehet tudni, hogy az ugyancsak az osztrák fővárosban székelő Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) tanulmányai rendszeresen beszámolnak a magyarországi állapotokról, miközben idehaza ezt a kérdést agyonhallgatják az illetékesek.
A fentieknél is elképesztőbb adat, hogy a pályakezdő munkanélküliek körében a diplomások aránya már elérte a 30 százalékot. Az a fiatal tehát, aki főiskolát, egyetemet végzett, az állástalanság negatív élményével lép ki az életbe. S már megértük azt is, hogy diplomával sem lehet kőműves-, asztalos-, ács- vagy éppenséggel autószerelői állást találni. Ilyen szituációban a munkaadói válasz rendszerint az, hogy a jelentkező a munkakörhöz képest túlképzett.
Amióta kapitalizmusban, piacgazdaságban élünk, a télinél sokkal produktívabb tavaszi, nyári hónapok – legalábbis átmenetileg – javítják a foglalkoztatás mutatóit. Így volt ez 1990 óta. Az idén azonban ezt a tendenciát is sikerült elpuskázni: a magyarországi munkanélküliség hat százalékon stagnál. A gyárbezárásokat, a leépítéseket nem tudják kiegyenlíteni az önkormányzatok, közintézmények által kínált szezonális munkalehetőségek.
Az MSZP–SZDSZ alkotta kormánykoalíció frontembere, Kiss Péter még foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszterként azt ígérte a ciklus elején, hogy 300-400 ezer új munkahelyet teremtenek, továbbá új irányt vesz a magyarországi foglalkoztatáspolitika. A baloldal azt is megígérte, hogy a versenyképesség céljából csökkentik a közterheket és az adókat. Mint tudjuk, minden mutató romlott. A kormány által bevezetett új sarcok pedig tovább nyugtalanítják a befektetőket, a beruházókat.
Mindeközben a kormánypárti politikusok – valószínűleg tudatosan – összekeverik a munkaerőpiacra újonnan kilépő 200 ezres tömeget az álláslehetőségek számával. A hatalmon lévő elit pedig azzal vigasztalja az állásaikat vesztő ezreket, hogy a környező országokhoz képest itt kisebb a munkanélküliség.
A vitatott hatású kormányzati intézkedések zavart és tétlenséget idéztek elő a foglalkoztatáspolitikában. A jelek szerint a kormányzati megrendelésekre készült felméréseknek sem hihetünk. Kész szerencse, hogy Bécsben két kutatóintézet is működik.