A tisztesség kifizetődőbb, mint a manipuláció, a csalás

Naivitás lenne azt képzelni, hogy minden esetben kiváló morális integritással rendelkező, feddhetetlen személyek állnak a politika, a gazdaság, a tudomány és a kultúra élén. A társadalomnak azonban minimalizálnia és kezelnie kell az etikai hiányosságokból adódó veszteségeket. Az e célokat szolgáló eszközök és intézmények működése volt a központi kérdése a múlt héten Budapesten szervezett konferenciának. Ez alkalomból beszélgettünk Fekete László egyetemi docenssel, a Budapesti Közgazdaság-tudományi és Államigazgatási (BKÁE) Egyetem gazdaságetikai központjának munkatársával.

A hetven előadás és a csaknem kétszáz résztvevő érv lehet-e arra, hogy a gazdaságetika kérdése ma már nem tekinthető marginális kérdésnek?
– A gazdaságetika iránt érdeklődők európai hálózatának megbízásából szerveztük a konferenciát. Olyan szervezetről beszélünk, amely több mint egy évtizedes múltra tekint vissza, tagjai egyetemi oktatók, kutatók, nem kormányzati szervezetek képviselői és üzletemberek. Évente egy konferenciát és egy szemináriumot rendezünk, amelyek célja megvitatni azokat a nagy és kis kérdéseket, amelyek a gazdasági cselekvésekben mint társadalmi és mint morális dilemmák felmerülhetnek. Ezekre megoldásokat keresünk, és megoldásainkat javasoljuk a politikai és gazdasági élet szereplőinek.
– A kis vagy a nagy kérdések körébe sorolandók az Enronéhoz és a WorldComéhoz hasonló üzleti botrányok?
– Mindenképpen a nagy ügyek kategóriájába sorolhatók, hiszen azok a világgazdaság egészét megrázták. S hatásai a mai napig érzékelhetők a gazdasági életben. Az Enronnal a világ legnagyobb energetikai cége roppant meg, maga alá temetve az egyik legjelentősebb könyvvizsgáló társaságot – ez is egy érv arra nézve, hogy a tisztességes piaci magatartás hosszú távon kifizetődőbb, mint a manipuláció, a csalás. A konferenciának éppen az volt az egyik legfőbb célja, hogy megmutassa azt a jogi, gazdasági és etikai intézményrendszert, amely a hasonló súlyos visszaéléseket, válsághelyzeteket kezelni tudja, sőt akár elhárítani is képes.
– Optimális esetben a hasonló helyzeteknek ki sem kellene alakulniuk. Van-e, vannak-e olyan cégek, amelyek védettek a hasonló esetektől?
– A közgazdaságtudományi gondolkodásban a 80-as években újfajta szemléletmód jelent meg, amely, szemben a korábbi paradigmával, azt hangsúlyozza, hogy a nagyvállalatok – működésük és méretük folytán – hihetetlen károkat képesek okozni a társadalom egészének. Ám ha kapcsolataikban, termelésükben, politikájukban figyelembe veszik tágabb környezetük érdekeit is, a konfliktushelyzetek kikerülhetők. Ilyen a konferencia két legnagyobb támogatójának, a Mol Rt.-nek és az ING Banknak az üzletpolitikája is. Az elmúlt évtizedben egyébként olyan jogi, etikai és politikai intézmények alakultak ki, amelyek arra hivatottak, hogy ellenőrizzék a társaságok üzleti tevékenységét.
– Morális szempontból kompetens lehet-e egy részvénytársaságnak az igazgatósága, ha alapvető feladatuk mégiscsak a részvényesi érték maximalizálása?
– Egyre több vállalat számára fontos a társadalmi megítélés. Minden felelősen gondolkodó üzletember kényesen őrködik cégének hitelén. Ez elemi érdeke, hiszen az immorálisan működő társaságokat a társadalom sem nézi jó szemmel. Példa erre a Nestlé 80-as évekbeli esete, amikor a fejlődő országok klinikáira olyan bébitápszereket szállított, amelyektől a csecsemők leszoktak az anyatejről. Miután a kismamák kikerültek a kórházakból, kiderült, hogy otthoni körülményeik nem voltak megfelelők a tápszer biztonságos használatához. Ennek következtében számos fejlődő országban hirtelen megnőtt a csecsemőhalandóság. A Nestlé sokáig nem ismerte el hibáját, végül nemzetközi fogyasztói bojkott kényszerítette erre. Ma már egyre több felelős üzletember igyekszik elkerülni az ehhez hasonló kényes szituációkat.
– Ellenpélda is akad bőven. Gondolok a három nagy hazai mobilszolgáltató közelmúltban leleplezett árkartelljére, vagy arra az áruházláncra, amelynek ügyében szinte havonta eljár a Gazdasági Versenyhivatal.
– Az teljesen nyilvánvaló, hogy a jogrendszer szinte képtelen lépést tartani az egyre bonyolultabb és gyorsan változó kommunikációs technológiák fejlődésével. Az állam nemigen tud olyan felkészült apparátust létrehozni, amely naprakészen követni tudja a gyors technológiai változás ütemét, világos, megkerülhetetlen jogi szabályozást alkot, és ellenőrzi azok betartását. A telekommunikációs cégek minden szempontból felkészültebbek, mint ügyfeleik és felhasználóik. Domináns helyzetükből adódóan előnytelen felhasználói szerződéseket is könnyűszerrel rájuk kényszeríthetnek. Szinte minden ország az oligopolisztikus információs és telekommunikációs piac hátrányos gazdasági és társadalmi következményeivel küszködik.
– Adódik a kérdés: nem utópia-e az a megfelelő intézményi környezet, amely képes biztosítani a tisztességes üzleti magatartás feltételeit?
– Az intézményrendszer többé-kevésbé adott. Az a lényeges kérdés, hogy ezek az intézmények miért nem tudnak hozzájárulni az etikus üzleti magatartás elterjedéséhez.
– Az erkölcstelen üzleti magatartásra eddig döntően az energetikai, szolgáltató szektorból hoztunk példákat. De mi a helyzet a pénzügyi szolgáltatások terén, ahol nyilvánvalóan nehezebben érhetők tetten a morálisan kifogásolható cselekedetek?
– A jövőben sem várható el, hogy erkölcsi szempontból érinthetetlen személyek álljanak a politika, a gazdaság, a tudomány, a kultúra élén. Amint a példák is igazolják: az emberi elme kiváltképpen leleményes különféle üzleti furfangok kitalálásában – hasonló esetek felmerülnek majd a jövőben is. A kérdés úgy vetődik fel, hogy mi a csalások következménye, s ezeket a következményeket miként tudja kezelni a gazdaság és a társadalom? Az egyik lehetséges megoldásra a General Electric példája a legkézenfekvőbb. Az 1980-as évek közepén vesztegetési ügybe keveredett a cég, amit úgy próbált kezelni, hogy az esetet nyilvánosságra hozta. A teljes transzparencia és az üzleti gyakorlat megújítása többet hozott a vállalat megítélése és jövője szempontjából, mint az ügy elleplezése.
– E vonatkozásban elgondolkodtató, hogy a K&H Equitiesnek és az Inter-Európa Banknak is lenne alternatívája, hogy sikerrel abszolválja azt a kényes szituációt, amelybe mindkét pénzintézet belekeveredett a közelmúltban.
– Magam is a sajtóból tájékozódom, ahol jobbára csak felületes, kétes hitelű és politikailag motivált történeteket olvashatok.
– Milyen véleménnyel van az úgynevezett brókerbotrányról?
– Számomra ez az ügy nem vet fel különösebb erkölcsi dilemmákat. Ez büntetőjogi kérdés. Morális abban az esetben lehetne, ha – tegyük fel – az illető bróker beteg gyermeke külföldi kezeltetése miatt nyúlt volna a rá bízott pénzhez. Az említett ügyben viszont minden olyan jogi és morális szabályt felrúgtak, amely általánosan elfogadott az üzleti életben, itthon és külföldön.
– Mégis fölmerülhet erkölcsi szempont, ha azt vesszük figyelembe, hogy az adott brókert valakik annak ellenére juttatták vezető beosztásba, hogy nem volt megfelelő végzettsége.
– Változatlanul büntetőügynek tartom. A jog bűntársaknak nevezi azokat, akik egy minden szempontból felkészületlen, idegen nyelven nem beszélő embert a bank nemzetközi ügyekkel foglalkozó igazgatójának tettek meg. Számomra ez különösen azért meghökkentő, mert a közgazdaság-tudományi egyetem végzős hallgatóinak – kiválóan felkészített pályakezdő szakembereknek – komoly szakmai versenyben kell bizonyítaniuk, hogy megfelelnek a vállalatok, a bankok vagy az államigazgatás velük szemben támasztott szakmai és emberi követelményeinek.