Az irakiak csak várnak és reménykednek

Az Irakban uralkodó kaotikus viszonyokat már az országhoz közelítve megtapasztalhatja az ide vágyó európai. A beutazóknak otthon ismeretlen procedúrát kell végigjárniuk. Külföldiként vízumhoz kizárólag az iraki határnál lehet hozzájutni. A környező országokban lévő nagykövetségeken ugyanis még folyik a személyzet cseréje. Az ott dolgozók nem állnak állandó kapcsolatban az anyaországgal. Információkhoz ők is csak a napisajtóból jutnak. Vízumokat így egyelőre nem tudnak kiadni, és az adott országban élő irakiakon sem tudnak segíteni. Az amerikai követségen még kevésbé rendelkeznek hivatalos információkkal Irakot illetően.

Naponta érkeznek élelmiszerrel, ruhaneművel és elektronikai cikkekkel megrakodott teherautók Szíriából és Jordániából. Khaled Bitaar, a sofőr egy észak-szíriai kisvárosból származik. A tizenhat órás autóút alatt elmeséli, hogy már két évtizede rendszeresen szállít árut Irak több pontjára, de leginkább Bagdadba. Tevékenységét a bombázások idején sem szüneteltette. A rezsim összeomlása után iraki részről teljes mértékben megszűnt a határok ellenőrzése. Mostanra viszont itt már helyreállt a rend. Az átkelők felügyeletét a kevés iraki határőr mellett amerikai és brit katonák látják el. Bitaar leginkább lelkiismereti okokból vállalja a fuvarozást, haszna ugyanis alig néhány százalékkal több annál, mint ha otthon kereskedne.
A bagdadi piacokon zajlik az élet. Az élelmiszerek, ruhák és elektronikai cikkek árusai mellett sokan vannak, akik saját használati tárgyaikat próbálják eladni, hogy a megélhetéshez szükséges pénzhez jussanak. Az alapvető cikkekből nincs hiány. Az árak alacsonyak, a létbizonytalanságban élő tömegeknek bevétel hiányában azonban ez is sok. A háború kezdete előtt kiosztott, több hónapra elegendő élelmiszer-tartalékok még nagyrészt kitartanak. Bagdad vízellátása javarészt a Tigris folyóból történik, a bombázások során megsérült víztisztító berendezések javítása ez idáig azonban nem történt meg. Korlátozott kapacitással működnek, s naponta több órára szünetel a vízszolgáltatás. A fúrt kutak a fővárosban inkább csak tisztálkodásra alkalmasak. A szennyvíz gyakran keveredik az ivóvízzel, ennek következtében gyakoriak a megbetegedések. Komoly járványokról azonban nincs szó.
Az iraki egészségügy még mindig nagy problémákkal küszködik. A háborút követő káosz alatti fosztogatásoknak a kórházak is áldozatul estek. Hassan Atras baleseti sebész elmondja, hogy bár osztályán kevesebb beteg fordul meg, mint a bombázások idején, a többi osztály azonban még mindig túlterhelt. Számos embert szállítanak be fertőzésekkel, illetve utcai harcok során szerzett sebesülésekkel. Az életmentő beavatkozások feltételei lényegében adottak, bár a gyógyszerek egy részét úgy csempészik be a határon. A megszállók az egészségügy iránt nem mutatnak nagy érdeklődést.
A mindennapi életet megnehezíti, hogy az áramszolgáltatás Bagdadban kétóránként ugyanekkora időszakokra szünetel. Vidéki városokban azonban sokszor összesen két órán át van áram. A gázellátás is igen korlátozott, míg a telefonszolgáltatás a legtöbb helyen szünetel. Bagdadban viszont kisebb-nagyobb kihagyásokkal működik a kerületek belső vonala. Külföldi hívásokat kizárólag Kuvaitba, Jordániába és Szaúd-Arábiába lehet kezdeményezni a telefonközpontokból. A közlekedés jónak mondható, annak ellenére, hogy a benzin ára a háború előttinek a tízszeresére emelkedett.
Az oktatás is megszenvedte a háborút. Számos iskolát ért kisebb-nagyobb kár a bombázások folytán. A törmelékeket szinte minden esetben a tanárok, a diákok és a szülők takarították el. A tanszereknek mindenhol híján vannak. A tanárok gyakran saját pénzükből vásárolják meg az olyan legszükségesebb eszközöket, mint a kréta és a papír. Új osztályokat egyelőre nem indítanak. Mindöszsze az eddig már megindult évfolyamok oktatása folyik. A bagdadi egyetemen is hasonlóan rossz a helyzet. A közvetlen közelben áll az egyik amerikai helyőrség, ahol rendszeresen megmotozzák a tanárokat és a diákokat, illetve átvizsgálják csomagjaikat. A katonák olykor az egyetem területén is megjelennek, a tanárok és a diákok rosszalló pillantásaitól kísérve.
A munkanélküliség országszerte óriási. A rezsim bukása előtt az állami alkalmazottak viszonylagos anyagi biztonságban éltek, a hadsereg és a rendőrség mellett azonban őket is szélnek eresztették. Az új hatalom csupán minimális számú embernek ad munkát. Szinte kizárólag az olyan fontosnak ítélt ágazatokban alkalmazzák őket, mint az olajipar. A harcok és a bombázások során számos család vesztette el kenyérkereső tagját. Ebből kifolyólag megugrott a gyermekkorú családfenntartók száma. Bagdadban például megszokott látványt nyújtanak az iskola helyett az utcán lófráló, portékáikat kínáló, esetleg cipőtisztítással foglalatoskodó, tíz év alatti gyermekek.
Az új iraki hadsereg toborzása részleges megoldást jelenthet a munkanélküliség felszámolására. Bagdad-szerte több sorozóiroda nyílt, ahol hosszú sorban állnak az érdeklődők. A jelentkezők leginkább a korábban felszámolt hadsereg egykori tagjai közül kerülnek ki. Akadnak viszont egykori köztisztviselők, rendőrök, illetve kötelező sorkatonaságukat letöltött fiatalok, akiknek jelenleg ez látszik az egyedüli lehetőségnek. A jelölteket legfőképpen a biztos bevételi forráshoz jutás motiválja.
– Régebben a postán dolgoztam – meséli a toborzóiroda előtti sor végén álló Mazen Kabbani. – Négy hónapja nincs munkám. Valamiből muszáj megélni. Vagy én is rabolok, vagy elszerződök katonának. Más megoldás nincs – mondja.
A jelentkezők kiválasztása az amerikai illetékesek szigorú ellenőrzése alatt történik. A kapukban az amerikai katonák kétoldalas kérdőíveket osztanak ki. Tartalmuk sokakat felháborít. Kérdéseket tesznek fel előéletükre, családjukra és vallási hovatartozásukra vonatkozólag. Leginkább a legutóbbi vált ki ellenszenvet. Mindenki azon a véleményen van, hogy az ország védelme szempontjából lényegtelen, hogy valaki síita, szunnita, avagy netalán kurd.
A legnagyobb problémát jelenleg Irak-szerte az okozza, hogy drasztikusan megnőtt a rablások és az erőszakos bűncselekmények száma. Javulás e téren belátható időn belül aligha várható, hiszen az esetek túlnyomó többsége a megélhetési bűnözés kategóriájába tartozik. Mivel a nép a szaddámi időkben megszokta a vasfegyelmet és a tökéletes közbiztonságot, a mostani helyzet aggodalommal tölti el őket. A bűncselekmények száma európai mércével mérve is igen magas. Napközben még viszonylag jónak mondható a közbiztonság, este azonban komoly kockázatot vállal az, aki az utcákon jár. Habár Bagdadban a hivatalos kijárási tilalom este tizenegy órakor lép életbe, a 20 órai ima befejezése után már nem látni embereket az utcákon. Viszonylagos biztonság kizárólag az amerikai támaszpontok közelében és a járőrök által sűrűn ellenőrzött útvonalakon van. Az újonnan felállított iraki rendőrség tehetetlen a bűntények felderítésében. A megszálló erők is csak egyértelmű esetekben segítenek az áldozatokon, nyomozásokba nem bonyolódnak. Az emberek pedig nem tehetnek mást, mint várnak és reménykednek.