Bérfeszültség

Gazdaságkutatók szerint hazánkban a keresetek jóval a gazdaság fejlettségi szintje alatt vannak, s nem az adók magasak, hanem a bérek elképesztően alacsonyak. A társadalom a jelek szerint még türelmes, csak az kérdés, hogy meddig. Az árszint ugyanis emelkedik…
Sokan úgy tartják, a sovány fizetések ördögi köréből az európai uniós csatlakozás adhat megváltást, ám ha a kormány készpénzre váltja a jövedelempolitika 2004-es szigorításának tervét, úgy ezen a területen is megtorpanhat az Orbán-kormány által megindított felzárkózás. Emlékeztetőül: a KSH adatai alapján 2000-ben, valamint 2001-ben az EU-ban feljegyzettnél jóval dinamikusabban – több mint 25 százalékkal – nőtt a magyarországi reálbér, így a jövedelmi lemaradás valamelyest csökkent. S ezzel párhuzamosan megugrott az átlagbér vásárlóereje is.
A felmérések szerint Magyarországon az átlagbérből fele-, illetve harmadannyi terméket és szolgáltatást lehet vásárolni, mint a közepesen fejlett uniós államokban. Az EU-n belül a legtöbbet Luxemburgban keresik, de dobogós helyezettek a belgák és a németek is, míg a legkisebb havi átlagbért a portugálok, a spanyolok és a görögök vihetik haza. Tény, hogy az utóbbi húsz évben közeledtek egymáshoz az európai bérek, de a még mindig jelentős különbségek miatt illúzió azt remélni, integrációnk kapcsán vastagabb lesz a boríték a fizetésnapon. Arról nem is beszélve, hogy az unióban nincsenek közösségi szabályok sem a bérek meghatározására, sem azok színvonalára vonatkozóan. Miközben tehát sokan az EU-tagságtól remélik jövedelmük emelkedését, a kérdés a tagországok saját hatáskörében maradt.
Nem szabad viszont elhallgatni, hogy az egy főre jutó GDP-ben Magyarország már elérte a nyugati közösség átlagának 50 százalékát. S ez önmagában indokolhatná az átlagos bérszínvonal erőteljes növekedését. De a kormány létszámleépítésről, a minimálbér szinten tartásáról s az adóterhek némi csökkentéséről beszél, továbbá arról, hogy ha megugranak a bérek, akkor csökken a versenyképességünk. E logika alapján Németországban, Belgiumban vagy a dúsgazdag Svájcban egyetlen termelőberuházás sem működne.
A bérek emelkedését segítené, ha növekedne a kvalifikált és képzett munkaerőt igénylő, hozzáadott értéket is produkáló munkahelyek aránya. A gondot hazánkban ugyanis a képzetlen, alacsony hatékonysággal foglalkoztatható, az úgynevezett 50 ezer forintos rétegek munkába állása és megtartása jelenti.
Félő továbbá, hogy a központi szabályozással fékezett jövedelmek az uniós csatlakozást követően a munkavállalókat migrációra ösztönzik, így a még egyébként is alacsony foglalkoztatottsági szintet a határon túlról kell majd biztosítani. Ha a helyzet nem változik, akkor az fékezni fogja még a GDP növekedését is, hiszen a mérsékelt jövedelemkiáramlás alacsonyabb belső fogyasztással jár, és ez rontja a hazai piacra építő vállalkozások esélyeit a talpon maradásra.
A kormány tehát nem kevesebbel, mint a demokrácia tűrőképességével játszadozik nyugati integrációnk küszöbén. Jövő májustól ugyanis folyamatosan emelkedő árakra kell számítanunk. Így pedig, legalábbis a tervbe vett 2004-es szigorítások alapján, az egyre dráguló szolgáltatásokat csökkenő jövedelemből kell megvásárolni. A magát baloldalinak címkéző kormány frontemberei egyébként a témában azzal biztatják a polgárokat, hogy 10-15 év múlva elérhetjük az EU szegényebb országainak átlagos bérszínvonalát, és már el is kezdődött a bér- és keresletpolitika központi javítása. Úgy látszik, ez az intézkedés is a kormány vehemenciája és szakértelme alapján történik: lassan, de bizonytalanul.