Kovács bácsi mint őrszem a schengeni határon

Egy évtized alatt komoly iparággá fejlődött az embercsempészet. Veszélyes, de jól jövedelmező foglalkozás lett, a hasznot dollármilliókban mérik. A forgalom óriási, évente átlagosan tíz-tizenhatezren lépik át illegálisan a magyar határt. Fejenként ezer-ötezer dollár a taksa. Jönnek keletről, délről. Nyáron indul be a főszezon, menekülnek a nyomor, a háború vagy a politikai elnyomás elől. Nem mindenkit csempész vezet át a zöldhatáron. Sokan nekivágnak kalauz nélkül, de csoportosan.
Július közepén húsz felnőtt – szudániak, afgánok, irakiak, irániak – és négy gyerek „csak úgy” átjött a zöldhatáron. Annyira éhesek voltak, hogy besétáltak a közeli Mórahalom piacterére. Amikor az ajándék kenyeret ették, akkor fogták el őket a határőrök. Persze, nem biztos, hogy ez az eset tipikus. Az embercsempészek gyakran jól szervezett bűnbandákba tömörülnek. Némelyik egész Európára kiterjedő hálózattal rendelkezik. Bármenynyire is jól konspirálnak, évente átlagosan négy-ötszázan buknak le közülük.
Csendes a magyar–szerb határ, különösen a rekkenő déli hőségben. Embert nem látni a környéken, a kertészkedők is bebújnak a fehérre meszelt tanyák vastag vályogfalai közé. Csak a kutyák szaladgálnak a mezőn, ha úgy érzik, idegenek jönnek. De ilyenkor nem jönnek. Őzek futnak át a tisztásról az erdőbe. Az egyik tanya tulajdonosa, a hetvenhét éves Kovács bácsi oda sem figyel a csaholásra. Szűkszavú az öregúr, de néhány mondattal útbaigazít.
– Általában a menekültek éjfélkor és hajnali kettőkor jönnek át a határon. Még a vonatok menetrendjét is hozzájuk lehetne igazítani. Ha vezető kíséri őket, az erdei ösvényen vonulnak. Ha nincs embercsempész velük, összevissza szaladgálnak. Nem félek tőlük, inkább sajnálom a szerencsétlen embereket. Főleg az afgánok ágrólszakadtak.
Szalonna, kenyér, hagyma a konyhaasztal egyik sarkán, középen pálinkásüveg és mobiltelefon. Fontos kellék a telefon, az jelenti a köldökzsinórt a külvilággal. Még ma is nehezen megközelíthetők a tanyák, földes, homokos utakon lehet a portákig eljutni. A legtöbb tanyasinak már van mobilja. Erősíti az egyedül élők biztonságérzetét. A pusztában a szó meszszire elhangzik, így az idegenek beszédét már messziről hallják. Hívják is a határőröket mindjárt. Némelyik tanyából rá lehet látni a Szerbiát Magyarországtól elválasztó hosszú árokra. Ezek a tanyák valóságos őrállomások Mórahalom és Ásotthalom térségében. Szükség is van rájuk, mert a magas őrtornyok többségét a kilencvenes évek elején leszerelték. Hogy kit zavartak, máig sem tudni.
– Nincs olyan hónap, hogy valamelyik tanyai lakos ne kapna tőlünk értékes jutalmat, mert komoly érdemeket szerzett az embercsempészek lebuktatásában és a tiltott határátlépők elfogásában – állítja Meleg Zsolt főhadnagy, a mórahalmi határőrizeti kirendeltség parancsnokhelyettese.
Emberei idén az őrizetük alatt tartott határszakaszon a legtöbb menekültet fogták el. Körzetekre osztott a déli határ, így statisztikailag is mérhető, hogy melyik rész a legnépszerűbb az embercsempészek és a menekültek körében. Tavaly a bácsalmási körzetben jöttek át a legtöbben.
A menekültek vallomása alapján kiderült, hogy Afganisztánban az indítóállomásokon, ahonnan az elmúlt két év alatt a legtöbb idegen jött, külön tantárgy Magyarország. Olyan felkészítést kapnak hazánk földrajzi adottságairól, gazdasági helyzetéről, hogy azon a honfitársaink is elcsodálkoznak. Mély titok lengi körül a tanítómesterek személyét, mint ahogy azon magyar civilek inkognitóját is, akik segítenek a felderítésben.
Kérésemet, hogy mutassanak be olyan tanyai embernek, aki leginkább a hasznukra volt, a parancsnokhelyettes udvariasan elutasítja:
– Nem tehetem, mert veszélybe sodornám őket!
Az indokok érthetők, hiszen a közelmúltban a legnagyobb embercsempész-hálózatot itt göngyölítették fel, másfél éves szívós munkával, amiben a magyar titkosszolgálatok is részt vettek. A sors fintora, hogy a csoport vezetője, aki után már külföldön is nyomoztak, nem más, mint egy mórahalmi fiatalember, a huszonöt éves M. Gábor. Róla aztán senki sem feltételezte volna, hogy a jómódú helyi vállalkozó fiaként olyan veszélyes foglalkozásra adja fejét, aminek a büntetési tétele öttől tíz évig terjed. Két és fél évig működött a harmincöt magyar és néhány vajdasági szerbből álló hálózat. Bevallásuk szerint ezerötszáz afgánt, kínait, iránit, afrikait menekítettek Szerbián keresztül Magyarországon át a célállomásra, Németországba. Egyelőre hazánk még nem végállomás. Megkönnyítette a csempészek munkáját egy beépített hatósági ember is, aki percre pontos információkat szolgáltatott a határőrizet váltásairól és így akkor indították a külföldieket, amikor tiszta volt a terep. De még a legutolsó alkalmazott is ötven-százezer forintos napidíjért dolgozott. A szervezett bűnözői hálózat ténykedéséből rekonstruálni lehet a különleges munka mozzanatait.
Már Szerbiában felvezetők fogadják a menekülteket, akiket egészen a magyar határig kísérnek. Ők is részesülnek az ötezer dolláros fejpénzből. A csoportokat általában öt-tíz figyelő várja a magyar oldalon. Ennek a csapatnak nemcsak az a feladata, hogy figyelje a határőrök mozgását, hanem ők kísérik az első pihenőhelyre a külföldieket. Ez a bázis öt-tíz kilométerre található a határtól, valamennyi üres tanya, magtár vagy egykori tsz-major. Ott zárt teherautókba zsuppolják őket, és küldik a szállítmányt Budapestre. A főváros az elosztóállomás. Onnan indítják a transzportokat nyugatra, legtöbbször az osztrák, illetve a szlovén határon keresztül, ahol újabb csapatok működnek közre a szöktetésben. A célállomás Németország mellett Franciaország, illetve a skandináv államok. Külön emberek foglalkoznak a biztonsággal, hogy elhárítsák a lebukás lehetőségét. Megfenyegetik a menekülteket, ha eljár a szájuk, nem hozzák utánuk a családtagokat. Külön téma, kik lehetnek a nemzetközi hálózat csúcsfőnökei. Eddig csupán egy kínait sikerült azonosítani abból az időszakból, amikor Jugoszláviából a legnagyobb számban a kínaiak jöttek. Napjainkra a kínai invázió csökkent, ebből következően az embercsempészek vesztesége legalább kétmillió dollár.
– Azáltal, hogy a szóban forgó hálózatot szétvertük, a mi körzetünkben visszavetettük az embercsempészek tevékenységét. De a mozgás nem csak egyirányú. Kifelé lopott gépkocsikat csempésznek, és olykor lányokat. Nemrég moldvai hölgyeket kapcsoltunk le, bűnözők akarták átszöktetni és külföldön prostitúcióra kényszeríteni őket – mondja Meleg Zsolt.
Mórahalmon a bűnszövetkezet segítőit is lekapcsolták, többségük olyan békés polgár volt, aki napközben szorgalmasan permetezte, gondozta gyümölcsösét, majd éjszakánként szakmát váltott. Hogy az ilyen emberek is belekeveredhetnek a bűncselekménybe, az a nagy kísértés, a pénz számlájára írható.
Ezzel naponta szembetalálják magukat a magyar kamionosok is. Egy magánfuvarozó beavatott a titokba. Törökországban megpróbálták beszervezni, de amikor nemet mondott, megfenyegették, oda soha többet nem vállalt fuvart. A kamionos szerint nagy pénzt ígértek, de a szakma tudja, nagy a lebukás veszélye is. Bármennyire is óvatosak, egész Európában csapdába kerülhetnek. A kamion-pihenőhelyeken az éj leple alatt a rakodótérre beosonnak és elrejtőznek a bevándorlók. Ha nem veszik észre őket, súlyos következményekkel kell szembenézniük.
De térjünk vissza a Délvidékre. A mórahalmi parancsnokság udvarán tízéves Nivák sorakoznak. A terepjáró gépkocsikat az orosz államadósság fejében kapta a határőrség. Egyelőre nincs jobb helyettük. Ám a többi technika már világszínvonalú: éjjellátó mozgásérzékelők, kézi és gépjárműbe telepített hőkamerák. Egyre gyakrabban tartanak határszemlét az unióból érkező delegációk. A jövőbeni schengeni határt tanulmányozzák, ami hamarosan itt húzódik. Ezt már Kovács bácsi is tudja, aki a határszéli tanyán a két legfontosabb használati tárgyat, a pálinkás butykost és a mobiltelefont nagy becsben és egymás mellett tartja.