Mondj bolondságokat!

Mármint én? Szívesen. De csak saját használatra. Kis heringsaláta, mokkacukor, darázscsípés, trappoló cigarettavég, kreatív szamárköhögés. Palástolt marhafelsál. (Kvalitás-gátló.)
Új bekezdés. (Tényleg az.) A forró vizet apróra vágjuk… Möszjö cakli-pakli. A bátyámról talajmintát veszek. Nekem az interneten szakállam nőtt, ma vagyok a legidősebb, amióta élek. Értelemszerűen (???) lapzárta után változik. Csak kimozdulni végre ebből a depresszióval tarka-barkított ótvaros fityfirittyből!
Mondj bolondságokat! (Mééég?!)
Dél-Franciaországban élő négynyelvű keresztfiam ezzel gyötör hároméves kora óta. Most éppen tíz és fél… (szintén csak lapzártáig). Nyilván ő vicceket ért a bolondságok alatt. S akkor próbálkozom… A hagyományos viccek nagyon nem mennek. Nem is azért, mert nem értheti. Nem csak azért. Sokáig nem jöttem rá, miért? Aztán se. (A mai napig.) Valamit pedzek. (Kezdek kapisgálni.) De ehhez messzebbre kell menni. S akkor nemcsak a gyerekekre, a felnőttekre is érvényes lehet. A kintiekre… akik ezt a jellegzetes magyar (?) kelet-közép-európai (?) fekete humort (mert én zömében csak ilyen „vicceket” tudok) nem érthetik… és főleg nem érezhetik. Egy példával talán közelebb juthatunk. Tabi László egyik humoreszkjével (?) illusztrálom. (Nagyon kivonatosan.)
Néhány nappal azután, hogy a Ludas Matyi első száma – 1945 körül – megjelent (ez egy pesti vicclapcím, kezdhetjük a külföldieknek a magyarázkodást), fekete keménykalapban és esőkabátban egy ember jött be a szerkesztőségbe, akit akkor láttam (Tabi) először, s hadd tegyem mindjárt hozzá: utoljára. Arcán fáradt mosollyal nyújtott kezet:
– Szervusz – mondta meglehetősen fásultan, s nem kevésbé fásultan ezzel az egyetlen szóval folytatta: – élek.
– Nagyon örülök – ráztam meg jobbját. Csakugyan örültem. Rövid megállapítása, hogy él, arra engedett következtetni, hogy sok mindenen mehetett keresztül… (Tetszenek tudni ott a „jobb létű” külföldön, itt 1945 előtt – de bizony után is! – nagyon-nagyon-nagyon sok mindenen mentünk keresztül!) Nem vese ez gyermek! Amíg le nem lesz verve…
Mindenesetre jó dolog, hogy életben maradt – gondoltam (Tabi), s ebből a szempontból teljesen közömbösnek találtam, hogy ismerem-e vagy sem. – Megvagytok? – kérdezte illő udvariassággal, és leült, pontosabban felült egy íróasztalra. – Meg. – Nagyon örülök. Néhány pillanatig csendes örömmel nézegettük egymást. Akkor végre belekezdett: – Nem sok híja volt, hogy felforduljak. Belefogott a történetbe, mely egyre komorabb lett. Mire az ostrom kritikus napjaiig eljutott, már egészen magába roskadtan ült az íróasztalon. És még hátravolt az ostrom.
– Szóval – tért rá az utolsó hetek históriájára színtelen hangon – a házat, amelyben laktunk, bombatalálat érte. Az óvóhelyet is. Én és a feleségem éppen az előtérben tartózkodtunk akkor. Ez mentette meg az életünket. A lakásunk azonban elpusztult. (…) A feleségem ideg-összeroppanást kapott. Nagy nehezen kerítettem egy kézikocsit, feltettem rá szegény asszonyt, és elhúztam egy kórházba. (…) Én közben tüdőgyulladást kaptam, élet és halál közt lebegtem napokig. (…) A feleségemnek egy romlott konzervtől ételmérgezése lett. A bal lábam megfagyott. Úgy volt, hogy amputálni kell. (…) Végre elmehettem a céghez, ahol azelőtt dolgoztam. Üszkös falak.
Megérezhette ekkorra, hogy a szánalom és a türelmetlenség viaskodik bennem, s nem folytatta történetét. Letörölte előbuggyanó könnyeit, majd belenyúlt a kabátja belső zsebébe, s néhány papírlapot vonva elő így szólt:
– Hoztam nektek egypár viccet.
Tabi úgy érzi, még a magyar olvasók előtt is némi magyarázatra szorul, megfejelve és elrontva ezzel az iménti „slusszpoént”. Azért mondtam el ezt a történetet, hogy az olvasót emlékeztessem arra az időre, melyben a most következő karcolatok születtek. Rajtunk kívül ezt sem érthetik sok helyütt a nagyvilágban – teszem hozzá, hogy egy „Vidám könyvek” sorozatnak miért ez a hangvételű Tabi-karcolat az előszava. Korábbi bolondságomat én is megfejelem-megismétlem: csak kimozdulni végre ebből a depresszióval tarka-barkított mazochista, ótvaros fityfirittyből! (Kvalitás-gátló).