időjárás 4°C Stefánia 2022. november 28.
logo

A fanyalgás joga

Hommer Tibor
2003.10.29. 23:00

Szembehaladtunk a média fősodrával, amikor az össznépi hallelujázás helyett azt állítottuk, hogy a kormány, pontosabban annak a közvagyon kezelésére – esetünkben kiárusítására – szakosodott szerve, az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt. elkótyavetyélte a Postabank és Takarékpénztár Rt.-t. A Magyar Narancs örök fanyalgóknak titulált bennünket, amiért a bankért kínált 101,3 milliárd forintos vételárról – ellentétben más orgánumokkal – azt merészeltük állítani, hogy filléres ajánlat.
A mi álláspontunk az volt, hogy a Postabank értéke felbecsülhetetlen. Nem tucatárunak tekintettük, hanem olyan eszköznek, amely segítségével az állam nagyon fontos feladatok végrehajtására vállalkozhat, olcsóbban, mintha e feladatokhoz szükséges pénzintézeti szolgáltatáscsomagot a piacról vásárolná meg. Természetesen ezt az érvünket egyetlen orgánum vagy a kormányzati kommunikációt is túlharsogva éljenező liberális közgazdász sem fogadta el: abból a pozícióból érveltek, hogy nagyon jó pénzt kapott az állam a Postabankért, s helyeselték annak értékesítését, mondván, hogy a Postabank által az állam beavatkozik a piaci folyamatokba, ami nem kívánatos, mert torzítja a tiszta piaci hatásokat.
Ezt az álláspontot visszautasítjuk, mert amíg egy állam csak egyetlen embernek is munkát ad, honvédelmi kiadásokra költ, diákokat, betegeket, nyugdíjasokat támogat, addig sosem valósul meg az az ultraliberális közgazdasági utópia, amely a vegytiszta piaci helyzet kialakítását vizionálja. Csak és kizárólag a hazai bankárvilágnak hajt hasznot, ha az állam saját bankjai révén nem töri le a magánbakok által alkalmazott ormótlan költségeket, mondjuk, olcsó diákhitelekkel, gazdakölcsönökkel vagy akár lakásfinanszírozási konstrukciókkal. Ezért fanyalogtunk, amikor a kormányoldal s az ahhoz hű médiavilág bombaüzletnek, mesés tranzakciónak nevezte a Postabank eladását, idézve a vevő Erste Bank vezetőjét, aki szerint élnek a Postabank infrastruktúrájával, és 3200 fiókban lesznek jelen országszerte.
A Magyar Nemzet már akkor, bő egy hónapja sem hitt a dajkamesének. Nem voltak illúzióink ugyanis a tekintetben, hogy ugyanaz a privatizációs kényszer vezérli a szocialistákat, mint vezérelte 1994-től 1998-ig, jelesül a látható, a köznép számára felmutatható, illetve a látens, a privatizációs tranzakciókat törvényszerűen kísérő, majd magánzsebekben eltűnő bevételek súlya.
Nos. Az APA hírügynökségnek nyilatkozta a minap Andreas Treichl, az Erste vezérigazgatója, hogy mindössze 200 bankfiókot kívánnak megtartani. Azt is közölte, hogy a háromezres létszám egynegyedét, nagyjából hétszázötven embert menesztenek. (Balról a hallelujázás ezennel elmaradt.) A Pénzügyminisztériumban megkérdeztük, mit szólnak a tendergyőztes ígérete és a tényleges szándéka közötti különbséghez. Vállat vontak, azzal a már-már apatikus válasszal, hogy nem kívánnak beleszólni egyetlen magáncég döntésébe sem. Azaz: a kormánynak a deklarált és a látens vételár számít, a továbbiakban a vevő dolga, hogy mit kezd majd vasművel, bankkal, légitársasággal, s mit kezd a vasmű, bank, légitársaság alkalmazottaival.
Szemben haladunk a média fősodrával, amikor azt mondjuk, hogy egy költségvetést nem a még meglévő és prosperáló eszközök kiárusításával, hanem megalapozott gazdaságpolitikával kell életben tartani. Azzal a véleményünkkel is egyedül vagyunk, hogy az országnak szüksége van egy köztulajdonban álló bankra, amely haszonnal működhetne, de szükség szerint olcsóbban juttathatná hitelekhez a kisvállalkozásokat, a gazdálkodókat, a diákokat, s olcsóbban közvetítené az állami támogatási rendszerekben csordogáló eszközöket, mint más, magántulajdonban lévő bank.
Azért ezt időről időre elmondjuk. Ha fanyalgás, ha nem.

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.