Korrekció

Hozzáértők szerint legjobb esetben is csak korrekciós pályán fejlődhet 2004-ben a magyar gazdaság. Korrekcióra, azaz kiigazításra azért van szükség, mert 2003-ra a dekonjuktúra mélypontjára jutott az ország – ez a mostani helyzet diszkrét meghatározása. A kevésbé finom változat szerint romokban hever a nemzetgazdaság – mint azt az áremeléseken keresztül saját bőrünkön is érezzük.
Az infláció folyamatosan emelkedik, a forint nyári szerencsétlen leértékelése nyomán kialakult kamatok pedig irreálisan magasak. Előbbi hatására a lakosság fogyasztásba kezdett – leginkább új autót, mosogatógépet és DVD-lejátszót vásárolt –, mert fél attól, hogy jövőre semmire sem futja, továbbá emelkednek az árak; míg utóbbi révén megtört a korábbi évek beruházási hulláma, ezért a munkanélküliség is stagnál.
Eközben pedig nő az ország nettó külföldi adóssága. S noha történnek lépések az államháztartás eladósodottságának kiigazítására, a deficit így is elképesztően magas. Ami ennél is aggasztóbb, hogy idén példátlan módon lelassult a bővülés. Olyannyira, hogy 1996 óta a 2003-as növekedés mértéke a legkisebb, még a három százalékot sem produkálja. Sőt, kutatóintézetek szerint már annak is örülhetünk, ha a bővülés üteme éves viszonylatban 2,8 százalékos lesz. Ha pedig e vonatkozásban az utóbbi négy esztendő adatait magunk elé képzeljük egy görbén – 1999-ben 4,2; 2000-ben 5; 2001-ben 3,7 és 2002-ben 3,3 százalékos volt a növekedés –, akkor különösebb közgazdasági ismeret nélkül is megállapítható, hogy megtört a kedvező folyamat.
Még inkább elbizonytalanodunk, ha a bővülés szerkezetét vizsgáljuk. Fehéren-feketén kiderül ugyanis, hogy még ebben a kedvezőtlen dekonjuktúrában is pusztán két szektor, a belső fogyasztás és az építőipar húzta ki a csávából a magyar gazdaságot. Csak halkan mondom: miközben a közgazdász-társadalom döntő része a belgazdaság korábbi felpörgetése miatt rendre „elmeszeli” az Orbán-kormányt, a mostani helyzet szerint a polgári kabinet döntéseinek, azok áthúzódó hatásainak köszönheti a magyar gazdaság, hogy fejlődése éppenséggel nem a nullponton van.
Ezek után magától adódik a kérdés: mit tesz ebben a helyzetben a kormány? Van-e korrekciós programja? S egyáltalán: lehet-e ilyen leromlott gazdasággal csatlakozni az Európai Unióhoz? Nos, a 2004-re beharangozott tervek alapján nem sok jóra számíthatunk. Az infláció ugyanis magasabb lesz. A jövő év tavaszán – amikor is hazánk az EU teljes jogú tagja lesz – a drágulás mértéke elérheti a hét százalékot. Ez az energiaár-emelések és az uniós csatlakozás nyomán évekkel ezelőtt vállalt forgalmiadó-változtatások, valamint a költségvetési kényszerből adódó további adó- és árkorrekciók következménye. A bejelentett kormányzati leépítések nyomán csökken viszont a költségvetési szektorban dolgozók száma; ők valószínűleg az állástalanok táborát gyarapítják. A lakosság jövedelmének növekedése pedig számottevően lassul; még az optimista becslések alapján is csak egy százalékkal emelkedik a reálbér, és jottányit sem javul a nyugdíjasok helyzete. Noha elvileg beindulhatnak az EU által támogatott programok, a beruházásoknál csak igen szerény mértékű növekedés prognosztizálható.
Ha a Medgyessy-kormány – most legyünk nagyvonalúak – korrekciós pályára is állítja a gazdaságot, ez a művelet áldozatokkal jár majd. S e vonatkozásban figyelemre méltó a GKI Gazdaságkutató Rt. prognózisa, amely szerint a hazai várakozások nem kedvezők. Az emberek félnek a reáljövedelem-emelkedés bejelentett fékezésétől, a foglalkoztatás romlásától. De az üzleti szféra várakozásai is romlottak.
A fentiek alapján a korrekciónak tehát ára lesz – nemcsak a gazdaságban, hanem a nagypolitikában is. És ne felejtsük: minden hibás gazdaságpolitikai döntésnek, minden mulasztásnak az ország issza meg a levét.