Ráfizetünk-e a csatlakozásra?

Hát megértük ezt is: egyszerre három elemzés bizonygatja, hogy hazánk elveszítette gazdasági versenyelőnyét a térségben, sőt az integráció következtében Magyarország gazdasági versenyképessége nem javulni, hanem éppen hogy romlani fog.
Az említett tanulmányok egyikét a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) készítette. Nos, ezzel van a legnagyobb gond. A szaktárca tudniillik úgy láttatja, a versenyképesség a dráguló munkaerő, a befektetésösztönzésből kieső támogatási elemek és a kedvezőtlen árfolyamváltozások miatt romlott drámaian. Utóbbi két megállapítást akár diszkrét kormánybírálatként is felfoghatnánk, hiszen a Medgyessy-kormány gyakorlatilag megfojtotta a vállalkozásokat támogató Széchenyi-tervet, továbbá idén nyáron pénzügyi káoszt idézett elő a forint mesterséges gyengítésével. A GKM azonban közli: a gondok legfőbb okozója a nemzeti valuta korábbi – tehát az Orbán-kormány alatti – felértékelődése. Hogy ebből a tételből süt a dilettantizmus, arra szolgáljon példaként az egykori nyugatnémet márka kiegyensúlyozott, erős árfolyamrendszere. A németek ugyanis tudták: erős márka nélkül nincs erős gazdaság. A szaktárca mindazonáltal nem mutogat a Medgyessy-kormány elhibázott gazdaságpolitikájára, ugyanakkor azt javasolja – enyhítendő a vállalkozások terheit –, hogy a kabinet törölje el az iparűzési adót, s a kieső bevételt pótolja egy új adónem, az ingatlanadó bevezetésével.
Az Economist Intelligence Unit (EIU) eközben elemzésében arra világít rá, hogy hazánk az összes gazdasági előnyt learatta már, amiért érdemes volt itt a kilencvenes évek elejétől beruházni. A londoni kutatóintézet úgy vélekedik: a közép-európai gazdaságok rugalmasságát az uniós normák tekintetében visszafogja majd a taggá válás. Ezen az állásponton van az amerikai Cato Intézet is, amely tanulmányában arra hívja fel a figyelmet, hogy az integráció érintettjei – így Magyarország is – ráfizetnek a jövő évi csatlakozásra. Órási terheket jelent ugyanis az uniós joganyag átvétele és alkalmazása a környezetvédelemben, az agráriumban és a munkaerőpiacon. Mindez csökkenő termelékenységet, a mezőgazdaság hátrányos helyzetét és elképesztően drága, ám kötelezően megvalósítandó zöld beruházásokat jelent. Bármilyen meglepő, az amerikaiak egyenesen azt javasolják, hogy az EU tagjaként szegüljünk szembe a brüsszeli centralizálási törekvéseknek.
Miután mindhárom elemzés – még a GKM által készített is – learatott gazdasági előnyökről s az ország költségvetését megterhelő kiadásokról beszél, különösebb jóstehetség nélkül borítékolható: ha gazdasági értelemben átmenetileg (?) vesztesei leszünk az uniós csatlakozásnak, valamint tovább terhelik kiadásokkal a költségvetést, nem jut pénz a jólét (tisztességes fizetés és nyugdíj, kiszámítható életpálya, gyermekeink taníttatása, hosszabb életkor stb.) költségeinek előteremtésére. Szomorú tehát, de igaz: csatlakozás ide, csatlakozás oda, az EU határai gyakorlatilag továbbra sem Záhonynál, hanem Hegyeshalom után kezdődnek majd. Azt pedig mindenki saját maga döntse el, hogy leszegényedett és másodosztályú állampolgárként kívánkozik-e az Európai Unióba.