Üvegzseb és magánszámla

Szeptember elsején öt faxot küldött e sorok írója anyaországi és határon túli politikusoknak, tisztségviselőknek. Minden levél azzal kezdődött, hogy lapunk tényfeltáró riportsorozatot készül közölni a határon túli magyar támogatáspolitika alakulásáról és a közpénzek felhasználásáról – különös tekintettel a nagy médianyilvánosságot kapó alapítványokra.
Az első címzett Szabó Vilmos határon túli magyarokért felelős politikai államtitkár volt. Tőle azt szerettük volna megtudni, hogy a kisebbségi koordinációs keret terhére kinek folyósított támogatásokat, és mekkora ez a keret (lapunk információi szerint az idén bőven meghaladta a félmilliárd forintot). Érdekelt volna az is, ki pályázott és hogyan erre a pénzre, illetve miként számoltak el a támogatással. Megkérdeztük, hogy az eltelt időszakban készült-e olyan háttéranyag, szakértői tanulmány, amely megindokolná azt a kormánydöntést, amelynek értelmében a státustörvény által garantált oktatási-nevelési támogatás folyósítását egy szakmai szervezettől (Romániai Magyar Pedagógusok Szervezete) egy pártalapítvány (az RMDSZ által létrehozott Iskola Alapítvány) hatáskörébe utalták.
Bálint Pataki József, a Határon Túli Magyarok Hivatalának vezetője hasonló kérdéseket kapott (a kisebbségi koordinációs keret feléről ugyanis ő rendelkezik), de őt arra is megkértük, engedjen betekintést a magyar adófizetők pénzéből támogatott romániai Progres Alapítvány által benyújtott pályázatokba, támogatási kérelmekbe és elszámolási dokumentációkba. Pomogáts Bélától, az Illyés Közalapítvány elnökétől azt tudakoltuk, a kormányváltás után miért nem találhatók meg – a korábbi gyakorlattal ellentétben – az alapítvány honlapján az új döntések tételes jegyzékei. Betekintést kértünk a kolozsvári Iskola Alapítvány elszámolásaiba, mert információink szerint magyarországi bankokban kamatoztatják a támogatásként kapott összeget, és ezt szigorúan tiltja a közhasznúsági törvény. Más kérdések mellett azt is szerettük volna megtudni, igaz-e, hogy a viharos kuratóriumváltást követően az SZDSZ-es titkár részére négymilliós gépkocsit vásároltak (miközben az alapítványnak már volt egy szolgálati gépkocsija), egyes vezetők tiszteletdíját pedig a kétszeresére emelték. Levél ment a romániai Progres Alapítvány vezetőségének és Markó Bélának is, amelyben az anyaországi támogatások sorsáról érdeklődtünk.
E sorok írásának időpontjáig senki nem válaszolt kérdéseinkre. Lassan negyven nap telt el a faxok elküldése óta, pedig az MSZP– SZDSZ-kormány által elfogadott üvegzsebtörvény értelmében a közpénzek felhasználásával kapcsolatban válaszadási kötelezettség terheli a címzetteket. Az Illyés Közalapítvány ugyanis az államháztartás központi költségvetési alrendszere által folyósított közpénzekből gazdálkodik, a kisebbségi koordinációs keret is költségvetési pénz, tehát a 2003. évi XXIV. törvény 16. szakaszának 4. bekezdése értelmében „az, aki az államháztartás valamely alrendszerével pénzügyi, illetve üzleti kapcsolatot létesít, kérésre köteles a jogviszonnyal összefüggő és a (3) bekezdés alapján közérdekből nyilvános adatokra vonatkozóan tájékoztatást adni. (…) A felvilágosítás megtagadása esetén vagy ha a felvilágosítást kérő szerint a tájékoztatás nem kielégítő, a törvényességi felügyelet gyakorlására jogosult szerv eljárása kezdeményezhető”.
Jó tudni, hogy a választási kampány idején a szocialisták többször is azt ígérték, hogy az addigi gyakorlattal ellentétben teljes átláthatóságot biztosítanak a határon túli támogatásokról, a külhoni magyarokra fordított pénz nagyságát megemelik, és ezentúl nemcsak a „Fidesz-klientúra” kap pénzt, hanem az is, aki szakmailag megalapozott pályázatokat nyújt be.
A győztes választások után beindult a fűnyíró: ahol tudták, pártkatonákra cserélték a magyar közpénzeket elosztó alkuratóriumok embereit, ahol ez nem sikerült, ott egyszerűen felfüggesztették ezek működését. Mint arról lapunkban is beszámoltunk, a Tőkés László királyhágó-melléki református püspök érmindszenti pályázatára megítélt több mint háromszázmillió forintot a demokratikus gyakorlatban példátlan módon olyasvalakinek adták oda, aki korábban nem is pályázott, így Ady-zarándokhely helyett szállodát épít Nagyváradon egy Mudura Sándorhoz közeli alapítvány… A támogatási keretek változásáról igen beszédes táblázat olvasható tegnapelőttől a www.transindex.ro weboldalon. A cikk szerint az összes határon túli magyarra alig harmadannyit költ a magyar költségvetés, mint a pesti rendőr-főkapitányságra. A támogatás nemhogy nőtt volna legalább az öt és fél százalékos infláció mértékével, hanem átlagban három százalékkal csökken, így például a státustörvény végrehajtására jövő évben alig feleannyi jut, mint az idén; kulturális célokra pedig huszonhárom százalékkal kevesebbet adnak. Mindeközben a magyar költségvetés kiadásai átlagban csaknem tizenhárom százalékkal növekednek. Igaz, a miniszterelnök szerint a polgári kormány túlszerette a határon túli magyarokat, ezért ideje ezt a hatalmas problémát orvosolni.
Miközben a kimenő pénz mennyisége csökkent, a Határon Túli Magyarok Hivatalának adott támogatás nő – igaz, a másfél milliós plusz gyakorlatilag csak az adminisztráció egyfős felduzzasztására elegendő.
Az ellenőrizhetetlen támogatásokat osztó kisebbségi koordinációs keret (e sorok írója tíz éve foglalkozik a határon túli magyar támogatásokkal, de nem emlékszik arra, hogy valaha is nyilvános pályázatot írtak volna ki e keret terhére) támogatása jövőre kétszázharminchatmillió forinttal csökken, de így is több mint háromszázmilliót lehet adni a baráti körbe tartozó politikusoknak és üzletfeleknek.
Az új költségvetés legnagyobb nyertese a szomszédos országokban élő magyarok nevelési-oktatási, tankönyv- és taneszköz-támogatására nyújtott keret. A kedvezménytörvényben előírt támogatások kifizetésére félmilliárddal több forintot szán a Pénzügyminisztérium – már ha egyáltalán ki fogják fizetni, hiszen a 2002-es támogatások folyósítását csak az idén októberben kezdték meg, az idei pályázatokat pedig még ki sem írták. És ami nagyon fontos: a legnagyobb határon túli magyar közösség, vagyis Erdély esetében a végrehajtást elvették attól a szervezettől, amelyik ehhez a legjobban ért (a Romániai Magyar Pedagógusok Szervezetétől), és rábízták egy pártalapítványra. Az RMPSZ-nek képviselői vannak minden iskolában, irodahálózata és infrastruktúrája alkalmas a pályázatok lebonyolítására, csak éppen nem hajlandók aláfeküdni az RMDSZ-nek, ezért Medgyessyék – Markó Béla kérésére – a romániai magyar párt alapítványának adták a pénzosztó feladatot. A jövőben ugyanis választások lesznek Romániában, és Markó Bélának nem mindegy, hogy a diákonként húszezer forintot az ő aláírásával utalják-e a kedves szülőknek vagy nem – mióta az RMDSZ-nek komoly konkurenciával kell számolnia a helyhatósági választásokon, minden a szavazatok maximálásának van alárendelve.
A brókerbotránytól és más csapásoktól sújtott magyar közélet valószínűleg észre sem veszi, hogy a határon túli magyar támogatások elapadnak, és a kevés is baráti zsebekbe csordul-cseppen. Az ostor azok bőrén csattan, akiknek a megmaradását, kulturális-nemzeti hovatartozását éltette az anyaországi köldökzsinór. Igaz, ők nem fognak szavazni 2006-ban.