MI A MAGYAR?

De Mándi Márton Istvánt különösen meg kell említenem. Híres tudós, jeles író, tettekben nagy múltú ember, valamennyi magyarországi kálvinisták büszkesége, nagy filozófus. (…) Ő tőle ered ez a szó: pityókos. Híres muzsikus cigány volt száz év előtt túl a Dunán Pityók Bandi. A nagy költő, Kisfaludy Sándor is jól ismerte, s a Balaton körüli utazásunk leírásában már én is megemlékeztem róla. Ha hegedűjének a hangján megszólalt az igaz magyar kuruc zene: olyan lélek szállt az emberekbe, mint egykor az apostolokba, amikor azt mondja róluk a szentírás: mintha édes bortól részegedtek volna meg. Ha a társaság már a sok jó somlyai bortól ilyen állapotra jutott, akkor mondta Márton István: pityókossá lett. Elfogadta a szót túl a Duna, s ma már az irodalom is.
Híres mondása, amelyen nyolcvan év óta annyit nevetett Bakony vidéke, így szól.
Mind bolond ember az, akinek olyan hosszú a pipaszára, hogy saját kezével nem tud pipára gyújtani.
Aki sarkantyús csizmában jár, noha sohase ül lovon.
Aki kívül viseli az ingét, a kabátja fölött.
Ez az utolsó szava a katolikus papokra vonatkozik. Akkor még a katolikusok és kálvinisták sokat társalogtak együtt, és sokat évődtek egymással. A felekezeti üldözés sok vidéken szokásban volt. (…)
Egyik mondása:
– Úr-e kend, vagy bolond-e kend?
A magánéletben igen gyakori ez a mondás. Vidám, pajzán, néha gúnyos az értelme, néha szemrehányást, megszólást jelent olyan közt, akik egyébként jó viszonyban vannak egymással. Ismeri az egész ország. Ez is Márton Istvántól ered. Keletkezésének történetére jól emlékeznek a vármegyében. Vámosi Saáry Gergely kemény, kuruc nemes volt. Veszprém vármegyében, a Somlyó mellékén. Leányágon a történelmi nagy Gyulaffy-nemzetség ivadéka. (…)
Márton István egyszer nagy kényelmesen ballag a kollégium felé előadást tartani. Odaér a kapuhoz, ahol három-négy nyalka diáklegény beszélget. Köztük van Saáry Gergely is. A diákok nagy tisztelettel üdvözlik a híres professzort. Gergely úr is csak úgy, mint a többi.
A többi rendes ruhában volt, ahogy a diáklegény szokott öltözködni. Gergely úr azonban eső, szél és hideg ellen, de talán inkább pajkosságból, bakonyi szűrt csináltatott magának, cifrasággal ékesített szűrt, amilyet a bakonyi, és somogyi kanászok viseltek hajdan, s amelynek később Sobri-szűr lett a neve.
Márton István meglátja a szűrt, megáll, megnézi.
Tudni kell, hogy nemes úri ember valamikor mindenféle felsőruhát felöltött magára, ahogy a szokás, és az időjárás hozta magával. Kabátot, dolmányt, mentét, subát, gubát, köcét, dókát, bundát, köpönyeget, krispint, budát, deákot, s több effélét. Nem volt válogatós. De szűrt soha. A szűrt átengedte kanásznak, csikósnak, gulyásnak, erdőn-mezőn járónak, parasztnak, zsöllérnek, tótnak, bugernak, de ő maga nem viselte.
S íme, a bölcs professzor bakonyi szűrt lát Gergely úron, előkelő úri nemzetségek felnőtt sarjadékán. E szavakat intézte hozzá:
– Úr-e kend, vagy bolond-e kend?
Ez óta szállóige ez a szó. Olyankor használjuk, amikor valamelyik okos úri barátunk valami hallatlan ostobaságot csinál.
A tudós tanár nevezte el az orgonát szent dudának.
A dudából is hátulról jön a szél, s úgy mozgatja a sípot, mint az orgonánál. Márton István fiatal korában még csak a katolikusoknak volt templombeli orgonájuk, de már itt-ott a kálvinista urak is beszélgettek, jó lenne az ő templomukba is beállítani. Ő ezt nem helyeselte, s azért nevezte csúfnevén a kanászok és cigányok hangszerszáma után.
Eötvös Károly: A Bakony (1909)