Miért fáj a kormánynak az ingyenes internet?

Újfent izgalmas felfordulást kavart az Informatikai és Hírközlési Minisztérium (IHM): az új hírközlési törvény vitája közepette néhány napig úgy látszott, hogy az intenzív modernizálódás jegyében 2004-ben megszűnik kétszázezer polgár internetezési lehetősége.
A vészjósló helyzetre az ingyenes internetszolgáltatók hívták föl a közvélemény és a közélet szereplőinek figyelmét. A szolgáltatók nyilatkozatukban kijelentették, hogy véleményük szerint a hírközlési törvény eredeti, a nyári szakmai egyeztetés utáni változatához képest – amely valós piaci versenyt kívánt teremteni a telefonos internethívások piacán – a szeptemberi közigazgatási egyeztetés után a törvény több ponton is megváltozott. Mindez azt eredményezte – állították a tiltakozók –, hogy a minisztérium által az Országgyűlés szakbizottsága elé terjesztett elképzelés nemhogy piaci versenyt nem teremt, de még az ingyenes internetezési megoldásokat is halálra ítéli.
Az ingyenes netelérésben érdekelt három cég azt is bejelentette, hogy aláírásgyűjtésbe kezd a felhasználók között, s petíciójukban azt kérik a politikai döntéshozóktól, hogy csak az internet területén is a piaci verseny jogszabályi feltételeit megteremtő törvényt fogadjanak el.
De miért is kerültek az ingyenes netszolgáltatók ilyen zaklatott állapotba? Az Európai Unió országainak jelentős részében ezt a fajta szolgáltatást úgy szabályozták, hogy a törvény erejével kötelezték az egykori monopolszolgáltatókat: az internetezéssel összefüggő tevékenységből származó árbevétel arányos részét adják át az alternatív szolgáltatóknak. Az új hírközlési törvény is ebben a szellemben fogalmazódott meg, azonban a szeptemberi közigazgatási egyeztetésen ez az előírás kikerült a szövegből. Ez azért is érthetetlen, mert a világháló zászlaját oly lelkesen lobogtató szaktárca egy tollvonással csaknem kétszázezer, zömében kispénzű felhasználót kívánt az ingyenes internetezés lehetőségétől megfosztani. Hiszen ha az alternatív szolgáltatók egy fillért sem kapnak az arányos díjmegosztás révén – amelyre egy 2001. évi miniszterelnöki hivatali rendelet kötelezi a telefonszolgáltatókat –, akkor akár azonnal lehúzhatják a rolót, vagy pedig ingyenességük ellenére díjfizetésre kellene kötelezniük a felhasználóikat.
Az ingyenes szolgáltatók azt is felrótták az IHM-nek, hogy ha a törvényt úgymond hibásan szavazták meg, akkor nemcsak hogy az ingyenes internet-hozzáférés szűnik meg, hanem a telefonos internettarifa is drágulhat.
Két hete még így állt a helyzet, s nem lehetett tudni, hogy mi történt a szakmai és a közigazgatási egyeztetés közti időszakban. Volt, aki egyszerű tévedésről beszélt – ez mindenképpen az optimistább megközelítés –, míg mások a jelentős piaci fölénnyel bíró telefontársaságok lobbitevékenységének nyomait vélték fölfedezni a minisztériumi jogszabályalkotás folyamatának száznyolcvan fokos fordulatában. Mindenesetre a tiltakozás nyilvánosságra kerülése után néhány nappal a tárca a következőt fogalmazta meg: Az új elektronikus hírközlési törvény nem veszélyezteti az ingyenes internet-hozzáférést, mivel a parlament informatikai bizottsága által elfogadott bizottsági módosító javaslat tartalmazza az úgynevezett díjmegosztási modellt.
A szolgáltatók szinte azonnal reagáltak, s üdvözölték az IHM ezen nyilatkozatát. Hozzátették azonban, hogy a minisztérium által említett díjmegosztási modell önmagában nem jelent átfogó, piaci versenyt teremtő reformot, ráadásul semmiféle garanciát nem biztosít a volt monopolszolgáltatók piaci túlkapásai ellen. (Az internetszolgáltatók az indokolatlan hálózati díjemelések miatt több ízben fordultak a Hírközlési Döntőbizottsághoz, azonban a bizottság korlátozott jogköre miatt még egyetlen alkalommal sem értek el említésre méltó eredményt.) Így a törvény csak arra alkalmas, hogy a jelenlegi helyzetet konzerválja, vagyis tovább szilárdítsa egyes szolgáltatók egyeduralmát.
Az ingyenes szolgáltatók állásfoglalásukban főként a Matávval kapcsolatban fogalmaznak élesen, s kijelentik, hogy a Matáv az internetszolgáltatók számára egyoldalúan diktált, jelenlegi hálózati szerződési feltételei 2004. január 1-jétől önmagukban is veszélyeztetik a díjmegosztásra épülő ingyenes szolgáltatást, mivel a távközlési cég jövőre a duplájára kívánja emelni valamennyi internetszolgáltató budapesti hálózati díját.
Az Országgyűlés a hét elején elfogadta az elektronikus hírközlési törvényt, amely január elsején lép hatályba. Ekkor kell az új szabályozó szervezetnek, a Nemzeti Hírközlési Hatóságnak, a jelenlegi Hírközlési Felügyelet utódszervezetének is felállnia. A Hírközlési Döntőbizottságot január 1-jétől a Nemzeti Hírközlési Hatóság Tanácsa váltja majd fel. A jogszabály legfontosabb hatása, hogy 2004 januárjától megvalósulhat a vezetékes számok hordozhatósága, vagyis ha valaki szolgáltatót vált, megtarthatja eredeti telefonszámát. Ugyanez a mobilpiacon csak 2004 májusától várható, igaz, a döntés részletei még egyáltalán nem ismeretesek. A szakmai szervezetek által a minisztériumhoz eljuttatott bírálatok sorsáról is keveset tudhatunk, mivel a törvényhez kapcsolódó végrehajtási rendeletekről sincsenek információk.
Örömteli esemény ugyanakkor, hogy a kormány november 19-én jóváhagyta az Informatikai és Hírközlési Minisztérium vezetésével kidolgozott Magyar információs társadalom stratégiát. Idézem: „A korszerűsítés két alappillérét a folyamatok korszerűsítésében és a szolgáltatások modernizálásában határozza meg. Előbbi a folyamatok belső működésének korszerűsítését, informatikai alapokra való helyezését jelenti (»back office«), míg az utóbbi ugyanezen folyamatok funkcióinak tökéletesítését (»front office«), a felhasználók széles köre számára elérhető elektronikus szolgáltatások kialakítását jelenti.” A stratégia arról azonban nem szól, hogy egyes cégek monopóliumszerű helyzetének megerősítése vajon back office, avagy front office.