Általában akkor ülnek le nemzeti kerekasztal mellé a honi agrárpolitika szereplői, amikor a magyar mezőgazdaság sorsdöntő kérdéseinek tisztázására van szükség. Miért gondolja azt, hogy ennek most csakugyan itt van az ideje?
– Mert a magyar gazdálkodók többségének sorsa múlhat azon, ha uniós csatlakozásunk előtt sikerül a politikai döntéshozóknak egyezségre jutniuk olyan alapvető ügyekben, hogy milyen legyen a birtokrendszer, milyen üzemek működjenek az országban és mire adjuk elsősorban a nemzeti kasszából még adható támogatásokat. De a jövő kérdései mellett a jelen állapota volt az, ami leginkább a kerekasztal kezdeményezésére indított. Nagyon komoly válságba zuhant a magyar agrárium, miközben most, az uniós verseny kapujában a fejlődésre, a korszerűsítésre, az erősödésre lenne szüksége. Az év során folyamatosan jeleztük a kormánynak az egymást követő bajokat, és sorra nyújtottuk be a megoldási javaslatokat. Nem túloztunk, hitelesen közvetítettük a gazdálkodók keserveit, amelyet mutat az is, hogy a legfontosabb agrár-érdekvédelmi szervezetek – politikai szimpátiára való tekintet nélkül – ma már egyetértenek lesújtó diagnózisunkkal.
– A kerekasztal összehívásának ötlete azonban nem teljesen öntől származik. A földművelésügyi tárca vezetője már ez év elején bejelentette, hogy ki kell dolgozni a középtávú nemzeti agrárstratégiát.
– Igen ám, de hiába vártunk arra, hogy ennek érdekében összehívják az érdekelteket. Az MDF akkor nyújtotta be kezdeményezését, amikor már világosan látszott, hogy a kormány nem hajtja végre a saját akaratát.
– Az elmúlt bő egy évtizedben nemcsak a politikában, hanem a mezőgazdaság szereplői között is kibékíthetetlen volt az ellentét a legfontosabb agrárpolitikai kérdésekkel kapcsolatban. Ön szerint most mitől jöhetne létre az egyezség?
– A közös nyomorúság ülteti a szemben álló feleket egy tárgyalóasztal mellé. Ez az év mindenkit próbára tett: kis- és nagyüzemet egyaránt. Az agrárértelmiség zöme kezdetben komoly ellenérzésekkel viseltetett az újonnan létrejövő magángazdaságokkal szemben. Mára ez megváltozott. Az uniós tagságból eredő megpróbáltatások is növelik az egyéni termelők és az átalakult nagyüzemek egymásra utaltságát. Nem a tőkés nagybirtokosokról beszélek, az agrárarisztokráciáról, ahol gazdasági társasági vagy szövetkezeti köntösben, de lényegében egy-két személy tulajdonában van minden. Hanem azokról a volt téeszekről, ahol még a kisember boldogulása lényeges szempontnak számít. Fontos fejlemény az is, hogy a kis gazdaságok mostanra felismerték az újraszövetkezés szükségességét. Megvan tehát az agrárbékéhez szükséges, talán máskor vissza nem térő lélektani pillanat. Csak pénz kéne hozzá, és megfelelő politikai akarat.
– A kormányfő válaszolt az MDF kezdeményezésére. Érezhető-e Medgyessy Péter leveléből az ön által említett politikai szándék?
– Sajnos nem. A levél hidegzuhanyként ért minket. A kormányszóvivő még arról tájékoztatta a közvéleményt, hogy elfogadták az MDF kezdeményezését. Mi azonnali, négypárti egyeztetést kértünk annak érdekében, hogy a kerekasztal döntései alapján még lehessen változtatni a – szükségesnél legalább 100 milliárd forinttal kevesebb – jövő évi agrárköltségvetésen. Ehelyett a kormány kizárná a politikát, és – előre nem meghatározott időpontban – a nemzeti agrárkerekasztal keretében először csak a szakmával és a civilekkel beszélgetne. Ezzel elveszett a lehetősége annak, hogy az uniós tagság előtti utolsó hónapokban jelentős támogatáshoz juttassuk a koppenhágai vereség miatt amúgy is versenyhátránnyal induló hazai termelőket. Így a következő év is csak válságkezelésekkel telik majd el, és tovább növekszik a magyar mezőgazdaság vérvesztesége. Másrészt kétséges, hogy milyen eredmény születik abból a tanácskozásból, amelyből eleve kizárják a politikai konszenzus lehetőségét. Félő az is, hogy e trükk csupán arra szolgál, hogy a tárgyalások során háttérbe szorítsák a magángazdaságok képviseletét, mint ahogy tették ezt akkor, amikor a nemzeti földalapot felügyelő szervezetből kihagyták a gazdakörök küldötteit.
– Az egyéni gazdaságot működtető termelők zöme úgy érzi, a kormány a piacra bízza sorsukat, magukra hagyta őket. Talán azt sem bánnák egyesek, ha ez a réteg eltűnne a magyar mezőgazdaságból, nem kéne velük huzakodni többet. Kérdés, hogy érdemes-e egy olyan kormánnyal keresni az egyezséget, amelyik nem számít azokra a gazdálkodókra, akiknek az ellenzék felvállalta a képviseletét.
– Az a kormányzati hozzáállás, amely legszembetűnőbb módon Szanyi Tibor politikai államtitkárban testesült meg – mikor úgy vélte, hogy az uniós csatlakozást követően az ágazatban több százezer gazdálkodónak nincs helye –, olyan távol esik a mi kereszténydemokrata-keresztényszocialista meggyőződésünktől, mint Makó Jeruzsálemtől. Vagy mondhatnám úgy is, hogy ég és föld a két megközelítés közti különbség. Az ég és a föld találkozása pedig csak vihar esetén lehetséges, ezért az agrárpolitika szükséges velejárója az égzengés. Általában kétféle út közül választhat a politikai ellenzék. Az egyik, amikor a kormány a karaván, amelyik valami felé halad, mi pedig az eb, aki csak folyton mondja a magáét. A másik, amikor megpróbálunk szóba elegyedni a karavánban utazókkal. Mi, a magyar mezőgazdaság jövője érdekében most ez utóbbira tettünk kísérletet. Amely sajnos nem sikerült, alapvetően azért, mert a kormány nem hajlandó elismerni, hogy olyan káosz alakult ki az agráriumban, amelyet nem tud kezelni, amellyel szemben tehetetlen. Emellett presztízskérdést csinál a felajánlásunkból és elutasítja a segítségünket. De nem adjuk fel, tovább keressük a tárgyalás lehetőségét, amelyre kötelez bennünket az is, hogy az agrárközvélemény szinte egésze mögöttünk áll. Ha velünk nem is áll szóba, a gazdálkodói csoportok nyomásának előbb-utóbb engedni fog a kormány.
– A magyar mezőgazdaságban az uniós tagság minden bizonnyal erősíti majd a globalizációban érdekelt erők befolyását. Felvetődik a kérdés: hazánk csatlakozása után lesz-e bármiféle létjogosultsága a kerekasztalon megfogalmazni kívánt nemzeti agrárpolitikának?
– A csatlakozásnak nem csupán hátrányai, előnyei is lesznek. A legfontosabb támogatási kérdések például Brüsszelben dőlnek majd el, ezért a mindenkori agrárkormányzat nem lesz kiszolgáltatottja az egymással élethalál-küzdelmet vívó agrárlobbiknak. De mindemellett számos nemzeti támogatás is hatályban marad, amelyekkel kapcsolatban nekünk kell dönteni. Én egyébként a számos aggasztó jel ellenére nem látom reménytelennek a helyzetet. Állatorvosként is sokáig dolgoztam a gazdálkodók között, és számos tapasztalatot gyűjtöttem arról, hogy termelőink mennyire életrevalók, talpraesettek. Ha egy kis haszonra látnak esélyt, még a sárgarépa kihegyezésére is vállalkoznak. Ugyanakkor fennáll a veszélye annak, hogy a tőkés latifundiumok (nagy kiterjedésű földbirtokok) országa leszünk, ha tovább erősödik az agrárarisztokrácia befolyása és nagybirtokaink egy részét felvásárolják a külföldiek, amely pedig az EU érdeke. A kormány sajnálatos módon most ezt a folyamatot képviseli, és támogatja lépéseivel.
– Az ellenzék pedig hallgat, mióta az Alkotmánybíróságon fennakadt a külföldiek földtulajdonlásával kapcsolatos népszavazási kezdeményezés…
– Nem hallgatunk, mert megtaláltuk a megoldást. A termőföldre vonatkozó elővásárlási jog biztosítása önmagában nem nyújt elegendő védelmet a spekuláns tőkével szemben. Azt kell szabályozni, hogy mekkorák legyenek az agrárüzemek, mi legyen a felső határa annak a birtoknagyságnak, amelyen gazdálkodhatnak, illetve, hogy ezeket az üzemeket elsősorban a helyben lakók vehessék meg. Nyugaton többfelé találhatunk hasonló korlátozásokat, melyek célja többek között a vidéki munkahelyek védelme. Jómagam úgy döntöttem, ha nem vezet sikerre a nemzeti agrárkerekasztalra vonatkozó kezdeményezésünk, vagy csak színjáték lesz belőle, amelyben nem veszünk részt, megfontolom a magyar termőföld nemzeti kézben tartását szolgáló népszavazási kezdeményezés újraindítását.
– Nem lehetséges – az előzmények ismeretében –, hogy az ön törekvése is eleve kudarcra ítélt?
– Ha megfelelő, uniós előírásokhoz is illeszkedő kérdéseket fogalmazunk meg, sikeres lehet a népszavazási kezdeményezés. A társadalom nyilvánossága elé kell lépnünk, ha a kormány nem hozza meg a magyar mezőgazdaság védelmében elengedhetetlenül szükséges intézkedéseket. Persze valódi garanciát az adna, ha 2006-ban leváltanánk a kormányt, és olyan kabinet lépne hivatalba, amelyik komolyan veszi a nemzeti érdekű agrárpolitikát. Az MDF, mint a vidék pártja, erre készül, folyamatosan építi szakértői hátterét. Én azért dolgozom, hogy erős agrárlobbi álljon a hátunk mögött. Azt is szeretném, hogy ha ismét koalíciót kötünk a Fidesszel, a közös kormányban az MDF következetesen és elkötelezetten érvényesíthesse saját agrár- és vidékpolitikáját.
origo.hu
Beismerte tettét az Orbán Viktor megöléséről posztoló férfi
