A férj, aki a gyakori román határátlépések miatt úgy látta jónak, hogy felvett névvel jelenteti meg a könyveket, hetvenkettőben érkezett Magyarországra házasságot kötni. Agrármérnöki végzettségével hamar kapott munkát, de sokszor el kellett viselnie, hogy lerománozzák, kétségbe vonják magyarságát. Bár hobbiból már szülőföldjén is fotózott, a tudatos értékmentő munka gondolata a romániai falurombolások idején fogalmazódott meg benne. Az első könyv, az 1989-ben kiadott Kalotaszeg – mely végül háromtagú sorozattá bővült – anyaga még a Ceausescu-diktatúra idején gyűlt össze. A Securitate nem nézte jó szemmel a Körösök vidékén fényképezőgéppel utazgató magyar turistát. A képek először fotókiállításokon kerültek a közönség elé, majd szakemberek unszolására lett album az anyagból. A szöveget a később tragikus körülmények között elveszített feleség, Gaál Anikó írta, az első előszó pedig Tőkés László akkor nagyváradi segédlelkész munkája.
A háromkötetes Kalotaszeg fotóalbum után nekifogtak a Székelyföld módszeres feldolgozásának, ám alig látott napvilágot a Sóvidéket bemutató könyvük, amikor a fotós magára maradt a munkában és a három gyerek felnevelésében. A család régi barátja, Lőwey Lilla kezdett segíteni a szerkesztésben, megjelentetve a Gaál Anikó szövegével kiadott Alcsík és Kászon albumot, majd az első közös munkát, a Tél a havason című antológiaszerű irodalmi fotóalbumot. A közös munkából házasság lett, melyet a szülőföld szeretete, a társhoz való tartozás öröme, a késői szerelem hívott életre.
Álljunk meg egy szóra a feleségnél, aki magyar–történelem szakos tanári katedráját könyvkiadói-szerkesztői állásra cserélte. Mivel édesapja vasúti mérnökként köztisztviselő volt, a második világháborút követő törvény szerint azonnali hatállyal el kellett hagyniuk Erdélyt (az apa íróasztalát fél évszázadig, az 1989-et követő első hazatérésig őrizte és adta vissza egy szovátai néni). A család kénytelen volt megérteni az idők szavát, a szülőföldről többet nem beszéltek, és a trianoni bélyeg is tabunak számított. Amikor a lány „személyi igazolványos korba” lépett, létezésének dokumentálása került veszélybe: a román hatóságok a többnyelvű kérvény ellenére sem akarták elküldeni az anyakönyvi kivonatot.
A házaspár 1989 óta havonta legalább egyszer Erdélybe utazik az épp soros kiadvány gyűjtőmunkáinak elvégzésére és fotózásra. Az egyeztetés nem könnyű, mert a férj ma is falugazdászként dolgozik, és a piacon levő kiadványok gondozása is a kétszemélyes vállalkozás tagjaira hárul. Most már házuk is van a Bucsin-tető közelében, Parajd felett, nem messze attól a helytől, ahova Áprily Lajos is eljárt megpihenni. Vallják, hogy ezt a munkát nem csupán a fényképezőgép lencséivel, de nem is tollal lehet a legjobban elvégezni, hanem igaz szívvel. Az utak során rendívüli emberekkel ismerkednek meg, sok barátot és rengeteg erkölcsi támogatót szereznek. A gyönyörű tájak és a romosodó magyar emlékek mellett szomorú emberi történetekkel találkoznak – a legutóbbi kötet anyagának gyűjtése során például az utolsó négy magyarról az elrománosodó Sósmezőn. Az immár digitálisra cserélt fotómasina sok esetben utolsó megörökítője az egykori dicsőségnek – a pár éve lefotózott bözödújfalui templom például már félig beleomlott az egykori falut elárasztó vízbe. De találkoznak igazi székely furfanggal is: az udvarhelyi vásárba tartó malomfalvi Mihály bácsit például felvette a pap az autójába, és fizetség helyett arra kérte, mondjon el egy miatyánkot. A következő héten azzal állította meg az öreg góbé: a plébános úr tartozik négy fuvarral, mert én öt imát mondtam el!
Az igazi feltöltődést jelentő gyűjtőutak után következik az otthoni rendszerezés, a könyvtárazás monotóniája. A kiadó egyéni cégként üzemel, kifejezetten a saját albumok gondozására hozták létre. Hurcolják magukkal a kisvállalkozások minden nyűgét – hitelbe dolgozó nyomdát kellett találniuk, a könyváruházláncok sokáig nem álltak szóba velük az alacsony példányszám miatt. A korlátozott reklámlehetőségek nem teszik lehetővé a gyönyörű könyvek szélesebb körben való terjesztését. A nyolcszázezer fős megrendelői mag többnyire az idősebb nemzedék soraiból kerül ki, akik vagy erdélyi gyökerekkel rendelkeznek, vagy megérintette őket valamikor a vidék szépsége. Évente többször tapasztalják, hogy a postán feladott megrendelés teljesítése közben azzal jön vissza a könyv, hogy a címzett időközben elhunyt. A kötetek ez évtől a nagy könyvkereskedések kínálatában is megtalálhatók, így a szerzők abban reménykednek, hogy a fiatal generációt is sikerül megszólítaniuk. Az adatgyűjtés, a szerkesztés és könyvkiadás mellett a már napvilágra került kötetekkel fáradhatatlanul járják az országot, a közönségtalálkozókon nemcsak dedikálnak, hanem élménybeszámolót is tartanak a gyűjtésről.
Az eddigi honismereti sorozat (tizennégy van belőlük) mellett három irodalmi fotóalbum és a háromnyelvű, egész Erdélyt bemutató nagy könyvük jelent meg. Az Erdély–Siebenbürgen–Transilvania első kiadása elfogyott, a második, bővített kiadás már tartalmazza az idei év csodáit is, köztük az István, a király rockopera fantasztikus csíksomlyói bemutatóját.
A házaspár több tízezer fotót tartalmazó archívummal rendelkezik. Jövő évben az Alsó-Háromszék, utána az Olt mente formálódik fotóalbummá. A férj – aki ma is gyomrában gombóccal lépi át a román–magyar határt – tartozik még a bihari hegyekről szóló könyvvel, és Maros megyében is maradtak még feldolgozatlan kisrégiók.
origo.hu
Elképesztő: ezért támadta meg az iskolás kisfiút egy felnőtt férfi
