ÉN NEM TUDOM...

Én nem tudom, hogy egy kedvező helyzettel élve miként gazdagodnak meg egyes emberek, míg mások szegények maradnak. Úgy mondják, a pénz pénzt fial, tehát előbb jönnek a milliók, aztán a milliárdok. A pénzzel való bánásmód nyilván különleges képességet igényel; állítólag vannak üzleti zsenik, akik, ha másról van szó, művészetről, tudományról, etikáról, úgymond meg se nyikkannak, ám könnyedén és otthonosan igazodnak el a szabad vagy nem szabad piac rejtelmeiben.
Az úgynevezett újgazdagokról, akik valamely speciális, mások számára netán keserves szituációban szerezték vagyonukat, mindig az volt a vélemény, hogy bunkók, illetlenek, műveletlenek, ízlés és gondolat nélkül valók. Minden komfortot és luxustárgyat megszereznek ugyan, de házaik hivalkodóak, öltözékükből hiányzik az elegancia, habitusukból a jó modor. Természetesen az újgazdagból egy idő után régi gazdag lesz, s ebben a helyzetben megszokja önmagát, viselkedése átalakul, ízlését formálják, régi énje csak akkor bukkan elő, ha kétes helyzetbe kerül, s netán — önérdekből — agresszívan kell fellépnie. Aztán a régi gazdag az erőszakos magatartási formákat végleg alkalmazottjainak engedi át, ily módon mintegy új személyiséget vásárol, s utódaira már-már arisztokratizmust hagy örökül.
A Példabeszédek könyvében van egy kijelentés, mely szerint „A gazdag bölcsnek gondolja magát”. Ebből annyi mindenképpen igaz, hogy ostobaságára nehezen derül fény, azzal szembesülnie nem kell. A sikert, amelyet számára a vagyon jelent, átéli, s saját érdemének tudja be. Ebből egyenesen következik az az érzés, hogy okosabb másoknál. A pénzzel együtt járó hatalom öntudatát tovább fokozza, kritikával nem kerül szembe, így önhittsége révén a bölcsességet is mintegy a tulajdonának tekinti. Mivel az üzleti érzék, mint minden tehetség, titokzatos, a sikeres gazdag intellektuális fogyatékosságai csak a tőle független külső szemlélő által észrevehetők.
Állítólag az üzleti siker egyik alapeleme a kockázatvállalás. A hozzáértők ésszerű kockázatvállalásról beszélnek, de valójában senki sem tudja megmondani, hol a határ. Egy barátom (ügyvéd) a minap azon kesergett, hogy elúszni látszik egy tízmillió forintos befektetése. Üzleti partnere ugyanis, aki az ominózus befektetést, egy biliárdtermet üzemeltette, egyik napról a másikra elérhetetlenné vált, s vele együtt mindama pénz, ami átment a kezén. Annak a véleményemnek adtam hangot, hogy maga ez a szó, hogy biliárdterem, bennem gyanút kelt, s elriaszt mindenfajta befektetéstől és kockázattól. Ugyanígy vagyok a fitnesz- és masszázsszalonokkal, a félkarú rablókkal és a peepshow-kkal. Nem is lesz vagyonom, így bölcsességem is kétséges.
Most pedig vegyünk szemügyre egy igazán gazdag embert, aki „mi az hogy” tisztes és megengedett módon szerezte vagyonát egy olyan időszakban, amikor az újgazdagok gomba módra szaporodtak az MSZMP, a KISZ KB és a Demisz televényén. Mi az hogy!
Nos, ez az úr üzleti sikereinek delelőjén a nép szolgája, miniszter lett, sőt úgy hírlik, esélye van arra, hogy egy idő után elnyerje a szolgák elnökének tisztségét, amelynek gyakorlásához állítólag államférfiúi bölcsesség szükségeltetik. NEP-menünk, ha nevezhetjük így, imázsához tartozik az „éles ész”. Ez ugyan önmagában még nem jelent bölcsességet, de kellő ráfordítással könnyen kinőhet belőle egy Diogenesz. Újabban a gazdag népszolga, számos esetben szinte filozofice nyilatkozik meg, s nyelve tagadhatatlanul jól pörög.
Kitűnően tanulmányozható rajta a Példabeszédek könyvének fent említett megállapítása.
Hogy bölcsessége és önhittsége meddig terjed, én nem tudom…