A hírek szerint Berecz János elvtárs 1988-ban, a társasági törvény hatálybalépése után – mikor rájött, hogy a törvénnyel a szocialista tervgazdálkodásnak vége – kifakadt, mondván: A jogászok ez esetben nagyon átvertek minket, de ezt többet nem teszik meg. Tévedett. Ezután következett az 1989– 1990-es rendszerváltozás, amelyben fontos szerepet játszott a magyar jogászság; Kilényi Géza és csoportja kidolgozta az új alkotmány alapjait, Sárközy Tamás a piacgazdaság jogi formáit teremtette meg. Sólyom László, Tölgyessy Péter, Kónya Imre, Balsai István, Salamon László az Ellenzéki Kerekasztal létrehozásában és működésében, az új alaptörvények kidolgozásában vállalt meghatározó szerepet. Az új pártokban is fontos szerep jutott a felsoroltaknak.
Mondhatjuk, hogy hazánkban békés jogi forradalomban jött létre a jogállam. Ennek rövid lényege, hogy demokratikus úton megalkotott jogszabályok alá helyezik a társadalom működését, s megosztják a hatalmi ágakat. Így az eddigi párt- és személyi uralom helyét a jog uralma veszi át, amelynek alárendeltek nemcsak a társadalom tagjai, hanem vezetői is, mivel a jog az ő kötelezettségeiket és cselekvésük terét is meghatározza.
Ezt nem tudja megbocsátani, elfogadni a nómenklatúra és néhány pártoligarchia. Az ő felfogásukban a jog eszköz hatalmi pozíciók megszerzésében és fenntartásában, amelyet a pillanatnyi szükségleteiknek megfelelően lehet változtatni. A jogász pedig íródeák, aki a politikusok pillanatnyi igényeihez alkalmazkodik, ahhoz keretet, formát talál és alkot. Komoly, lelkiismeretes jogász erre nem vállalkozik, mert kritikus, ellenvéleménye van, egy általános rendet, rendszert képvisel.
Politikusaink jelentős részét így érezhetően zavarják a jogászok s a jogrend. Ennek több jele van.
A volt SZDSZ-es döntéshozó elképzelhetetlen stílusú és színvonalú támadása a független bíróságok ellen a legutóbbi idők riasztó fejleménye. A filozófus támadásához csatlakozik Kovács László és Veér András jogtudor – utóbbinak az uszító cikket olvasva most nem keletkeztek pszichiáteri aggályai, mint korábban Kövér László esetében. E sorba illik, hogy a szociálliberális kormányfrakció megalázó módon szinte sportot űz a legfőbb ügyész parlamenti leszavazásából.
Nem állunk sokkal jobban a parlamenti pártokkal sem. A szocialisták – elődpártjukban is – gondosan óvakodtak attól, hogy jogászokat az ügydöntő hatalmi körbe engedjenek. Nem sokkal jobb a helyzet a jobboldali pártoknál; az MDF – noha elnöke jogász – frakcióvezetői poszton lecserélte a tapasztalt, jó hírű Balsai Istvánt egy érettségizett laikusra, Horváth Balázs most hagyta el a frakciót. Torgyán József – szintén szakmabeliként – egyedül Pokol Bélát tűrte egy ideig az élvonalban, a KDNP roncsaiból is sikerült kiűzni a tapasztalt joghoz értőket. Üdítő kivételnek a Fidesz számít: itt egy szűk, nagyobb részben jogászokból álló körnek sikerült megőriznie hatalmát, befolyását – talán ezért működik jelenleg a legkonszolidáltabb, legszakszerűbb pártként.
Mi hát a baj a joggal, a jogászokkal? Hiszen a jogállam feltételezi a jogászság létét, elismertségét, befolyását a társadalom életére. E csoport tanult hivatása a társadalmi folyamatok ismerete s azok befolyásolása egy független normarendszer segítségével. Vagyis a politikához, a köz ügyeihez hivatásuk szerint ők állnak a legközelebb. Ismerik a jogrend összefüggéseit, hátterét, történetét, nemzetközi megalapozottságát, erkölcsi alapjait.
Ez a baj. A jól képzett, lelkiismeretes jogász tudja, mit lehet tenni és mit nem a jogi norma megalkotása, a jogalkalmazás és a végrehajtás során. Mi volt és mi a helyzete a magyar jogászságnak? A háború előtt jogásznemzetként aposztrofálták hazánkat – ennek két oka volt. Részben nagyszámú volt a társadalmi csoport, másrészt a felvilágosodás korától Kossuth Lajostól kezdve Deák Ferencen át Bibó Istvánig komoly, pozitív szerepet játszottak a társadalom életében.
Mindez véget ért 1948-ban. A hivatalban lévő régi szakembereket elbocsátották, bebörtönözték, helyüket nagyrészt az egyéves képzésen átesett, iskolai végzettséggel általában nem rendelkező „jogakadémiások” vették át. A következő 35 évben a jogászok az egyébként is visszaszorított értelmiség alsó régióiban helyezkedtek el. Bár az egyetemi képzésben sikerült a hagyományokat részben átmenteni, a réteg kis létszámú volt, s csak a klasszikus jogi pályákon tevékenykedett, a gazdasági, a politikai, a kulturális életben gyakorlatilag nem fordult elő.
Ezért is volt e szakmai közösség a rendszerváltozás támogatója s egyik nyertese. Sikerült a korábbi elzártságból kitörni, a szakma színvonalát, presztízsét általában növelni. Ennek egyik oka, hogy bár az érdekek képviseletében, ütköztetésében aktívan és hevesen részt vesznek, ebből a laikusok azt a következtetést vonják le, hogy magánéletükben is nagyon utálják egymást. Ez nem igaz. A bírói és pártcsatározásokban hevesen vitatkozó ügyvédek, bírók és ügyészek este sokszor barátian teniszeznek, futballoznak és söröznek egymással, a szabadidőben tovább acsarkodó laikusok nagy megdöbbenésére. Pártállás-világnézeti különbség sem osztja meg különösebben a szakmát. Ennek oka, hogy a szakmai alapkérdésekben – világnézettől függetlenül – egyetértés van. (Alapvetően nincs konzervatív és liberális római jog vagy polgári jog, eltérések, viták néhány alkérdésben vannak.) Természetesen e csoportot sem szabad idealizálni, közöttük is található bűnelkövető, lelkiismeretlen, gyenge jellemű ember. Összességükben mégis sikerült lényegesen feljebb kerülniük a pártállamban elfoglalt helyükhöz képest.
Mintha némely szociálliberális politikusnak, politikai csoportnak ahhoz lenne ismét kedve, hogy 10-15 ezer jogászt megfosszon hivatásától, mint tette ezt 1948–1958 között. (Gyilkos, szarkasztikus gúnnyal jegyezte meg erről Isépy Tamás: Minden tisztességes rendszerváltozás azzal kezdődik, hogy felakasztják a jogászokat.) Erre már nem fog sor kerülni.
Jogállam nincs jog és jogászok nélkül. Az a politikai erő, politikus, amely személyes vagy pártrögtönzések alapján kívánja a társadalmat vagy az embercsoportokat irányítani, teljes bizonyossággal összeroppan, kudarcot vall a jogállam demokratikus rendjében.
Felszínen maradásuk csak idő kérdése, mint Berecz elvtársé a pártállam végén. Neki is túljártunk az eszén.
A szerző egyetemi tanár
origo.hu
Tényleg 50 fokos hőségre számíthatunk? – a szakértő válaszolt
