Páros portré

Csendes László túlzás nélkül az egri társulat egyik tartóoszlopa. A rimaszombati születésű színművész csoportos színpadi rutinját abból az időből szerezte, amikor még faluról falura jártak Ágcsernyőtől Pozsonyig a lelkes, magyar ajkú társulatok a Felvidéken, hogy tartsák a lelket az emberekben. Komáromi és prágai katonaévei után alapító tagja lett a Kassai Thália Színháznak, itt játszott 1983-ig, parádés szerepek sorát alakítva. Első filmbeli szereplése Kósa Ferenc Ítélet című, 1969-es alkotásában volt. Mivel csehül és szlovákul is anyanyelvi szinten beszél, lehetőséget kapott a prágai és barandovi filmstúdióktól is. Emlékezetes volt az 1980-as esztendő, amikor három filmfőszerepet is játszott: egyet Pozsonyban; Magyarországon pedig a Ballagásban, illetve a Szőnyi G. Sándor rendezte tévéfilmben, a Fekete rózsákban. A nyolcvanas években települt át. Kecskemétre szerződtették, miután vendégművészként nagy sikerrel játszotta el Bolyait Kocsis István monodrámájában. Rögtön a Jancsó–Hernádi korszakba csöppent, ahol a színházcsinálás nem hagyományos módszereivel ismerkedett meg. Eger közönségének a hetvenes években mutatkozott be, Serfőző Simon Miskolcról áthozott, Otthontalanok című darabjában. Feltűnt neki, az itteni közönség mennyire érzékenyen reagált a parasztból munkássá lett társadalmi réteg problémáit boncolgató műre. Számos vidéki és fővárosi színházban dolgozott, de Egert második szülővárosának tekinti, hiszen kisebb kihagyásokkal a tizenkettedik szezonját tölti a Gárdonyi Színházban. Lételeme a játék, de emellett fontosnak tartja a családot, a barátokat, a természetet, a különféle kedvteléseket és az élet egyéb örömeit is. Most még azt is kipróbálhatja, milyen színidirektornak lenni – az Otelló Gyulaházán című produkcióban…
Kovács Patrícia a Gárdonyi Színház egyik nagy reménysége, aki azonban máris jó néhány jelentős szerepben bizonyíthatta sokoldalúságát. Ha kell, a Valahol Európában Suhancát énekli, ha kell, az Ahogy tetszik Rosalindájaként komédiázik. Játszik Kőrösi Zoltán Galambokjában éppúgy, mint az Anconai szerelmesek című könnyed slágerkoktélban. A legjelentősebb azonban alighanem Mira szerepe az Elveszett paradicsom című Sarkadi-drámában. Nem is csoda, ha ennyi remek lehetőség láttán pesti létére Egerbe költözött. Azt vallja: nem elég a főiskola – a bohóckodástól a tragédiáig mindenféle lehetőséghez csupán egy vidéki népszínházban lehet hozzájutni. Szerencsés alkatnak tartja magát, akit nem skatulyáznak be a rendezők a naiva szerepkörébe. Amikor napközben a Nemzeti Színházban a Györgyike, drága gyermek című Szomory-darabot próbálja, remeg ugyan a lába a Kossuth-díjas kollégák között – este azonban hazatér Egerbe, ahol felszabadultan játszik. Úgy véli, nem zárkózhat be a színház világába: egy jó színésznek meg kell élnie az életet is, hogy legyen miből merítenie. Fontos hát a háztartás, a barátkozás, a kutyanevelés is. Negyvenéves korára kertes házat, polgári biztonságot, két-három gyereket szeretne – már csak azért is, hogy ha ráosztják Ibsen Nóráját, legyen valami fogalma az egészről…