Az újraegyesítésért síkra szálló, eddig ellenzékben lévő baloldali erők – a Török Köztársasági Párt (CTP) és szövetségese, a Szociáldemokrata Mozgalom a Békéért és a Demokráciáért – az ötven képviselői helyből csak huszonötöt, vagyis pontosan ugyanannyit szereztek meg, mint amennyit ellenlábasuk, a status quo, vagyis a megosztottság fenntartása mellett kardoskodó blokk, élén Rauf Denktas elnök Török Egységpártjával (UBP). Bárkit bízzon is meg tehát Denktas elnök a kormányalakítással, a választóktól egyik oldal sem kapott egyértelmű felhatalmazást sem a jelenlegi helyzet fenntartására, sem megváltoztatására.
Ennek a gyökerei olyan időkbe nyúlnak vissza, amelyekről a választópolgárok csaknem felének, vagyis a 18 és 40 év közötti korosztálynak nincs személyes élménye: a török csapatok 1974-es partraszállását megelőző időkről, a Ciprus és Görögország egyesítését célzó, az akkori athéni katonai junta által támogatott törekvésekről, ezek természetes velejárójáról, a sziget török lakosságának módszeres és tömeges irtásáról. Ahogyan arról sincs fogalma, hogy hosszabb távon mit hozhat számára a Kofi Annan ENSZ-főtitkár nevével fémjelzett terv, amely egy viszonylag laza föderációban ismét egyesítené és demilitarizálná a kettészakadt szigetországot. Így arról sem, hogy – mivel a nemzetközileg egyedül elismert déli rész összehasonlíthatatlanul gazdagabb – a görög ciprióták könnyűszerrel felvásárolnák a politikai és gazdasági embargó miatt teljesen elszegényedett Észak-ciprusi Török Köztársaságot. A magas munkanélküliség miatt reménytelenségbe süppedt török közösség azonban elsősorban a mostani gondokkal küzd, nem nagyon figyel az eljövendőkre. A görög fél – az Annan-terv elfogadásáért cserébe – többek között az 1974 óta a szigetre költözött törökök, továbbá a török hadsereg távozását is követeli. Az utóbbiba, a hely stratégiai fontossága miatt, Ankara vonakodik belemenni, jelenleg több tízezer főnyi haderőt állomásoztat a szigeten.
Azt azonban a török ciprióták nagyon is jól látják, hogy Ankara kitartó kísérletei a fenti „árukapcsolásra” immár neki magának is többet ártanak, mint használnak, hogy miközben az „őslakos” mezőgazdasági termelők tönkremennek s a görögök napszámosaivá süllyednek, a biztos egzisztenciát jelentő állami állásokba az újonnan bevándorolt törökök kerülnek. Számuk egyáltalán nem elhanyagolható: minden negyedik ciprusi török 1974 után települt át a szigetre. A mostani „választás” kudarca, illetve a görög rész uniós tagsága hosszú időre konzerválhatja a megosztottságot, ám ha a jelenlegi tendencia folytatódik, ez inkább csak a területre lesz érvényes, a lakosságra sokkal kevésbé: a tömeges kivándorlás mellett egyre gyarapszik azoknak a törököknek a száma is, akik a csak papíron létező „Ciprusi Török Köztársaság” helyett a valóságos, ám egyszerűen csak Ciprusi Köztársaságnak nevezett állam polgárainak vallják magukat.

Tragédia történt egy biliárdversenyen