Hogyan lesz valaki esztergomi lakosként Szíria régészetének szakértője?
– Nem vagyok tősgyökeres esztergomi, szüleim négyéves koromban költöztek ide. A középkori történelem, a keresztes háborúk történelme és a várépítészet nagyon korán, gyerekkoromban kezdett el foglalkoztatni. Ma is úgy gondolom, nincs izgalmasabb területe a középkornak, mint amikor az érett, XII–XIII. századi kultúra idegen területre, a Közel-Keletre vonult ki, és ott meglehetősen eltérő civilizációkkal találkozott. Ez a keresztes hadjáratok kora, amely mintegy kétszáz éven keresztül egész Európát mozgásban tartotta. A két évszázad során nemcsak katonák utaztak a Közel-Keletre, hanem civil személyek is, s ezek közül sokan letelepedtek. Körülbelül negyedmilliósra tehető európai népesség élt ebben az időszakban városokban, várakban, falvakban és kisebb udvarházakban. Együttélésük a helyi lakossággal, ami a források szerint meglepően konfliktusmentes volt, számomra sokkal érdekesebb, mint az ideig-óráig tartó hadjáratok. Persze érdeklődésem kialakulásában nagy szerepe volt személyes sorsomnak is, hiszen gyerekként szüleimmel három évet Líbiában éltem, ott jártam iskolába. Az arab és az angol nyelv elsajátításában nagyon fontos volt ez az időszak.
– Hány nyelvet kell ismerni ahhoz, hogy valaki eredményesen munkálkodhasson Szíria régészeti tereprajzának összeállításán?
– Egyetlen korszakkal sem lehet komolyan foglalkozni a rá vonatkozó írásos források ismerete nélkül. A korabeli források többsége latin és arab nyelven íródott. Az előbbit az esztergomi ferences gimnáziumban sajátítottam el kiváló tanáraim segítségével. Felsőfokú tanulmányaimat az ELTE BTK történelem és régészet szakjai mellett a sémi filológiai és arab tanszéken végeztem, tulajdonképpen ekkor tanultam meg az arabot, főleg a klasszikusat. Az arab diplomához második sémi nyelvet is ismerni kell, én a szírt, azaz a nyugati arámit tanultam, amelyen a keresztes korszakban még írtak krónikákat. Mivel az utóbbi évtizedeknek a korszakkal foglalkozó szakirodalma szinte teljesen angol nyelven íródott, elkerülhetetlen a megfelelő angoltudás. A szíriai régészeti irodalomban való tájékozódáshoz a francia nyelv „felhasználói szintű” ismerete sem nélkülözhető, hiszen 1946-ig a terület feldolgozását francia szakemberek végezték, és mind a mai napig jelentős a részvételük, bár a keresztes háborúk emlékeivel ma már sokkal kevésbé foglalkoznak.
– Mindez nagyon tudatosan megtervezett kutatói pálya benyomását kelti.
– Az arab nyelvet csak úgy lehet jól elsajátítani, ha az ember komoly alapozás után huzamosabb időt tölt valamelyik arab országban. Én két évet éltem Szíriában. Azért pályáztam ide, mert itt van a legjelentősebb műemlékállomány, amely a keresztesek tevékenységéhez kapcsolható.
– A régészeti kutatásokhoz azonban nem csak a nyelv ismerete szükséges.
– A régészeti terepbejárás során mindig előkerülnek más korszakokból származó emlékek is, ráadásul a középkori településhálózat nem érthető meg a korábbi korszakok településrendszerének ismerete nélkül. A kutatási területem korábbi korszakainak emlékanyagával elsősorban a Szíriában töltött évek alatt foglalkoztam, ami rengeteg könyvtári munkát, ezenkívül a helyi és környező országbeli lelőhelyek végiglátogatását jelentette. Emellett nagyon hasznos volt a Damaszkuszi Egyetemen töltött időszak is.
– Mi az oka annak, hogy Szíriában az erős régészképzés mellett az ország területének topográfiai feldolgozottsága hiányos?
– Ennek két oka van. A régészet nagyon költséges tudomány, több fontos munkafolyamatból áll, a terepbejárástól és felmérésektől az ásatásig, Szíriának pedig nincs elegendő anyagi forrása minden munka elvégeztetésére. Az ország ugyanis páratlanul gazdag műemlékekben, így a hatalmas ráfordítások ellenére is csak a munka törtrészét tudják elvégezni. Nehezíti a feldolgozást az anyag sokszínűsége is. A lelőhelyek egy része nemcsak történeti jelentőségénél fogva vált világhírűvé, hanem hatalmas méretei és kiváló megőrzöttsége miatt is. Palmyra vagy Boszra például csaknem teljesen ép római városok, a bizánci korszakból több száz olyan település áll, melyek épületeiből szinte csak a faelemek hiányoznak, s akkor még nem beszéltünk a mozlim emlékekről vagy a mai napig „kulcsra zárható” keresztes várak tucatjairól. Ezek feldolgozása, látogathatóvá tétele természetesen prioritást élvez. Ilyen körülmények közt olyan eldugott területek topográfiai feldolgozására, mint a tengerparti hegyvidék és az Orontesz folyó északi völgyrendszere, a külföldi kutatócsoportok sem vállalkoztak.
– A keresztes háborúk műemlékeit milyen mértékben sikerült feltárni a tudományos kutatás elmúlt kétszáz éve alatt?
– Kezdetben magam is úgy gondoltam, hogy gyakorlatilag minden talajszint felett álló keresztes objektumot megtaláltak már Szíriában. Az immár négy éve rendszeresen végzett régészeti terepmunkák eredményeképpen azonban egyre világosabb, hogy nem csak a föld mélye rejt jelentős emlékeket. Emellett a már ismert emlékek többségénél is nagy szükség lenne behatóbb kutatásra. Csak a legnagyobb várak feltártsága kielégítő. A kisebb, „középkategóriás” erődítmények történeti feldolgozását már a XIX. században megkezdték, de ez még korántsem teljes, régészetileg pedig teljesen feltáratlanok. A kisebb várak, lakótornyok, udvarházak és a településhálózat egyéb apró, de fontos elemei gyakorlatilag feldolgozatlanok.
– E települések lakosságát tudatosan idetelepítették?
– Nem szabad elfelejtenünk, hogy a falvak többségében olyan őslakosok éltek, akiknek jelentős része még keresztény volt. Egyes kutatások szerint a két északi keresztes állam, Antiocheia és Trípolisz lakosságának zöme ebben az időszakban még keleti keresztény és nem mozlim, de a Jeruzsálemi Királyságnak is voltak még ekkor színtisztán keresztények lakta területei. Sajnos eddig meglehetősen kevés kistelepülésen lehetett kimutatni az európai jelenlétet, ezek többsége azonban, úgy tűnik, szabályos építésű telepesfalu volt. Az itt lakók önszántukból költöztek át Európából a sokkal nagyobb szabadságjogokat kínáló latin államokba. A keresztes hadjáratokat megelőző mozlim belháborúk és a hódítás kezdeti szakasza során nagyon sok terület elpusztult, lakatlanná vált, s az új birtokosok igyekeztek ezeket ismét művelhetővé tenni. Szervezett telepítést csak kevés birtokos engedhetett meg magának, s bár jelentős kedvezmények várták az új hazába települőket, az emberhiány állandó jellemzője volt a keresztes államoknak. Nem szabad elfelejtenünk azt sem, hogy sokan csak időlegesen, a fogadalmukban megszabott hosszúságú időre telepedtek le. A közhiedelemmel ellentétben a keresztes államok nem voltak túl vonzó helyek az európaiak számára, egyes gazdaságtörténészek számításai szerint a mozlim tenger által körülvett európai szigetek fenntartása gazdasági szempontból egyértelműen ráfizetéses volt Európának.
– Mennyire keveredtek a betelepülők a mozlim népességgel?
– Az írásos dokumentumok és az anekdotakincs alapján úgy tűnik, hogy egyáltalán nem. Az európaiak, bár sok mindent (szokást, intézményeket) átvettek a helyi mozlimoktól, nem keveredtek velük. Eleve csak olyan helyeken telepedtek meg, ahol keleti keresztények éltek, vagy egyértelmű volt a keresztény többség. Velük gyakrabban léptek családi kapcsolatba, de ezt sem szabad túlhangsúlyozni. A korabeli felekezetek ebből a szempontból meglehetősen zártak voltak. Az együttélés ettől függetlenül meglepően békés volt még az európaiak és a mozlimok között is. Egy andalúziai mozlim utazó, Ibn Dzsubajr az 1180-as években sajnálattal állapítja meg, hogy a mozlim urak mozlim alattvalói keresztes fennhatóság alá vágyakoznak, ahol hittestvéreik kevesebb adót fizetnek, és igazságosabb bánásmódban részesülnek. A keresztes háborúk során létrejött latin államoknak sokféle arcuk volt.
– Hogyan illeszkedtek bele ebbe a tarka világba a Szentföldre érkező magyar keresztesek?
– A magyarok részvétele a keresztes háborúk katonai cselekményeiben elenyésző volt. Az ötödik hadjárat során II. András kíséretében mentek a Szentföldre magyar keresztesek, akik hat hónapot töltöttek a térségben. Ez volt az egyetlen magyar keresztes hadjárat. Ennek során részt vettek a Jordán forrásvidékére és a Golán-fennsíkra vezetett hadjáratban, egy részük biztosan csatlakozott a tábor-hegyi mozlim erőd ostromához, és egy kontingensük részt vett a dél-libanoni területeken zajló hadműveletekben, melynek során 500 fős csapatukból alig néhányan érték el Szidón városának biztonságot nyújtó falait a források szerint. A konkrét katonai műveleteknél sokkal jelentősebbek voltak a magyar király által finanszírozott hadiépítkezések és a diplomáciai sikerek. Talán nem mindenki tudja, hogy a leghíresebb keresztes vár, a Crac des Chevaliers és közeli testvérvára, Margat részben magyar pénzből épült, s András egyik fiában magyar uralkodó került volna a Kilikiai Örmény Királyság trónjára, ha nem hal meg idejekorán. Az idő rövidsége miatt kizárt, hogy magyarok nagy számban telepedtek volna le a hadjárat során a Közel-Keleten. Az azonban biztos, hogy éltek ezen a vidéken, erre vonatkozóan néhány adat rendelkezésünkre áll. Ismeretes, hogy Szent István kolostort és egyben zarándokszállást alapított, egy Petronilla nevű magyar hölgy pedig több házat is vásárolt Jeruzsálemben, kórházalapítás céljával. Ezeknek az intézményeknek lehetséges, hogy magyar személyzetük volt, a vásárláskor említenek magyar tanúkat. II. Géza 1148 után Szent István király tiszteletére megalapította a Stefanita betegápoló rendet. Ez volt az első magyar szerzetesrend. Jeruzsálemben templomuk, rendházuk és ispotályuk állt. Itt biztosan éltek magyar szerzetesek, és még Jeruzsálem eleste után is működött akkói rendházuk. Adat van arról, hogy 1286-ban például egy Attila nevű testvérnek küldtek ki pénzt Akkóba, aki neve alapján magyar kellett hogy legyen.
– Amikor ásatás kezdődik a Közel-Keleten, milyen eszközökkel lehet elkezdeni a kutatást?
– Az általam kutatott településhálózat elemeinek többségéről semmiféle írásos dokumentum nem maradt fenn, így a lelőhelyek felkutatásához több módszert is kell egyszerre alkalmazni. Nagyon fontos az arab forrásokban és a latin oklevelekben, valamint a korábbi szakirodalomban említett helységek térképre vitele. A terepbejárási útvonalak tervezésénél ehhez hozzá kell tenni a mai szíriai térképek helynévanyagának azokat az elemeit, melyek régi települések meglétére utalhatnak. A helyszínre kiérve nélkülözhetetlen a helybeli lakosság segítsége. A legendás arab vendégszeretet legszebb példáját adó szír falusiak nélkül törtrészét sem találnám meg a kutatás számára még ismeretlen romoknak. Többségük ugyanis sem a forrásokban, sem a térképeken nem szerepel, csak a helyiek tudnak elvezetni azokhoz a maradványokhoz, amelyek helyét csak ők ismerik, de datálni nem tudják.
– És az eredmény?
– Tavaly nyári munkám során négy, a szakirodalomban eddig nem ismert keresztes lakótornyot, két várat, egy keresztes malomépületet, valamint ugyanebből a korszakból származó kápolnát sikerült megtalálni és dokumentálni. A középkori emlékek mellett számos, eddig ismeretlen bizánci templomrom és antik, késő antik kripták tucatjai kerültek fel a térképre a munka végére. Az egész világon ismert jelenség, hogy a védelem nélküli műemlékek a különféle munkálatok következtében napról napra tűnnek el, ezért azokat a műemlékeket is dokumentálom és publikálom, amelyek nem tartoznak a szorosan vett kutatási területemhez. Minden eredményt átadok a szír kollégáknak, akik igyekeznek levédetni az újonnan előkerült jelentősebb lelőhelyeket.
– Az idei évad sikeres volt régészeti szempontból?
– Az idén is folytatódott a tengerparti régió régészeti terepbejárása, bár ezt nagyban lassította, hogy be kellett kapcsolódnom a tartousi templomos vár területén folyó feltárás irányításába, s ez a nap nagy részét (reggel fél héttől délután háromig) lefoglalta. Az ásatás azonban az első ilyen jellegű munka volt a tengerparti régió egyik legfontosabb lovagrendi erődítésében. Ráadásul igen szép kerámiaanyag gyűlt össze a különböző rétegekből. Az ásatás mellett fennmaradó időben megkezdtem a leghíresebb keresztes vár, a Crac des Chevaliers kápolnájának falán található középkori graffitik dokumentálását, és több vidéki épületet is sikerült felmérni. A kutatási terület az idei nyáron újabb régióval bővült, az Orontesz folyó völgyének északi szakaszával. Az eredeti tervek szerint itt három, a középkorban használt barlangvárat szerettem volna felkutatni és felmérni, de mint az Szíriában lenni szokott, a vidék sokkal gazdagabb volt emlékekben, mint azt reméltem. A völgyet végigjárva a barlangvárak mellett mesterséges barlangok csoportjai tűntek elő a folyóvölgy feletti sziklafalakban, és a munka három hétre nyúlt. Az idén talált mesterséges barlangrendszerek méretére jellemző, hogy csak a helyiek által Qandílnak nevezett csoport több mint egy kilométer hosszan nyújtózik, és átlagban öt-hat szintből áll. Ezek a barlangok két okból is különösen fontosak: egyrészt a bennük talált kerámiatöredékek alapján úgy tűnik, hogy eredetük az antikvitásig nyúlik vissza, másrészt a legtöbb jel arra mutat, hogy többségüket a terület lakói használták menedékként veszély esetén, s mint ilyenek, páratlan lenyomatai az egykor igen sűrű településhálózatnak. Feldolgozásuk megkezdésével gyakorlatilag új településcsoport került a történeti térképekre.
Major Balázs régész 1975-ban született. Egyetemi tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetem arab, régészet és történelem szakjain végezte, 2001 óta a Pázmány Péter Katolikus Egyetem arab tanszékén tanít. Szíria késő antik és középkori településhálózatával kapcsolatos PhD-s kutatásait a PPKE BTK-n és a Cardiffi Egyetemen végzi. 2000 óta minden nyáron régészeti terepbejárásokat és felméréseket végez Szíriában, 2002 óta az Avicenna Közel-Kelet-kutatások Intézete munkatársaként.
origo.hu
Vörösnyakú úttörők, sátortábor, málnaszörp - így táboroztunk, amikor még igazi nyarak voltak
