A haderőreform perspektívái

Svájc területén utoljára mintegy 200 éve, a napóleoni háborúk idején jártak idegen csapatok. Manapság egyetlen józan ember sem állíthatja, hogy az alpesi köztársaságot valamelyik szomszédja vagy bárki más katonailag fenyegeti. Így Svájcnak legfeljebb minimális számú hadseregre lenne szüksége, mert ő szintén nem fenyegeti egyetlen szomszédját sem. Az ország mégis Európa egyik legmodernebb hadseregét tartja fenn. A hivatásos katonák száma ugyan kicsi, de szükség esetén mintegy 350 ezer katonát lehet mozgósítani. Légiereje is modern gépekkel rendelkezik. Páncélosainak száma majdnem duplája a francia hadseregben lévő harckocsiknak.
A magyar kormány nemrégiben döntött a hadseregreformról. Ennek indoklásaként többek között elhangzott, hogy Magyarországot a következő tíz-húsz évben nem fenyegeti külső támadás. Ilyen prognózist természetesen mindenki örömmel hall és olvas. Ez az állítás a jelen körülmények között helytálló is, de a jövőbe senki sem lát, és így nem lehet megjósolni, hogy mi történik egy vagy két évtized múlva a nagyvilágban. Másrészt a magyar történelem tanulságai azt mutatják, hogy az ország olyan geopolitikai terület szélén van, amely Európában az évszázadok során nem a legnyugodtabbak közé tartozott. 1526-ban egy hősiesen harcoló, de kis és gyengén felfegyverzett hadsereg elvérzett a török túlerővel szemben. 1849-ben a távoli Oroszország katonai intervenciójának segítségével sikerült a magyar forradalmat leverni. A trianoni békeszerződés is az újonnan megalakult szomszéd államok katonai hódításait parafálta.
A 90-es években lezajlott délszláv háborúk is a balkáni térség nagyfokú katonai és politikai instabilitásának a bizonyítékai voltak. De kiszámíthatatlan veszélyek jöhetnek bármikor más régiókból is. A 90-es évek elején a kommunista rendszer a Szovjetunióban megbukott, így a hidegháború is véget ért. Ennek következtében a NATO-államokban megindult a haderő csökkentése. Azonban a 90-es évek második felében a nemzetközi terrorizmus fellépésével a világban újabb veszélyek kerültek előtérbe. Ezek megelőzésére és leküzdésére új biztonságpolitikai koncepciókra és katonai reformokra volt szükség, amelyek a NATO-országokban meg is kezdődtek. Az új stratégia szerint a tagállamok hadseregeinek egy részét fel kell készíteni arra, hogy szükség esetén a világ legkülönbözőbb részein gyorsan és hatásosan be tudjanak avatkozni. Sőt, ezen túlmenően egyes országokban (így Boszniában, Koszovóban, Afganisztánban vagy másutt) a NATO katonái évekig állomásoznak, ahol úgynevezett békefenntartó funkciókat végeznek. A NATO-tagállamok továbbra is abból indulnak ki, hogy a nemzetközi feladatok mellett országaik védelmét sem szabad elhanyagolni. A védelmi szervezet is csak olyan erős, mint a tagállamok hadseregeinek az összessége.
A magyar katonai reform elképzelései szerint a honvédség – vagy legalábbis annak egy része – könnyű fegyverzetű expedíciós hadsereggé alakul át. Az úgynevezett expedíciós hadsereg létéből következik az out of Area, azaz a NATO területén kívüli bevetés lehetősége is. Ami Irakban már meg is történt. Bevetés távoli országokba gyors mozgást feltételez. Ennek a gondolatnak az egyik gyengéje, hogy jelentős logisztikai és szállítókapacitásra (pl. repülőgépekre) van szükség, amelynek hiányában idegen segítséget kell igénybe venni. Az afgán és iraki példák azt mutatják, hogy a békefenntartási feladatot hatásosan csak jól felszerelt, gyorsmozgású, legalábbis könnyű páncélosokkal ellátott egységekkel lehet végrehajtani. Sőt, adott helyzetben időnként szükség van nehézpáncélosok és helikopterek harci bevetésére is. A támadó fél nem válogat az eszközökben, és nem nézi, hogy milyen feladattal vannak ott a békefenntartók. A NATO-n belüli katonai együttműködés keretében ilyen esetekben számolni lehet a partnerek segítségével, de szükség van gyors és hatásos önvédelemre is.
Az ország területi védelme esetében sem lehet nélkülözni a gyorsan mozgó, erős tűzerővel rendelkező gépesített egységeket, páncélosokat, helikoptereket és a légierőt sem. A kuvaiti és az iraki háborút is jellemezte a nehézpáncélosok bevetése, amelyek szorosan együttműködtek az önjáró tüzérséggel, könnyebb páncélzatú gépesített egységekkel és jelentősebb számú helikopterekkel. Ezeknek az egységeknek a létére és együttműködésére egy ország területi védelménél is szükség van. Vegyes fegyvernemű, jelentős tűzerővel rendelkező hadsereg egy esetleges támadót már eleve visszariaszthat. A csapatok kielégítő légi támogatása – úgy helikopterekkel, mint vadászbombázókkal – csak növeli ennek hatásfokát.
Úgy látszik, hogy a magyar védelmi reform a légi és szárazföldi egységek nagyobb tűzerejű felszerelését és fejlesztését nem látja égetően szükségesnek. A beszerzendő, viszonylag kevés számú Gripen gép elsődleges célja a légi tér ellenőrzése. A területi védelmet szolgáló katonai egységek támogatására valószínűleg több helikopterre és vadászbombázóra, valamint páncélosokra és tüzérségre lenne szükség. A lengyel hadsereg, amelyet 150 ezer főre csökkentenek, tűzerejének fenntartására törekszik. A németektől 128 használt Leopárd páncélost, az amerikaiaktól 48 darab F–16-os vadászbombázót szereznek be. Emellett jelentős számú harci helikopterrel, páncélosokkal és tüzérséggel is rendelkeznek. A katonai kiadások náluk a GDP 2,1 százalékát teszik ki. A német Bundeswehr létszáma is tíz százalékkal csökken, de a megtakarított pénzeket a haditechnika fejlesztésére fordítják (pl. az Eurofighter vadászgép fejlesztése és beszerzése). Figyelembe kell azt is venni, hogy szükség esetén egy NATO-beavatkozás, bárhol is legyen, nem megy máról holnapra, mert a döntési mechanizmusok és a csapatok szállítása eltart egy ideig.
A magyar haderőreform kritikusai utalnak arra, hogy minden idők legkisebb létszámú honvédségével rendelkezik majd az ország. Magyarország nem fenyeget senkit sem, éppen ezért fel lehet tenni a kérdést, hogy a tervezett katonai létszám és a fegyverzet mennyiben optimális, illetőleg kielégítő-e az ország védelme szempontjából. Vajon magasabb létszám és több modernebb fegyver és felszerelés nem nyújtana-e hatásosabb védelmet? Ismeretes, hogy a katonaság fenntartásához pénz kell. Az európai országok a GDP-nek közel 2 százalékát fordítják honvédelmükre.
Magyarországon az elmúlt évtizedben jelentős összegek folytak el olyan irányokban és célokra (bankkonszolidációk, szovjet államadósság egy részének tisztázatlan felhasználása), amelyeknek a közvetlen haszna az országra nézve vitatható. A honvédelemre fordított beruházások viszont szükségszerűek, annál is inkább, mert a GDP-nek csak töredékét teszik ki, néhány tizedpont növelésével pedig nagyobb biztonságot lehetne elérni. Theodor Roosevelt volt amerikai elnök mondta: „Beszélj halkan, de vigyél magaddal furkósbotot!”

A szerző újságíró-közgazdász