Álljak oda, hogy egy bíró piros lapot adjon?

Háromszoros olimpiai bajnok. Népszerű volt játékosként, népszerű volt vezetőként. A politikában is a tettek embere volt – de mindig a nemzeti, a konzervatív oldalon. A rendszerváltozás után majdnem sportminiszter lett, ám beérte a mértéktartó politizálással. Ma sem akar lemondani arról, hogy segítsen. Gyarmati Dezsőnek hívják.
– Mostanában gyakran találkozhatnak önnel a Fidesz rendezvényein. Korábban pedig az MDF háza táján tűnt fel gyakrabban. Mi történt?
– Többször bementem Dávid Ibolyához, az MDF elnök asszonyához, és azt mondtam: itt vagyok, jelentkezem, adjanak feladatot, tenni akarok a konzervatív ügy szolgálatában. Nagyon kedvesen fogadott, mindig hozzátette, hogy koromhoz képest nagyon jól nézek ki, élő legenda vagyok és – nem adott feladatot. Én ezt egy kicsit nehezményeztem, majd megkerestem a Fidesz elnökét, Orbán Viktort, aki megerősítette, hogy tényleg jól nézek ki, tényleg élő legenda vagyok és – adott feladatot! Azt mondta: „Gyere, segíts!” És én mentem.
– Az MDF alapszabályzata szerint nem lehet két pártnak is tagja az ember.
– Így igaz, de a Fidesz esetében ez nem kizáró ok, így aztán két pártnak is tagja vagyok. Egyelőre. Hende Csabával együtt még nem zártak ki… Ha egy kicsit is tehetek azért, hogy az ország nemzeti jellege megmaradjon, hogy a konzervatív értékek a gondolkodásban helyet kapjanak, akkor szívesen kilépek a köz elé, és kamatoztatni próbálom a sportban megszerzett népszerűséget. De csak vidéken!
– Miért?
– Mert az MDF-fel is a vidéket jártam, ott közelebb érzem magam az emberekhez. A vízilabdacsapat kapitányaként, majd edzőként hatni tudtam a társaimra, a játékosokra, miért ne tudnék a politikában is, amibe belekóstoltam. Nem fanatizálni akarok, hanem a szélsőségek elkerülésével gondolkodásra késztetni. Négyszázezer új szavazó lesz 2006-ban, szeretném, ha közelednének a nemzeti vonalhoz.
– Hetvenhat éves; mondhatná azt, hogy megtette a kötelességét, amikor eredményeivel hírnevet szerzett magának és az országnak. Ülhetne a babérjain. Élhetne vágyai szerint, utazhatna, azt csinálhatna, amit akar, törődhetne csak a családjával. És mit tesz? Politizál (is).
– Tudom, hogy a politika a legkockázatosabb szakma, és mégis: nincs más terület, ahol egy ember annyi jót tehet embertársaiért, s ugyanakkor higgadtságának elvesztésével súlyos károkat is okozhat. Erre, sajnos, bőven van példa idehaza. Igen, nincs más terület, ahol olyan könnyen elveszítheti valaki a tisztességét, amit korábban felépített, miközben nehéz is megfelelni. De hát a csábításoknak sokan nem tudnak ellenállni.
– Lélekölő foglalkozás…
– Elismerem, hasonlatos a gördeszkához. Részben odajuthat valaki, ahová szándékozik, részben pedig oda, ahová sodorják. Ami engem illet, én sohasem sodródtam, mindig szabad embernek éreztem magam.
– A neves oceonográfus, Thor Heyerdahl mondta nekem budapesti látogatásakor, hogy ő nem vitorlázik, hanem sodródik.
– A példa jó, de a helyszín nagyon különböző. Ha politikával foglalkozol, és belépsz egy helyiségbe, nem látod azonnal, hogy ki van melletted, és ki van ellened. A tengerről mindent tudsz, még ha lélekvesztőn közlekedsz is.
– Nem fél attól, hogy a politikában való újabb megmártózás árt majd a nimbuszának?
– Nem. Még akkor sem, ha a tapasztalat megtanított arra, hogy a demokráciában a jó politikus eléggé elképzelhetetlen. Egyelőre… Én nem szállok olyan mélyre, hogy ne maradhassak meg a talapzaton. Nem akarok pozíciót, nem akarok képviselő lenni, nem akarok pénzt szerezni, egyet akarok: folytatni azt, amiben negyven-ötven éven át hittem, mert mindig a nemzeti oldalra állított az élet. És nem hiszem, hogy ha ma is így gondolkodom, az árt nekem.
– Tudvalévő, hogy jó viszonyban volt Antall Józseffel, a rendszerváltozás utáni első miniszterelnökkel, aki szerette volna sportminiszterként látni önt.
– A végén úgy bújtam ki a felkérés alól, hogy azt válaszoltam neki a parlament folyosóján: az én hiúságom a három aranyéremmel ki van elégítve. De megbántam, hogy ezt mondtam. Nem is felelt rá semmit.
– Őszinte volt a válasza ?
– Csak részben. Később bebizonyosodott, hogy Gallov Rezső jobb választás volt, ugyanis neki volt egy Gyarmati Dezsője, nekem pedig nem lett volna…
– Ez jól hangzik, de mi az igazság?
– Csupán azt mondom, hogy aki nem tud egy fenékkel két lovat megülni, az ne lépjen fel a cirkuszban. Ez még nem zárja ki, hogy az ember ne politizáljon.
– Régebben, hosszú éveken át szoros kapcsolatot ápolt Lezsák Sándorral, az MDF első embereinek egyikével. Ma milyen a viszonyuk?
– Változatlanul kötődöm Lezsák Sándorhoz, de ritkábban találkozunk. Egy nagyszerű időszakot éltünk át együtt, ami nosztalgikusan többször eszembe jut, de másfelé kanyarodtak el az útjaink. Remélem, hogy követ engem…
– Véleménye szerint miből erednek a politikai tévedések?
– Többségében abból, hogy figyelmen kívül hagyják azt az egyszerű és kézenfekvő igazságot, hogy nem lehet a dolgokat egyszerre csinálni is, meg nem is.
– Tévedni emberi dolog.
– Igen, de a másik kormányt hibáztatni – ez már kőkemény politika.
– Az övön aluli ütéseket megismerhette a víz alatt…
– A politikában is – ha erre céloz – nem- egyszer kap az ember övön aluli ütéseket, de szerencsére én nem kaptam.
– Lyndon B. Johnson, az Egyesült Államok egykori elnöke mondotta volt: „Fiam! A politikában meg kell tanulnia, hogy a csirkeszar egyik napról a másikra csirkepaprikássá változhat.”
– Igaz! Az élet egyéb területein nincs így?
– Egy második hely az olimpián ezüstérmet jelent…
– A politikában azt, hogy könnyen elfelejthetnek. De még egyszer, ha nem volt eddig világos: én nem pályázom sem az első, sem a második helyre. Persze véleményem azért van az első helyről is, meg a másodikról is.
– A politika miben hasonlít a sporthoz?
– Ugyanúgy küzdőtér. Azzal a különbséggel, hogy előbbi az érdekek küzdőtere, az utóbbi pedig a tudás és olykor a szerencse függvénye.
– Tehát mondhatjuk, hogy Gyarmati Dezső a cselekvés embere?
– Az ember azt teszi, amit tud, azzal, amije van, ott és akkor, amikor lehet, amikor kérik, amikor hagyják. Akit meg kell győzni, hogy cselekedjék, az nem a cselekvés embere.
– Egyszerűbb lenne azt kérdezni, ki nyeri a rangadót, én mégis azt tudakolom: mit gondol a jövőről?
– Szeretném megérni, hogy újból egy nemzeti elkötelezettségű kormány irányítsa az országot.
– Nem vágyik vissza a medence partjára?
– De igen. Hetvenhat éves vagyok: kinézek, ahogy kinézek, szellemileg olyan vagyok, amilyen, szívesen csinálnám, de komikus lenne… Álljak oda, hogy egy bíró nekem piros lapot adjon?