Csakhogy az új ellenzéki vezetőről a szavazók többsége nem sokat tudott. Általában a párt jobbszárnyával azonosították, tudták róla, hogy Margaret That-cher miniszterelnöksége alatt vált közismertté, a Major-kormányban pedig előbb munkaügyi, majd belügyminiszter volt. A brit belpolitika közelebbi megfigyelői azt is tudták, hogy parlamenti vitákban veszedelmes ellenfél, és hogy a színfalak mögötti sakkjátékban is gyakorlott.
A brit konzervatívok felemelkedésének útjában azonban nagy akadály tornyosul: az, hogy Tony Blair „új munkáspárti” – vagyis gyakorlatiasabb, ideológiamentes – gazdasági politikája, amely négy éven át szégyenkezés nélkül követte a thatcheri elveket, alapjában véve érvek nélkül hagyta a torykat.
Michael Howard most, az új esztendő küszöbén, elérkezettnek látta az időt, hogy összegezze: tulajdonképpen mi újat tud ajánlani a brit választóknak. Igaz, hogy a második Blair-ciklus alkotmányosan előírt vége még messze van, Tony Blair nyugodtan várhat még két évet az új általános választás kiírásával, de a brit belpolitika hagyományos logikája szerint csak az a kormány üli ki az alkotmányosan megengedett teljes öt évet, amelyiknek kifelé áll a rúdja. Blairnek ráadásul rossz éve volt, sokan úgy érzik, hogy könnyen kicsúszhat a gyeplő a kezéből.
Michael Howard a Times első 2004-es számában interjút adott, s ugyanebben a számban, meglehetősen meglepő módon, két teljes oldalas hirdetésben foglalta össze saját politikai krédóját, amely a Konzervatív Párt választási platformját képezi. A hirdetés tizenöt pontban tárja az olvasó elé Howard politikai hitvallását, de a tizenöt pontot a XVIII. század liberális bibliájának leghíresebb, az amerikai Függetlenségi Nyilatkozatot felidéző megállapítását visszhangozza: „Hiszek abban, hogy minden embernek joga jólétre, egészségre és boldogságra törekedni saját maga és családja számára.”
A tizenöt pont mindegyike tükrözi ezt a klasszikusan liberális felfogást, vagy legalábbis annak korszerű változatát, amely elismeri ugyan a társadalom gyengébb tagjaiért érzett felelősség jogosságát, ám ugyanakkor ragaszkodik a kormányzat minimális szerepéhez, és félreértést kizáróan megállapítja, hogy egyik ember szegénységének nem a másik gazdagsága, egyik ember tanulatlanságának nem a másik tanultsága, egyik ember betegségének nem a másik egészsége az oka.
Howard krédója elhatárolja a torykat a szocializmus hagyományos kollektivizmusától, felidézi a thatcheri álláspontot az egyén felelősségéről és arról, hogy jómódú társadalom csak jómódú egyénekből tevődhet össze. Az Európai Unióról nem esik szó a nyilatkozatban, bár a tizennegyedik pont utalása félreérthetetlen: „Hiszem, hogy Nagy-Britanniának minden időben, bárkivel, akár a leghatalmasabbakkal szemben is meg kell védenie szabadságát”. A Munkáspárt hivatalos reakciója az, hogy Howard nyilatkozatában semmi új sincs. Ez igaz, csakhogy a régit olyan új helyzetben idézi emlékezetbe, amikor sokan ismét kezdenek fogékonyak lenni iránta.
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
