A fővárosi önkormányzat döntése értelmében tizennyolc év után január 1-jén kellett megválnia a direktori széktől, s átadni valakinek, aki úgymond „beül a készbe”. Nem lehetett könnyű feldogozni lelkileg ezt az élményt. Kis híján két évtizedes gazdag és sikeres szabadteres pályafutás után milyen érzésekkel távozik?
– A lehető legjobb érzésekkel. Azt gondolom, hogy az elmúlt tizennyolc év minden mozzanata engem erősít, hiszen tudatosan folyamatos forráshiányos, alultámogatott helyzetben, gúzsba kötve kellett táncolni, azaz működtetni az intézményt, s létrehozni a nagy produkciókat. Csodálatos emlékeim vannak erről az időszakról, a Margitszigetről, amelynek sikereit senki sem veheti el tőlem. Nevem és a Szabad Tér a közönség szemében egyet jelent. Felejthetetlenül szép időszaka volt ez életemnek, közte egy történelmi sorsfordulóval, de mindenekelőtt értékes produkciókkal, felsorolhatatlanul sok szép emberi kapcsolattal, művészi együttműködéssel. Amit lehetett, azt kihoztam ebből a minimális lehetőségből, a jelenlegi körülmények között már nem lehet továbblépni, korántsem lesz könnyű dolga az utódomnak, ugyanis így nehéz lesz bárkinek is egy új Szabad Teret felépíteni.
– Most is használta a „tudatosan” forráshiányos kifejezést, ami azt sugallja, mintha a százszázalékos fővárosi tulajdonú intézményt a fenntartó szándékosan tartotta volna rövid pórázon.
– 1995-ben a főváros kulturális vezetése egyszer már elhatározta, hogy fejemet veszi, azaz jogutód nélkül megszünteti a színházat. Akkor ezt keserves kompromisszumok árán valahogy túléltük. 1996-ban tudatosan forráshiányos helyzetben hozták létre a kht.-t, hiszen az akkori hatvanmillió forintos támogatásunkból (ami már nyolc évvel ezelőtt is nevetségesen alacsony összeg volt) 25 millió forintot „le kellett adni”, miközben a három budapesti szabadtéri színpad feladatai változatlanok maradtak. Harmincötmillió forintból kellett újrakezdenünk, amely a különböző automatizmusok következtében 2003-ban emelkedett újra hatvanmillióra. De mit ér ez az öszszeg a ’96-os hatvanmillióhoz képest? Még az évenkénti infláció mértékével sem emelték támogatásunkat. Ma egy nagy produkció 30–50 millió forintból hozható létre. A velünk mindig párban kezelt szegedi Dóm téri szabadtéri színpad idei költségvetése a Népszava január 7-i híradása szerint 662 millió forint, a néhány éve létező miskolci operafesztiválé félmilliárd, de a hozzánk képest jóval kisebb Bakáts téri szabadtéri színpadra is 70-80 milliót áldozott a IX. kerületi önkormányzat. Tehát magyarországi viszonylatban is utcahosszal el vagyunk maradva, amelyet mindenki pontosan tudott és érzékelt. A főváros kulturális vezetése nem látta azt az európai összehasonlításban is páratlan lehetőséget, amellyel a Margitszigeti Szabadtéri Színpadból egy magyar Bayreuthot, Veronát vagy Bregenzet lehetne teremteni. Üldöztetésem másik okával tizenhárom éve gyötrelmes körülmények között együtt kellett élnem. A jelenlegi fővárosi vezetés nem tolerálta azokat a produkciókat, törekvéseket, az általam rendezett művek okán rám és a színházra leginkább jellemző, időnként kifejezetten nagyszabású, sok százezer emberhez szóló kulturális eseményeket, amelyek gondolatisága történelemszemléletünk, nemzettudatunk alakításával függtek össze. Gyakorlatilag itt két világnézet csapott össze és viaskodott a rendszerváltozás óta. A budapesti színházak közül szinte egyetlenként igyekeztünk határozott szemlélettel és filozófiával a nemzeti értékekre koncentrálni, azaz lehetőleg minél több nézőt hozzásegíteni azokhoz a történelmi felismerésekhez, amelyek nélkül a rendszerváltozást soha be nem fejezhetjük. A főváros kulturális vezetése internacionalista szemlélet alapján valamifajta értelmezhetetlen, de annál jobban dotált „világkultúrát” preferál, s törekvéseit zavarja minden ettől eltérő szemlélet létezése. Az egyik fővárosi vezető úgy jellemezte a Szabad Tér működését, mint egyfajta „szellemi lépfene” burjánzását, amelyet radikális eszközökkel ki kell irtani.
– Többször írt cikkeket, tanulmányokat, adott interjúkat a Margitsziget nyárias jelleget megőrző, de az előadások biztonságos megtartását lehetővé tevő befedéséről. Rendre skiccek, vázlatrajzok jelentek meg az újságokban. Miért nem valósult ez meg?
– Az előbb említett okok miatt a fővárost mindig is zavarta, hogy ez a rekonstrukció az én nevemhez fűződjön. De azért ebben sem voltam eredménytelen, hiszen tizennyolc évig tartó szívós munkával legalább elértem, hogy ez a kérdés bekerült a köztudatba. Örültem annak, hogy a mostani pályázat teljesítendő feltételei közül az egyik kiemelt pont szerint az részesül előnyben, aki beruházói, szponzori támogatást is tud szerezni ehhez a rekonstrukcióhoz. Ekkor én már hosszú idő óta tárgyalásban voltam egy nagy beruházásokat létrehozó céggel, valamint egy közismert európai bankkal, amelyek 3 milliárd forint összeghatárig finanszírozták volna a beruházást, úgy, hogy se fővárosi, se kormányzati támogatást nem kértek. Cserébe huszonöt évig saját maguk szerették volna működtetni a felújított színpadot, amelyet kiemelkedő színvonalú európai nyári opera- és színházi fesztivál helyszínének képzeltek el. Súlyos hiányossága volt felajánlásuknak, hogy ragaszkodtak hozzám, mivel úgy látszik, eddigi működésem garanciát jelentett számukra mind a gazdaságos működtetést, mind a művészi színvonalat illetően. Hárommilliárdot kidobtak az ablakon, mert ennél is fontosabb volt, hogy végre eltávolítsanak.
– Kemény, de őszinte szavak, amely mögött nem érzem az elkeseredettséget, inkább valamifajta tudatos felismerés megfogalmazását. Azért is furcsa, amit mond, mivel a Szabad Tér műsorpolitikája mindig is meglehetősen toleráns, sokfajta értéket befogadó szemléletet képviselt.
– Sokfajta érték létezésében hiszek, s főleg nem szeretem a kirekesztést. Azt gondoltam, hogy egy kétmilliós fővárosnak, amely egyszer majd büszke akar lenni világvárosi rangjára, sokfajta értéket befogadó metropolisnak kell lennie, ahol működnie kell olyan színházi műhelynek is, amely a rá jellemző legnagyobb, legfontosabb produkciókat tekintve mégiscsak erőteljesen nemzeti elkötelezettségű. Ars poeticám szerint egy nagyszabású margitszigeti programban békésen meg kell férnie egymás mellett a ma is érvényes gondolatok megfogalmazását lehetővé tevő, örökbecsű Verdi-operának, a Nabuccónak és a bibliai történetet vállaltan kelet-közép-európai, sőt magyar közegbe helyező, korszerű rockoperának, mint amilyen A Megfeszített volt. Egykori közvetlen főnökeim megtehetik, hogy fittyet hánynak a toleráns művészeti tervezésre, a vitathatatlan közönségérdeklődésre, csak egyfajta kulturális szemléletet tudnak elképzelni. Tehát kirekesztők.
– Különböző indíttatású emberek írásaikban, megnyilvánulásaikban mégis egybehangzóan azt állítják, hogy ön kilógott a főváros jelenlegi balliberális vezetése által kinevezett kulturális intézményvezetők sorából. Ezt kellett tapasztalnia két évvel ezelőtt a Budapesti Operettszínház direktori pályázata esetén is.
– Az elmúlt években felgyorsultak az események. 2000-ben egy hakniműsor meghiúsította a millenniumi Bánk bán előadás maradéktalan művészi megvalósítását. Ebből óriási botrány lett, amelyet bosszúból egyes fővárosi döntéshozók „nem felejtettek el”. A kulturális bizottság balliberális tagjai ezt követően ki is mondták, hogy az időközben meghirdetett operettszínházi igazgatói pályázaton semmi esélyem sincs. Schiffer János főpolgármester-helyettes és a vezetőség egyszerű adminisztratív módszerrel „megtiltotta”, hogy a „szakmai” bírálóbizottság a pályázatommal egyáltalán foglalkozzon. Azt a közalkalmazotti vezetőt, aki az operettszínházi kollektíva személyem melletti szinte teljeskörűen egységes kiállását szerette volna tolmácsolni az ülésen, saját színházában azóta is meghurcolják. Kerényi Miklós Gábor személyében az lett az igazgató, aki a százhúsz tagú társulatból mindössze öt szavazatot kapott, szemben a rám adott kilencvennyolccal. Most pedig „véletlenül” ez a Kerényi volt a vezérszónok a Szabad Tér-pályázat „szakmai” zsűrijében. Nem részletezem, mit mondott. De említhetek egy másik személyt is. Egy Mátyás Irén nevezetű zsámbéki színházszervező most „visszafizetett” azért, mert két évvel ezelőtt öcsém indulni merészelt – igaz, a második fordulóban Mátyás javára visszalépett – a legutóbbi zsámbéki pályázaton. A zsűri elnöke az a Márta István volt, akinek kínosan lojálisnak kellett lennie a fővároshoz, hiszen éppen most írták ki színházára a pályázatot. A nyolctagú testületet a szokásoktól eltérően ezúttal „kijelölték”, gondosan összeválogatva zömmel azokat, akik törekvéseimmel nem szimpatizálnak. De még így sem tehették meg, hogy a pályázatomat ne javasolják a kulturális bizottságnak. Ott azonban már semmi esélyem sem lehetett, hiszen a tizenhárom tagú testületből nyolcan a balliberális oldalhoz tartoznak. Ők nem felejtették el, hogy a 2002-es választások két fordulója között rendezett Kossuth téri nagygyűlésen személyesen is kiálltam a nemzeti értékek mellett, sőt júniusban a Margitszigeti Színpadon Orbán Viktor polgári összejövetelt tarthatott. Ezt követően régi időkre emlékeztető „igazoló jelentést” kellett írnom Schiffer Jánosnak. Az ellenszenv tehát messze túllépett már produkcióim gondolatisága elutasításának határain. Hiába érvelt sokoldalúan a jobboldal, a balliberális oldal végig néma maradt. Egyértelműen politikai döntés született.
– Január 1-jétől Bán Teodóra személyében ugyan van új igazgatója a színháznak, de a Budai Parkszínpadot rövidesen leválasztják, s bizonytalan a másik két színpad jövője is.
– Akárhogy is tagadja a főváros vezetése, nyáron már írásban is készen állt színházunk végelszámolással történő megszüntetésének terve, azaz így akartak megszabadulni tőlem. Inkább vesszen mind a három színpad. Így a Budai Parkszínpad ingyen a XI. kerületi önkormányzathoz kerül, de a Városmajori Színpadot – amelyért minden fővárosi mellébeszéléssel szemben bejelentkezett a XII. kerület – mégsem akarják a kerületi önkormányzatnak adni, mert fideszes a polgármester.
– Az ön által sokat emlegetett új típusú finanszírozási rendszer szerint a fővárosi támogatás mellett a kultusztárca és a gazdasági-idegenforgalmi terület is kivehetné részét az együttműködésből.
– Ennek a struktúráját évek óta kidolgoztam, sőt több tucat tárgyaláson vagyok túl. Mindkét tárca nyitott az együttműködésre, a főváros ellenkezésén bukott meg a dolog. Eddig kötött a szolgálati fegyelem, de lassan azért szólni kell majd róla, hogy Budapest kulturális vezetése bizonyítottan alkalmatlan emberek kezében van. Ha Schiffer János és a hozzá csapódott tanácsadók egyszer távoznak majd a közéletből, csak tisztázatlan intézményi struktúrákat, kontraszelekciós személyi döntéseket, zavaros viszonyokat, súlyosan kirekesztő értékválságot hagynak maguk után, amely szellemi pusztítást embert próbáló feladat lesz helyrehozni. Számomra megfejthetetlen talány, hogy pártjaik miért engedik még mindig ezeknek az embereknek a tobzódását. Türelemmel kivárom, amíg munkámat majd egy másikfajta városvezetés meg fogja köszönni.
– Több alkalommal is pályázott a Magyar Televízió és a Duna Televízió elnöki posztjára. Mit fog csinálni a 2004-es esztendőben?
– A történtekkel együtt sem engedek elveimből, nevezetesen sokfajta érték békés egymás mellett élésében és termékeny egymásra hatásában hiszek. A nemzet fennmaradása érdekében szükségünk lenne arra, hogy alapvető nemzetstratégiai kérdésekben egyetértés legyen, egyértelmű, bátran kezdeményezett szellemi kibontakozási folyamat induljon meg. Ehhez egész kulturális, oktatási rendszerünket, valamint a médiaterület működését sokoldalúan felül kell vizsgálni, és meg kell változtatni. Köszönöm az elmúlt tizennyolc évet mindazoknak, akiknek segítségével produkcióim létrejöhettek és akik mindvégig mellettem álltak. Különösképpen köszönöm a közönségnek, a sok millió embernek, hogy érdeklődésükkel színházban, filmben vagy televízióban folyamatosan kitüntettek. Legközelebbi tervem, hogy megvédjem filmdoktori disszertációmat, folyamatban lévő játékfilmjeim előkészítését befejezzem, s szó van arról, hogy nyáron szabadtéri rendezőként is visszatérek. Közben pedig folyamatosan keresem a köz javára hasznosítható közéleti, kulturális, művészetszervezői tevékenység végzésének lehetőségét.
origo.hu
Gál Kinga: Az EP Patrióták frakciója szavazatával nem támogatja az új, Ursula von der Leyen vezette Európai Bizottságot
