Tilosnak: tilos – Indexet: indexre

Táncsics-díjakat nem osztogatnak véletlenül. Ezt a magas sajtószakmai elismerést elenyésző kivétellel olyanok kapják, akik rendelkeznek valamelyes íráskészséggel. Tóta W. Árpád (internetes becenevén: Worluk) kiváló íráskészséggel rendelkezik; szókimondó politikai publicisztikái olykor kifejezetten szórakoztatók. Azt is gondolhatnánk hát, hogy a Táncsics-díj jó helyre került; s talán nem is véletlen, hogy a kollégának heti rovata van az Index című virtuális újságban. Igaz, ebben a meggyőződésünkben némiképp megrendülhettünk, mikor a tavalyi kendertüntetés kapcsán korántsem tréfásan fölvetette a tömegbe lövetés alternatíváját – de hát mindenki botolhat egyszer. Egyszer.
A héten azonban megjelent a nevével egy Betilos című pamflet, amely minden képzeletet felül- és alulmúl. Tóta W. a Tilos Rádió keresztényellenes tevékenysége, illetve a visszatérő alkotmányellenes megnyilvánulások miatt a frekvencia megvonását követelő politikai nyilatkozatokra reagál a maga sajátos módján. Ha jól olvasom, kineveti a szerinte túlérzékeny keresztényeket, akik a buta szimbólumok rabjai. Ám mivel íráskészsége sokkal fejlettebb, mint ahogy Bajtai Zoltán (alias Barangó) és primitív étertársai gyűlölködnek a mikrofon előtt, a mindent átható rombolásvágy is felerősödik, pengeszerűen érzékletessé válik.
Sajnos, nincs más módszer e példásan fasisztoid stílbravúr érzékeltetésére, mint bőségesen idézni belőle. Íme. „Helló-halló, buék, áldásbékesség, böff. (…) Tilcsák bea heinekkent. Vagy tetessenek rá horogkeresztet is. Egy ide, egy oda. Böff. (…)
Húsvétra például állíthatnának hatalmas és szigorú tekintetű nyulakat. (…) Mostantól minden adandó alkalommal bazi nagy – de olcsó! – tárgyakat kell állítaniuk közterületen, aztán ha valakinek nem tetszik, akkor vonítani pengősmalacul, hogy üldözve vannak. (…) Anyák napjára tízméteres fakanalakat, október 6-án akasztófát. Az a keresztekből meg is oldható, majdnem ugyanaz, ugyebár. Vajon ha Jézust lelövik, puska lenne a templomok tetején? És ha vízbe fojtják? Akvárium? (…) Ahhoz viszont joga van mindenkinek, hogy zavarja a kereszt a téren. Egyébként. A Tilosban elhangzott keresztényirtósdi pont olyan veszedelmes, mint Hegedűs Lóránt öblös zsidózása a valahányadik kerületi fanzinjában. Akkor az SZDSZ meg a többi hobbirémüldöző tette a dolgát, most pedig a Jobbik. (…) Persze az azért hozzátartozik a képhez, hogy (…) Hegedűs tiszteletest pajzsra emelte a neves zsidó fiatalemberért nyilván rajongó húsvéti birkanyáj. (…) Ahhoz viszont joga van mindenkinek, hogy zavarja a kereszt a téren. (…) Még ahhoz is jogunk van, hogy szívesen lássuk tűzifaként; ha ennyire elájulunk a szimbólumoktól, gyermekeink a Suzuki emblémát fogják csókolgatni az iskolában. Harcos ateistának lenni pont olyan tiszteletre méltó valláskárosultság, mint a harcos keresztényé.”
Mielőtt továbbmennénk, sietek leszögezni: ezeket a mondatokat kiragadtam szövegösszefüggésükből. A szövegösszefüggés lényege nagyjából az volt, hogy a Jobbik és a Fidesz rádióbetiltást követelő megnyilvánulása mögött politikai számítások, voltaképpen pártharc van, holott az egyetlen igaz (liberális? libertariánus?) szabadságeszmény szerint mindenki azt gondol és azt mond büntetlenül, amit akar. (Kivéve, ha megzavarja a kendertüntetést, mert akkor liberálisan közéjük kell lövetni.) Ez is egy lehetséges politikai vagy publicisztikai állásfoglalás, s annyi zöldség megjelenik nap mint nap a magyar sajtóban sokkal nagyobb nevek alatt is, hogy nem érdemelne különösebb figyelmet – legfeljebb Worluk majd visszapostázza azt a fránya Táncsics-díjat, ha már nagyon nem tud aludni a lelkiismeret-furdalástól. Ami szót érdemel, az az, hogy ezeket a mondatokat egyáltalán ki lehet ragadni egy szövegből.
Vegyük csak sorra, mi mindent rejt ez a kényszeresen szellemeskedő publi. Tréfálva van ugye a karácsonnyal (holott gyaníthatóan nem a keresztények időzítették szentestére önnön verbális kiirtásukat), továbbá az önkényuralmi jelképekkel (ami ha nem is alkotmány-, de bizonyosan törvényellenes). Az adventi keresztállítás és a húsvétra javasolt óriásnyulak párhuzama pedig kifejezetten sérti egy keresztény ember érzelmeit, hiszen két legnagyobb ünnepét silányítják méltatlan poénná. (A szimbólumoknak Barangóval együtt hadat üzenő Worluk kedvéért: míg a kereszt keresztény szimbólum, a nyuszi nem. Igaz, a „húsvéti birkanyájba” tartozni sem jobb érzés.) Tóta W. figyelmét tisztelettel felhívnám arra: közterületeken korábban is állítottak szégyellnivaló szimbólumokat (Lenin- és Kun Béla-szobrokat), s a magam részéről vonítottam is miattuk „pengősmalacul” (bármit jelentsen is ez). Úgy éreztem, hogy a diktatúra engem igenis üldöz, s ez aligha volt afféle túlérzékeny demokrata fantazmagória. Krisztus keresztje ezzel szemben az úgynevezett szeretetre emlékeztet, s ezt némi veleszületett szimbolizmus nélkül nehéz megérteni. (Ha a szimbolizmust negligálják, miért sztárolják a dadaizmust? Mindig ez a kettős mérce!) Az anyák napi fakanál csupán émelyítően ízléstelen, az aradi gyásznapra javallott tízméteres akasztófa viszont már fokozott nemzetgyalázás. Haynau is undorodva fordulna el Worluktól.
Ám a java még ezután jön. A tizenhárom vértanú kivégzőeszközeit a keresztfák „újrahasznosításával” igyekszik gondolati síkon létrehozni! Tóta W. tehát ötvözi a nemzetgyalázást a vallásgyalázással, ami Barangónak még a legihletettebb pillanataiban sem fogalmazódott meg zavaros agyában. Tóta W. rehabilitál mindenkit, aki a keresztfával élcelődött: ő áll annak a sornak a végén, amely a nyilvános gyűlöletbeszédet kapatos kocsmai benyögésként, fűzfa-poétikai melléktermékként igyekezett bagatellizálni Dési Jánostól Gusztos Péteren át Andrassew Ivánig. Képzeljük el, ha Worluk vagy bárki más nem a katolikus, hanem a zsidó templomok tartozékaiként javasolja beiktatni a puskát vagy az akváriumot! Hány magyar értelmiségi tiltakozna kolumnás hirdetésekben a tűrhetetlen antiszemita megnyilvánulás ellen? (A vízbe fojtott Krisztus víziója különösen durva éppen vízkereszt napjára időzítve. A keresztény szimbólumok nem ismerete nem mentesít a fokozhatatlan bunkóság vétke alól, kedves Worluk.) Nem, nincs joga senkinek tűzifaként látni a keresztet – ez az alkotmány vallásszabadságról szóló passzusába ütközik. (Ugyanez a védelem illeti meg a menórát is. A horogkeresztet meg a vörös csillagot nem – az ateisták ne hivatkozzanak vallásszabadságra: a nulla nem természetes szám, csupán helyi érték.) A Suzuki emblémával való ízetlenkedés keresztény szemszögből profán bálványimádás (a legmegvetendőbb bűnök egyike), a „zsidó fiatalemberezés” meg a fattyúzásra rímel – mit tegyünk, ilyen a kontextus. A „valláskárosultság” szóújítást a magyar nyelv és a jó (szimbolikus) ízlés nevében visszautasítom.
Summa summarum: Worluk kiírta magát a szakmából, miként Barangó is kigyűlölködte magát a rádiózásból. Gyászunk rövid és formális, ám ezzel nincs elintézve a dolog. Miként a Tilos Rádió vezetése nem képes az alkotmányos játékszabályok érvényesítésére, az Index sem tud megbirkózni a szerkesztés felelősségteljes feladatával. Ha a Tilos Rádió tilos jelzést kap, akkor az Indexet meg értelemszerűen indexre kell tenni. Nem élhet az a médium, amely nem hagy másokat alkotmányos jogaikkal élni. Ha e precedensek válaszlépés nélkül maradnak, a médiában elharapódzó intézményes keresztényellenesség alkotmányos válsághoz vezethet.