Válságról válságra

Egy Brüsszelben közkeletű vélemény szerint az Európai Unió válságról válságra fejlődik. Ha ez igaz, akkor a közeljövőben bizonyára hatalmas fellendülésnek leszünk a tanúi. Sajnos azonban egyelőre inkább a válságokkal kell szembenéznünk. Kezdődik ez mindjárt azzal, hogy a makacs lengyel és spanyol álláspont miatt az alkotmány elfogadása meghiúsult.
Igaz, ha az alkotmányt ez év második felében némi módosítással el is elfogadják, az sem jelent majd valódi megoldást, hiszen az alkotmány által felvázolt szövetségi állam, a konkrét európai viszonyok között aligha lesz működőképes. Túl sok hatalmat központosít, és túl kevés központi forrással rendelkezik ahhoz, hogy az egyes országok közötti különbségeket, ha fokozatosan is, de mérsékelje. Ez a gyakorlatban azt fogja jelenteni, hogy míg a gazdaságpolitika legfontosabb eszközei Brüsszel és Frankfurt (Európai Központi Bank) kezébe kerülnek, addig a társadalmi problémák megoldása a tagállamok (eszköztelen) kormányaira marad.
A növekedési és stabilitási paktumról is kiderült, hogy sem a stabilitást, sem a gazdasági növekedést nem biztosítja. A gazdaság stagnálása miatt veszélybe kerültek azok az ambiciózus célok, amelyeket az unió vezetői még 2000-ben, a lisszaboni csúcsértekezleten fogadtak el, és amelyek célul tűzték ki, hogy 2010-re Európa a világ „legversenyképesebb és dinamikusabb tudásalapú gazdasága” lesz. A lemaradásra az OECD egyik elemzése hívja fel a figyelmet, rögtön megoldást is javasolva csupa olyan ötlettel (további liberalizáció, a korábbi jóléti állam további szűkítése), amelyek eddig sem váltak be, és sokkal inkább okai, mintsem gyógyszerei a válságnak.
Bajok vannak az euróval is, amely egyre erősebb lesz a dollárhoz képest, ami ugyan büszkeséggel tölthet el egyeseket, ám végül is rontja az unió termékeinek világpiaci versenyképességét, növeli az importot, és végeredményben akadályozza a gazdasági fellendülést.
Ám mintha mindez nem lenne elég, még az európai Mars-szonda, a Beagle2 is kudarcot vallott, míg a hasonló amerikai berendezés sikeresen landolt a vörös bolygó felszínén. Azt gondolhatnánk, hogy ez bizonyos fokig a szerencse dolga is, és Európának éppen pechje volt. De nem, sokkal inkább arról van szó, hogy az amerikaiak nagyságrenddel többet költenek űrkutatásra, mint az Európai Unió. Az adott esetben például az amerikai Mars-szondára 400 millió dollárt, míg az európaira 80 milliót fordítottak. A különbség az űrből hallható, illetve nem hallható.
A válságjelenségek halmozódása közepette az unió vezetőinek igencsak szükségük van arra, hogy valami olyasmi is történjen, ami az önbizalmukat erősíti. Furcsa mód erre éppen az olasz anarchisták által küldött levélbombák szolgáltattak alapot. Mint Romano Prodi, a levélbombák egyik címzettje a napokban a CNN-nek nyilatkozta: nem valami kellemes dolog, ha az ember kezében levélbomba robban, viszont azt jelzi, hogy az unió (mint hatalmi tényező, ami ellen érdemes küzdeni) már számít valamit.
Ha nagyra is értékeljük az Európai Bizottság elnökének hidegvérét, ahogy a levélbombaügyet és az egyéb körülötte robbanó ügyeket kezeli, mégiscsak valami ennél pozitívabb dologra lenne szükség ahhoz, hogy az ez évben már 450 milliósra bővülő Európai Unió polgárai el is higgyék: a válságok csak azért vannak, hogy a későbbi fellendülést szolgálják.