A kimondott szó felelőssége elveszőben

A napokban a pápa Úrangyala-imádságában szokatlanul éles hangon bírálta a tévécsatornákat, mivel „nem fontos értékeket” képviselnek. Véleménye szerint nem minden állomást kell elítélni, de a család és a kiskorúak védelme érdekében a gyermekeket a szülőknek „határozottan távol kell tartaniuk a videótól”, illetve „minél kevesebbet kell engedni, hogy tévét nézzenek”. Budapesten pedig Szalézi Szent Ferenc, a katolikus újságírók védőszentjének tiszteletére bemutatott misén Veres András, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkára a kimondott és a leírt szó felelősségéről beszélt. Az a beszéd, amely nincs szoros kapcsolatban az igazsággal, csupán fecsegés – mondta. A püspök szerint a médiumokban dolgozókat az igazság keresése előbb-utóbb Istenhez vezeti. Úgy vélte, az embereknek – akár újságírók, akár nem – az kell legyen a céljuk, hogy „az igazság hírnökei, hirdetői, védelmezői legyenek”.

Sokszor elhangzik, hol kérdés, hol vita, hol kijelentés formájában, hogy olyan tévéműsorok, videofilmek özöne zúdul ma a képernyőről ránk, amelyek kárt tehetnek elsősorban a kiskorúak lelki fejlődésében. E jelenség mely aspektusait hangsúlyozta a pápa?
– A kereskedelmi és időnként más tévécsatornákon is, az interneten, filmekben, színházi előadásokban ma olyanfajta brutalitás jelentkezik, amely növeli az agresszivitást az emberek lelkében. Másrészt, ahogy a Szentatya fogalmazott, ugyanezek a források a nemi szabadosságot mint követendő példát állítják az ifjúság elé, s ezzel alapjaiban támadják a házasság szentségét, a családot és az emberi méltóságot. A pápa a felnőttek, a családtagok felelősségére építve kéri, hogy ezeket a műsorokat a gyermekek és fiatalkorúak lehetőleg ne nézzék. Felhívta azok figyelmét is, akik e filmeket, műsorokat előállítják, hogy kerüljék az agresszivitás léleknyomorító ábrázolását, és az emberi méltóságot sértő magatartást, hiszen ez leginkább a kiskorúakat veszélyezteti, akiknek még nincs kiforrott személyisége, nem tudnak minden esetben különbséget tenni a valóság és a lelkükben élő idealizált világ között. Így fordulhat elő, hogy a gyermek vagy a fiatalkorú szülője vagy tanára ellen támad, s nincsen tisztában tette súlyával és következményeivel.
– Számos esetben az egész virtuális képi világ támadások kereszttüzébe kerül. Nemrégiben például Paulo Coelho világhírű portugál író beszélt arról, hogy a mozgóképek világa nem engedi kifejlődni azt a teremtő fantáziát, amely nélkül nem lehet élmény egy könyv elolvasása. Lehetséges, hogy az Istenhez vezető ösvényt is elzárják a készen kapott, ráadásul gyakran hazug, imitált képek a gyermek vagy a transzcendens világát még akár nem ismerő felnőtt elől?
– Néhány évtizeddel ezelőtt ez még nem volt probléma, mert a gyermekek természetes módon nőttek bele az Isten ismeretébe, és abba a vallásos erkölcsi értékrendbe, amely szüleik számára a hitből fakadt. Ma már a harmadik generáció nő föl úgy, hogy az iskolában nem kaphatott vallásos nevelést, esetleg csak nagyon kevesen közülük. Szűkült azok köre, akik természetes módon nőnek bele a vallás világába. Ezt ma felnőtt korban kell pótolni, ha a felnőtt egyáltalán képes megtalálni az Istenhez vezető utat.
– Mi volt az apropója annak, hogy a Szalézi Szent Ferenc tiszteletére celebrált misén a leírt és kimondott szóval kapcsolatos felelősségről beszélt?
– Jó ideje igyekszünk azokat az újságírókat megszólítani, akik a keresztény értékrend szerint gondolkodnak, akár katolikus és más keresztény vagy a világi médiumoknál dolgoznak. A katolikus újságírók védőszentjének ünnepén együtt imádkoztunk egymásért, újságírói hivatásukért. Ebből az alkalomból beszéltem arról, mekkora súlya volt régen a kimondott szónak, hiszen abban benne van az egész személyisége annak, aki fogalmazza. A leírt szónak még fokozottabb a felelőssége, hiszen aki leírta, annak volt ideje megfontolni, mit ír le, és hogy szavai kifejezik-e szándékait, gondolatait. Ma a szónak ez a fajta súlya kiveszőfélben van, és úgy gondolom, az a feladatunk – a keresztény értékrend szerint gondolkodó újságíróknak különösen –, hogy visszatérjünk a kimondott és a leírt szó értékének megbecsüléséhez, és ehhez segítsünk eljutni másoknak is. Minden embernek, aki a normális értékrendet akarja követni, akárhol dolgozik, akár újságíró, akár nem, az igazsághoz kell tartania magát, és ez kell, hogy jellemezze az életét. Sőt, az írott és az elektronikus médiában dolgozóknak egyfajta tanító felelőssége is van, hiszen az ő feladatuk, hogy az igazságot másokkal megismertessék. Aki mindezeknek tudatában él és dolgozik, az előbb-utóbb eljut az Isten igazságának, magának az Istennek a megismeréséhez, hiszen Jézus, az Isten fia az Út, az Igazság és az Élet. Az emberben megszólaló hang, amely az igazság keresésére szólít fel, Isten hangja.
– Miközben a legfőbb vád a politikában és a sajtóban is az, hogy számos közszereplő, sajtóorgánum gyakran elferdíti az igazságot, magyarán hazudik, ön prédikációjában az igazsággal szembe nem a hazugságot, hanem az üres fecsegést állította. Miért?
– Mert minden olyan szó, amely nem az igazságot keresi és akarja közvetíteni, fecsegés. Értéktelen, és általa az ember is értékét veszíti. Jézus azt mondja, a ti szavatok legyen igen-igen, nem-nem, minden más a gonosztól való. Egy-egy bulvárhír, amely az intimszférában vájkál, nemcsak annak árt, akiről szól, hanem annak is, aki megírja.
– Sokszor nemcsak arról van szó, hogy értelmetlen és ostoba szó- és képfecsérlés folyik a médiában, hanem a legalantasabb módon, teljesen tudatosan, kiszámítottan használják ki az olvasók, hallgatók, nézők emberi gyengeségeit…
– Minden emberben megvan a gyarlóság lehetősége. A médiumok ezt a gyengeséget, ezt a sérülékeny pontot veszik célba, és ezáltal fel is tudják fokozni az emberben azt a fajta érdeklődést, amely a lényére nézve káros. Lelkipásztori beszélgetéseimből számos példát mondhatnék arra, hogy még aki korábban egészséges gondolkodású volt, az is mennyire sérülékeny. Visszakövetkeztethető, hogy az általa látott képek, olvasottak hatása alatt deformálódott a személyisége.
– Sokan hangoztatják azt is, hogy a magas kultúra az ösztönöket elnyomja, teljesen természetes, hogy az ember egy idő után fellázad, és ki akarja élni a vágyait, indulatait.
– Tipikus materialista szemléletmód ez, amely hamis, hazug módon állítja be a kultúrát. Különösen a lelki kultúra az, amely az ember szabadságát építi, az értékek megismerése, elsajátítása által segít az egészséges személyiség felépítésében. Akik a minden megkötöttségtől mentes szabadságot hirdetik, azok arra buzdítják embertársaikat, hogy az ösztönök, élvezetek rabjai legyenek.