Csum

Először műanyag gyöngyszemnek hittem a forró zsiradékban gőzölgő halfejek közti gömböcskéket. Persze csak villanásnyi ideig gondoltam azt a képtelenséget, hogy idős hanti háziasszonyunk nyaklánca szakadhatott le főzés közben. Amint jobban szemügyre vettem a vacsorát, rájöttem, hogy a halfejek mellett kövicsíkok szeme úszkál a lábosban. Mentségemre legyen mondva, hogy a vigvamszerű csumba csupán felülről szűrődik be némi fény, hiszen ott van az „ablaka”. Halfejet azonban nemhogy félhomályban, de még koromsötétben sem vagyok hajlandó enni. Maradt tehát a sózott nyers hal, a kenyér és az elmaradhatatlan vodka. Itt, az északi sarkkörön ugyanis a vodka védőitalnak számít, de szerintem inkább a szibériai bennszülöttek „tüzes vizének” kellene nevezni. Elgondolkodtató, hogy a nomád hantik is nagyméretű, kúp alakú sátrakban élnek, mint az észak-amerikai indiánok, és őket is a fehér ember gyilkos itala tizedeli. A férfiak tömeges iszákossága és öngyilkossága olyan mértékű, hogy a hanti társadalom fenntartása szinte kizárólag a nőkre hárul. A hanti politikusok, újságírók, tanárok majdnem mind lányok, asszonyok, és ugyancsak nők vezetik a társadalmi szervezeteket, gazdasági közösségeket, kulturális intézményeket. A hatméteres sátorfákból készülő csumot azonban férfiak nélkül nem lehet felállítani – igaz, a szétszedhető szárnyék építését is tapasztalt asszonyok irányítják. Itt, a tajga közepén Misa bácsi még csak a sátorpadlót rakta le, és a csumba való tűzhellyel bajlódott, amikor Grusa néni már kanállal a kezében várta, hogy nekiállhasson a halsütésnek, elkészíthesse a vendégváró nyers halsalátát, no és a forró zsírtól csöpögő csíkfejeket.