Juan de Yeppes (1542–1591), azaz Keresztes Szent János nemcsak a karmelita rendet reformálta meg, hanem valósággal új fejezetet nyitott a lelkiség történetében is. Ismertsége azonban nem mérhető a katolikus egyház népszerű szentjeiével, műveit inkább azok forgatták és forgatják, akik járatosabbak az aszketika és a misztika tudományában. Magyarországi ismertsége nem tekinthető általánosnak. Szentté avatása azonban jelentős esemény volt, és amikor 1675-ben X. Kelemen pápa örök emlékezetül kihirdette Juan de la Cruz boldoggá avatását, szerte a világon megjelentek a műveit és az életrajzát tartalmazó kötetek. Az egyik ilyen ünnepi kiadvány még ugyanabban az évben Widmanstad örökösénél látott napvilágot Grazban, és a pápai bullán kívül Keresztes Szent János csodálatos életét tartalmazza. A könyv egyik példánya száz évig tartó hányattatás után a kecskeméti ferencesek tulajdonába került.
Első kideríthető tulajdonosa Balassa Bálint volt, de nem a nagy költő, hanem valószínűleg egyik rokona. A Bálint név nem volt ritka a családban, ezért a könyv tulajdonosának azonosításához a legfőbb támpontot a bejegyzés dátuma jelenti. Sajnos bizonyosat még így sem tudhatunk, mivel az adományozás tényét más színű tintával rögzítették, mint az évszámot. „Hunc libellum donavit Illustrissimo Domino Comit. Valentino Ballassa” – vagyis: a jeles Balassa Bálint úr adományozta ezt a könyvet, olvashatjuk a kötet szennylapján. Alatta pedig: „Fr. Joannes Chrysostomus a S. Paulo Carmel Discal, 1676” – de ez utóbbi szöveg halványabb tintával van feljegyezve, elvileg tehát az is lehet, hogy a két írásnak semmi köze sincs egymáshoz. Sokkal valószínűbb azonban, hogy Balassa Bálint vásárolta vagy kapta Keresztes Szent János életrajzát, majd tovább is ajándékozta 1676-ban Szent Pálról nevezett Krizosztomnak.
A jelek szerint ennek a gyarmati Balassa Bálintnak (1626–1684) könnyebb élete volt, mint a költőnek, anyagi helyzete is rendezettebb volt. Dédapja, Balassa Imre erdélyi vajda testvére volt János honti főispán, a költő Bálint édesapja. A mi Bálintunknak (aki egyébként maga is verselt) a gyermekkora keserűen telt. Édesanyja, Bakos Mária fiatalkorában meghalt, apja, Balassa András újból megnősült, és felesége, Szunyogh Ilona ki nem állhatta mostohagyermekét. Bálint a nagyszombati jezsuiták kollégiumába menekült otthonról, és el is hagyta szülei vallását. Később a bécsi egyetemen tanult filozófiát nagybátyja, Balassa Ferenc segítségével. Egész életében a bécsi udvar megbízható híve volt, és karrierje ennek megfelelően szépen emelkedett. Amikor édesapja halála után kézbe vette a család anyagi ügyeinek intézését, a mostohaanyja és testvére elleni gyűlölködés peres útra terelődött, és ez Bálint élete végéig tartott; mindent megtett, hogy kisemmizze őket a családi örökségből. A gyerekkori sérelem egész életét meghatározta, de nem töltötte ki maradéktalanul. A könyv adományozásakor kékkői és korponai főkapitány, Hont vármegye főispánja. Számtalan csatában jeleskedett, és 1677-től érdemeiért a királyi tábla főbírájává választották. A kor jellegzetes alakja: értelmiségi katona, aki költői ambíciókkal volt megáldva, saját életéről allegorikus drámát is alkotott. Családi boldogsága azonban nem lehetett teljes, mert hiába nyerte el maga és utódai számára a grófi címet 1664-ben, kisfia kétéves korában meghalt. Ingóságait jótékony célokra fordította, hagyatékát különféle szerzetesrendek kapták meg halála után. Keresztes Szent János könyve viszont azt a feltételezést erősíti, hogy már életében is bőkezű támogató volt.
De ki lehetett az adományozott, Szent Pálról nevezett Krizosztom? Az ő azonosítása sem jelent különösebb nehézséget, hiszen a leglényegesebb tudnivalót leírta magáról: sarutlan karmelita szerzetes 1676-ban. Érthető, hogy érdeklődött Keresztes Szent János élete és tanítása iránt. A sarutlan karmeliták 1644-ben jelentek meg Magyarországon, és remeteségeket létesítettek a győri egyházmegyében. Rendházaik csak jóval később, a század végén épültek Szelepcsényi György esztergomi érsek támogatásával Győrött és Szakolcán. Amikor tehát Balassa Bálint Johannes Chrysostomus a S. Paulónak adományozta Keresztes Szent János könyvét, Magyarországon épphogy megtelepedett a karmelita rend reformált ága, és alighanem minden támogatás ráfért.
A könyv további sorsa csak nagyon hézagosan deríthető fel. Johannes Bozsóki nevét olvashatjuk még rajta, ám évszám nélkül, így nem tudható, mikor jutott a hajdanában karmelitáknak adományozott kötethez. Tószegi Gerváz már évszámmal együtt jegyezte fel magát: 1733. május 14-én helyezte el a kecskeméti ferences rendház könyvtárában a Synopsis admirabilis vitae B. P. Joannis a Cruce című kötetet. A többi bejegyzés és pecsét csak azt erősíti meg, hogy a kecskeméti barátok könyvtára gondosan vigyázott a kötetre. 1733-tól 1950-ig. Ekkor volt ugyanis az utóbbi háromszáz év legnagyobb kulturális katasztrófája, a kommunisták hozzáláttak a múlt módszeres eltörléséhez: a harminchatezer kötetes könyvtárat teherautókra rakták, a rendházat a katonaság vette igénybe. Az értékesebbnek ítélt könyveket a debreceni egyetemi könyvtárba szállították, a többi negyven éven keresztül különféle budapesti raktárakban hányódott. A nyolcvanas években a krónikus hely- és pénzhiány miatt az államosítók hozzáláttak az eltulajdonított könyvek eladogatásához, méghozzá hazai és nyugat-európai antikváriusok segítségével. Ez a kötet szerencsésen megúszta az orgazdasággal felérő akciót, és 1999-ben visszakerülhetett utolsó jogos tulajdonosaihoz, a ferencesekhez.
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
