Én nem tudom, miért kísérik végig az emberiség történetét a legkülönfélébb hatalmi anomáliák: a zsarnokság, a törvénysértés, a korrupció, az önteltség, a maffiaszellem. Amikor Fukujama bejelentette a történelem végét, abban a naiv hitben élt, hogy ezt a szellemet palackba zárta a liberális demokrácia. Nyilván az táplálta reményeit, hogy a Szovjetunió s vele a kommunizmus összeomlott, s immár a törvény tiszteletén csiszolódott józan ész és a politikai korrektség tartja kordában az uralomvágyat, amely a majompopulációkban is felettébb sok torzsalkodás oka.
A majmoknak persze nincs parlamentjük, és nem rendeznek négyévente választásokat. Általában tiszteletben tartják az őserő által kialakított rangsort, mindaddig, amíg ez az erő a külső ellenséggel és a természet szeszélyeivel szemben némi biztonságot ad. A kádárizmus bizonyos értelemben a majomtársadalomhoz volt hasonló; jószerint mindenki tudta a helyét, ezért az úgynevezett közélet berkeiben békesség honolt. A rangsort a címek szinte pontosan megjelölték: PB, KB, Miniszter- és Elnöki Tanács, megyei titkár, járási titkár, tanácselnök, MSZBT, Munkásőrség, SZOT, Hazafias Népfront, Béke- és Nőtanács. Ha valaki netán azt hitte, hogy rátermettebb a főmajomnál, aki bizton vezette pártját és népét a szocializmus útján, ráfizetett, de nem nagyon, lázadását látványos nyugdíjba vonulás és általános mellőzés követte. Rengeteg almajom volt, akinek tekintélyét valamely szervezet (s részben maga a főmajom kegye) biztosította. Az volt a történelem vége, nem ez.
Az almajmok általában fiatalabbak a főmajmoknál, s lényegében egymást soron követve érnek meg arra, hogy a rangsorban előrelépjenek, s végül, ha bírják agresszivitással, ésszel és erővel, a fő helyet is elfoglalhatják. Ebből a szempontból a majompopuláció és emberi hasonmása között annyi a különbség, hogy az ember (mint politikus) nem csupán a saját erejére hagyatkozik, hanem megszerzi az egy bordában (vagy hordában?) szőtt társai támogatását.
Ha valaki jól odafigyelt, nyomon követhette, hogy a Kádár kori majomparádé miként folytatódott és folytatódik a rendszerváltozás után egy bizonyos párton belül, immár úgymond a demokrácia szabályai szerint. Természetesen senkit nem akarok megsérteni, hiszen mindaz, amiről beszélek, csak példálózás, maga a majomparádé is csupán metafora. Ezért szükségesnek látom ismételten leszögezni: emberekről van szó, nem majmokról. Ráadásul a legtiszteletreméltóbb emberfajtáról, a politikusról.
A példánál maradva, szemmel követhető volt, ahogy a legvirulensebbek fokról fokra előrébb léptek a rangsorban, s a kiegyensúlyozott erőviszonyok miatt egymást váltogatták. Azonban ez a koncepció minden esetben a hatalom megszerzése volt.
Ez a hatalom azonban az emberi társadalomban kiterjedtebb, mint fent hivatkozott példánknál; minek kerteljünk, azokra is kiterjed, akiknek nem rokonszenvesek a fentebb vázolt konvekciók.
Ezért ezek nevében mondom: „Ha látod, hogy semmibe veszik a törvényt és az igazságosságot, ne csodálkozz rajta. Azt fogják mondani: az egyik fölöttes fölött másik van, és mind a kettő fölött egy még följebbvaló. A közjóra fognak hivatkozni” (Prédikátor 6/3.).
Nos, az a párt, amelyet másodlagos példaként választottunk, bizonyítva kontinuitását, mindig ezt tette és teszi. A több ezer éves bölcsesség, amelyet idéztem, rendkívül pontosan jellemzi a múltbéli és mai helyzetet. Annak ellenére, hogy ez a lényegében önmagára épülő és önmagát ismétlő hatalom, benne a rangsorolt személyekkel, mindig a populáció ártalmára volt, a fenti hivatkozásokkal a végleges bukást mindig elkerülte. Sőt hajlamossá vált arra, hogy a megújulás fényében tetszelegjen. Reformjaiba mindig „begyűrűzött” valami előre nem várt, osztogató jó szándékát fölöttes dolgok gátolták, jóléti fordulatait mindig megakadályozták a még följebb való érdekek és események, minden rosszat a közjó érdekében tesz tehát.
Hogy ezt a populáció ismét tudomásul veszi-e, én nem tudom…
(Csermely Péter)
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!