Mottó: „Ez nem egy fizetett munka, csupán néhány megszállott ember értékmentő tevékenysége. Eddig egyetlen kommunista, náci vagy amerikai terrorbombázót sem találtunk, kizárólag ember alkotta technikát, illetve embereket, akik az utolsó pillanatig próbálták uralni a technikát.”
(Részlet Tóth Ferenc kutatásvezető
egy 1998-as előadásából)
Nemcsak szorgalom és elhivatottság kell ahhoz, hogy valakiből igazi roncskutató legyen, hanem a történelem alapos ismerete és rengeteg türelem is. A roncskutatás nem csupán arról szól, hogy a kamerák és fényképezőgépek kereszttüzében valaki daruval kiemel egy második világháborús repülőgéproncsot a Balatonból, és utána büszkén interjút ad az őt megrohamozó sajtómunkásoknak. A repüléstörténet kutatójának inkább az a feladata, hogy a megtalált legapróbb gépmaradványokról hetek, hónapok verítékes munkájával kiderítse, milyen típusú harceszközhöz tartoztak, kik ültek a gépezetben, és az milyen körülmények között semmisült meg.
A Magyar Veterán Repülők Szövetségének roncskutatói két évtizede fáradoznak azon, hogy a második világháborúban (azon belül 1944 és 1945 között) Magyarországon lezuhant repülőgépek maradványait megtalálják, azonosítsák, utánajárjanak a lezuhanás körülményeinek, felkutassák az események ma is élő résztvevőit, szemtanúit, és fölkeressék az áldozatok hozzátartozóit. Eddig több mint 120 lezuhant repülő történetét dolgozták fel, többségüket apró darabonként szedték össze, és azokat a mozaikkockákhoz hasonlóan helyezték egymás mellé. A híradókban is bejátszott darus kiemelések ellenére munkájuk java része egyáltalán nem látványos. Tóth Ferenc, a roncskutatók vezetője szerint 1500-1600 repülőgép zuhant le hazánk területén a második világháborúban, 70-80 százalékuk a Dunántúlon. Mindezt a hazai és a külföldi levéltárak dokumentumai, csendőrségi jelentések, vasúti irattárak, egyházak feljegyzései, illetve a különböző országok veszteséglistái alapján derítették ki. Valószínűség-számítással meghatározták, hogy a Balatonba 45-50 repülőgép csapódhatott, amelyek egy részét még a világháború idején kiemelték és újrahasznosították. A Mahart katonai nyilvántartásaiban is találtak utalásokat a maradványok helyére, mint ahogy azt is pontosan megtudták, hogy körülbelül negyven hajóroncsot rejtett a magyar tenger (közülük hat – eredetileg személyszállító – hajó légvédelmi ágyúkkal is fel volt fegyverezve), amelyeket 1950-ig egytől egyig kiszedtek a vízből. A Balaton környéke nemcsak azért fokozottan terhelt roncsok szempontjából, mert a tó és annak meghosszabbítása alkotta az úgynevezett Margit-vonalat, ahol a második világháborúban heves csaták zajlottak, hanem azért is, mert a tájékozódási nehézségekkel küzdő angol és amerikai repülők kedvelt találkozási pontja volt a távolról is jól látható Balaton. A világháborút követő két évtizedben föllelt gépmaradványokat kivétel nélkül a roncstelepre szállították, nem tekintették azokat muzeális értéknek. A hetvenes évek elejétől fokozatosan megváltozott a roncsok értékelése. 1971-ben kapott először nagyobb sajtónyilvánosságot leletmentés, amikor egy szovjet Il–2 Sturmovik típusú csatarepülőt emeltek ki a Balatonból Az alsóörsi roncsról víz alatti felvételeket is készítettek a híradó nézőinek – a Tatai-tóban. Persze a kegyes csalásról a tévénézőket nem tájékoztatták. Ráadásul a forgatás után a gép maradványait ismeretlenek ellopták, csupán a fedélzeti lövész géppuskája maradt meg, amelyet a munkásmozgalmi múzeumba szállítottak.
A korabeli gondolkodásmódra jellemző, hogy amikor később a kutatók egy német Focke Wulf vadászgép motorját beküldték a Hadtörténeti Intézetbe, az ottani illetékesek megkérdezték tőlük, nem lehetne-e a leletet inkább szovjet motornak minősíteni… Ettől függetlenül a továbbiakban egyre kedvezőbb légkörben dolgozhattak a szakemberek. Megszaporodott a nagy nyilvánosság előtti leletmentések száma. Tóth Ferenc elmondta, hogy csupán öt-hat gép maradványa lehet még a Balatonban, amelyek közül négynek a lelőhelyét viszonylag pontosan be tudják határolni. Hozzátette: sajnos vannak, akik feltűnési viszketegségtől hajtva vagy minisztériumoktól szerezhető pénzek reményében időről időre félreinformálják a közvéleményt, de amikor arra kerülne a sor, hogy törvényesen bejelentsék az állítólagos roncsokat, mindig találnak valamilyen kifogást, hogy ezt elkerüljék. A közveszéllyel fenyegetés és a hisztériakeltés iskolapéldája volt, amikor 1990-ben, illetve két évvel ezelőtt egyesek telekürtölték a sajtót azzal, hogy a Szabadság híd pesti hídfőjénél még a második világháborúban elsüllyedt, lőszert szállító uszály hamarosan fel fog robbanni. A valóságban nem volt lőszer vagy robbanóanyag az említett uszályon, amely 1946. január 10-én éjjel tényleg a híd pillérénél süllyedt el, miután véletlenül ráhúzták a németek által fölrobbantott átkelő víz alatti maradványaira. Előfordul, hogy hozzá nem értő módon emelik ki a gép- és lőszermaradványokat, a muzeális értékeket, illetve szennyező anyagokat hagynak a helyszínen. Ez történt például legutóbb Kerekiben is, hiszen a „leletmentők” körülbelül ötven kilogrammnyi alumíniumot „felejtettek” a mocsaras területen – közölte Tóth Ferenc. Azonosítható alkatrészek mellett a repülőgép „Puma” emblémája is ott maradt; ez az ereklye azóta a repüléstörténet-kutatók kiállítását gazdagítja.
A lezuhant gépek darabjait a háború után sokszor a közelben lakók hordták szét, egy részüket színesfémként eladták, a többit pedig eltették emlékbe. Történt olyan is, hogy a maradványokat hasznosították: például Vidornyafokon egy amerikai B–17-es bombázó roncsaiból újította föl a tulajdonos egy gazdasági épület tetejét, miután a lezuhanó vasmadár előzőleg súlyosan megrongálta az építmény fedelét. Sőt, hogy a roncs többi része se veszszen kárba, a gép egyik viszonylag épen maradt szárnyából új ajtót eszkábált a kertvégi mellékhelyiségre – mesélte Tóth Ferenc. Sárváron egy magyar Messerschmitt 210-es szárnyából alakított ki padlásajtót egy leleményes gazda, és sorolhatnánk a hasonló példákat.
Tóth Ferenc érdekességként azt is megemlítette, hogy egy lőszert szállító német Junkers 52-es maradványai szomszédviszályt okoztak Tökölön, miután az egyik szomszéd avarégetés közben fegyverropogást hallott, és azt hitte, a kerítés túloldaláról lőnek rá. Végül kiderült, hogy a Junkers lezuhanása nyomán a talajba fúródott lőszerek durrogtak. A szomszédok között azóta újra szent a béke.
***
Roncsgyűjtemény.
A repüléstörténeti kutatók által évtizedek munkájával összegyűjtött érdekes és értékes leletek egy részét a nagyközönség is megtekintheti a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Bolyai János Katonai Műszaki Főiskolai Karának haditechnikai kiállításán. A tárlat keddenként reggel nyolctól délután négy óráig látogatható. Cím: Budapest IX., Üllői út 133–135. (További információk: www. netlabor.hu/roncskutatas.)
***
Lezuhant Vadászok.
Hatvan évvel ezelőtt, 1944. március 19-én a német hadsereg végrehajtotta a második világháború utolsó „békés” hadműveletét: megszállta hazánk Tiszától nyugatra eső részét. A Bécs melletti repülőterekről Messerschmitt 109-es vadászgépeket vezényeltek Budapest légterébe. Közülük három a rossz látási viszonyok miatt összeütközött, lezuhant, a pilóták életüket vesztették. Egy pilisi amatőr kutató hónapokkal ezelőtt egy repülő maradványaira bukkant a hegységben, amelyek alapján a szakértők azonosították a géptípust és lezuhanásának körülményeit. Tavaly ősszel megtalálták a második, a közelmúltban pedig a harmadik Messerschmitt roncsát is. Ez utóbbi helyszínen egy szokatlanul jó állapotban megmaradt légcsavartollat is fölfedeztek.
origo.hu
Hamarosan rendkívüli bejelentést tesz Orbán Viktor és Hszi Csin-ping
