Ha szül a csajom…

Íme, a mondat az SZDSZ uniós kampányfilmjéből. Egy olyan nyikhaj mondja. Egy olyan igazi korunk hőse. Egy olyan igazi eszdéeszes. Egy kiköpött „liberális”. (A „kiköpött” jelző soha még nem állt megfelelőbb helyen, mint itt, ez előtt a „liberális” előtt…)
Egyszer majd, ha idős leszek és bölcs, talán lesz annyi erőm, hogy megírjam a fiaim születését. A szülőszoba szentségét, s a nő vajúdását. A misztériumot, a soha meg nem fejthetőt, amikor világra jön egy új élet. A szenvedést, a kiáltásokat… A kezek görcsös szorítását… Az égre emelt, s abban a pillanatban talán semmit sem látó asszonyi tekinteteket. A fájdalomtól, az erőlködéstől összekunkorodó testet. Azt az utolsó, mindennél mélyebb némaságba fúló üvöltést…
Aztán a csend. Egy örökkévalóságnak tűnő.
S utána az első hang. S a félelmetes, hátborzongató szakszerűség – a bokájuknál összefogva tartott, fejjel lefelé lógó fiaim, a bábaasszony tökéletes mozdulatai, ahogy a csap alá tartja őket, friss, életszagú takaróba bugyolálja őket, a macskanyávogásból ismét csönd lesz, a fiaim odakerülnek anyjuk mellére…
Ha egyszer majd idős leszek és bölcs, megírom, hogyan lesz olyankor a kínból kisimult, földöntúli boldogság. – Hát szia, kicsim, Istenem, de gyönyörű vagy… – mondják az aszszonyok az ilyen pillanatokban, és az ilyen pillanatokban jó volna örökre megállítani az időt.
És tudják, mi a Teremtés nagy ajándéka? Hogy az ilyen pillanatokban meg is áll az idő. Megáll az idő, leveszi nagy karimájú, arcát mindig homályban tartó kalapját, és leül kicsit a szülőágy szélére. Megnézi ő is az új életet. Hiszen az új élet aztán úgyis az övé lesz – mint minden ebben a világban, de akkor mosolyog kicsit az idő, és az örökkévalóságra gondol, ami nem létezik őrajta kívül…
Nem tart sokáig mindez – már készülődik is tovább az idő, Idő úr, felveszi kalapját, és indul is…
Addig tart csak talán, amíg az asszonyok és az apák szeme sarkából kicsordul egy könnycsepp, s végigszalad az arcon, a nyakon, majd valahol megáll…
De egy könnycseppnyi időre akkor is leül közénk Idő úr a szülőszobában.
S az a könnycseppnyi idő elkíséri aztán az embert, talán leginkább a férfit, hiszen a férfi ki van hagyva az élet ezen megfejthetetlen misztériumából.
Mondom, ha egyszer öreg leszek és bölcs, megírom mindezt.
Majd az elmúlás felé közeledve lesz talán szavam az élet első pillanatairól. Talán… Ez nem biztos, ez sem biztos.
De az biztos, ha lesz hozzá szavam, hát nem azoknak fogom összebarkácsolni őket, akik azért szavaznak az eszdéeszre, mert a csajuk szülni akar.
Addig is: szeretnék megismerkedni egy „csajjal”, aki hozzámenne, s főleg aki szülne egy ilyen alaknak. Korunk hősének, a kiköpött mai „liberálisnak”.
Mert tudod, öcsém, ott a tévében, az a legliberálisabb, aki gyermeknek ad életet, aki gyermeket nevel. Aki tudja attól a pillanattól fogva, hogy felhangzik az az első sírás, gondolkodás nélkül oda kell adnia a saját életét, ha úgy hozza a sors.
Az összes többi: nyavalyás duma.
Minden más: eszdéesz.
Az az alak a tévében, az eszdéesz kampánystábja, akik ezt kitalálták: korunk hősei, mai „liberalizmus”, vagyis: individualizmus, mérhetetlen önzés, faragatlanság, olcsóság, pitiánerség, sértés, sehová se tartozás, családtalanság, felelőtlenség, hedonizmus, „másság”, tyúkmell, örök kamaszkor, globalizáció, kozmopolitizmus, „szül a csajom”.
Még nem vagyok öreg, még nem vagyok bölcs. A kiábrándultság és a csalódottság még nem bölcsesség, legfeljebb a bölcsességhez vezető út első grádicsa.
Ezért az idősebbekhez, bölcsebbekhez menekülök már régóta. Mostanában például egyre többet Németh Lászlóhoz.
„Az ember kis természet, amely kiszakadt és visszakívánkozik a nagy természetbe (…) Az ember természete szerint hűséges és ünneplő lény. Hű lelke hangjához s ünnepre kész a világvalóságokkal szemben. Minél erősebb hűségében s minél készebb erre az ünnepi felemelkedésre: annál diadalmasabban ember. A kultúra addig nagy és egészséges, amíg kötni és emelni képes a hű és ünnepszomjas embert. Az állam addig igazi közösség, amíg egy kultúrában élő, egy hűséggel és egy ünneprenddel összefűzött egyének közös egyénisége, s a gazdasági élet addig gazdasági élet (s nem gazdasági szolgaság), amíg a gazdaság nem vált el az élettől, a termelés az ünnepléstől, a búza, azonkívül, hogy kenyér: élet-halálnak is titka, s a marha azontúl, hogy megfejhető állat, velünk egy sorsba varázsolt élőlény. Mihelyt a kultúra nem köt és nem emel, s a magára hagyott emberiség mint kóros tömeg válik ki belőle, állama érdekkel összetartott emberszövetkezet, hivatalnokok és ügyvédek zsákmánya, s a termelés: az egyetlen életfontos dolog, melyet a vallás komolysága még megillet.”
1935-ben írta ezt Németh László. Majd hetvenöt esztendeje. Mi lett velünk azóta, mivé lettünk hetvenöt esztendő alatt? Van-e ma bármi, a termelésen kívül, amit még megillet a vallás komolysága?
Uramisten… Korunk hősei ma azért szavaznak korunk hőseire, mert „szülni akar a csajuk”. És az eszdéesz csökkenteni akarja az adókat. Íme hát az összefüggés – íme hát a kultúra, mely nem emel és nem köt többé. És sokkal szomorúbb cikk ez annál, mintsem nekiálljak arról értekezni, hogy az eszdéesz amúgy eleddig csak emelte az adókat. Mert az eszdéesz tagja a kormánynak, annak a kormánynak, amelynek volt kommunista külügyminisztere szerint a (volt) kommunisták tették a legtöbbet ezért a nemzetért, ezért a hazáért, s azért mondtak le a hatalomról, hogy itt parlamentáris demokrácia legyen. Ugyan…
Tudjátok, felebarátaim, miért hagyja ezt a kijelentést szó nélkül az eszdéesz? A „rendszerváltó” és „antikommunista” párt? Hát ezért: mert a csajuk szülni akar. Mert összeültek, és ezt a kampányt tartották megfelelőnek.
Mert ők képviselik azt a világot, amelyben a kultúra nem köt és nem emel többé.
Mert ők képviselik a hanyatlásvégi Rómát.
Mert „az emberek a kultúra emberéből kultúremberré fajultak – előbb egyéniségek lettek, azután csavarok. S a csavarok sorsa, hogy megrozsdásodjanak és kiessenek. A negyedik kor, gigászi növésjelenségei után, egy teljes kultúrválsághoz ért, melyből kilábolni csak egyféleképpen lehet: ha újrafogan. A negyedik kor Isten pénzét befektette vállalkozásaiba. Európa csak akkor újhodhat meg, ha új pénzt szerez. Lehetséges ez?”
Nem tudom.
De ha ezentúl „szülni fog a csajunk”, akkor odaleszünk.
És nem is lesz értünk kár…