Bonyhádon jártam a minap, öreg cimborám is velem volt, úgy terveztük, jót szunyókálunk a buszon odafele. Az ám, csakhogy állva nehézkes az alvás, merthogy ülőhely már nem jutott egyikünknek sem. (És rajtunk kívül még tizenvalahány utastársunknak.) Érdekesség az egészben, hogy helyjegyet is kellett vásárolnunk – meg is cselekedtük becsülettel. Aztán álltunk százötvenvalahány kilométeren át. Ha lett volna nálam egy bicska, valamelyik megállóban biztosan kiszúrom a busz valamennyi gumiját, de hát nem volt nálam, így aztán a defekt ezúttal elmaradt.
Nem tudom, tetszettek-e már közel négy órán át buszon álldogálni – ellenségeimnek sem kívánom. A Volán illetékeseinek viszont kívánom. De lehet, hogy inkább ültetni kellene őket. Leültetni. A Gyűjtőbe.
Hát miféle EU-országban élünk mi, kedveseim? Helyjegy birtokában kell álldogálnunk az ország egyik oldalától menet a másikig. Őrület.
Bizony mondom néktek, jámbor nép a magyar utazóközönség, vagyis hát úgy kell nekünk. Engem egyébként már az elgondolkodtatott a jegyvásárláskor, hogy a kilencvenhármas ülésre kaptam helyjegyet, öreg cimborám meg a százegyesre. A negyvenvalahány személyes buszon…
Most egy darabig biztosan kerülöm a Volán valamennyi járatát. Inkább gyalog megyek. Vagy rollerrel. Velem aztán ne packázzon a szocialista közlekedésszervezés…
Különben is gyalogolni (rollerezni) jó. Egészséges. Sportos. Közben lehet szamárfület mutatni az arra járó Volán-járatnak.
Az élet egy hangulat.
origo.hu
Tanulás kamaszoknak: 5 zseniális trükk, amitől maguktól fognak leülni tanulni
