Hol vagyunk?

Azt vettem észre, hogy mostanában mindenki hazudozik, azt mondja az illetékes elvtárs, hogy ők aztán majd rendet tesznek, nekünk annyi a dolgunk, kapaszkodjunk erősen, meg az időjárás-jelentést figyeljük, el ne verjen bennünket a nyári zápor. Ennyi botrány, panama, zsiványság még soha nem volt ebben a hazában, pedig itt élünk jó ideje…
Az érdekesség az egészben az, hogy a lakosság sokáig bevette a barokk szöveget, szenvedélyesen tapsikolt bülbülszavú Kovács Lászlónak, akihez képest a kaméleon ipari tanuló lehetne. (Most mintha változott volna a helyzet, reménykedhetünk.) A szocialista szöveg természetesen a régi: húzzuk szorosra a nadrágszíjat, de ez csak átmeneti állapot, nyugi, ha így cselekszünk, hamarosan a Kánaánba jutunk, van hely a parkolóban.
Tetszik, nem tetszik, a Kulcsár Attilák országában élünk, ahol amellett, hogy titkosszolgálati eszközökkel hallgatják le a hatalmat ellenőrizni hivatott sajtót, talicskával viszik a lopott pénzt, ahol meg éppen nincs ellopnivaló, ott mossák vagy vegyszerezik, itatóspapírral kezelik. Európába igyekezvén elakadtunk a Balkánon. Szerintem jót tenne a hazai közállapotoknak, ha fölbukkanna egy Deák Ferenc.
Remélem, egyszer eljő a Rend, és magunkhoz öleljük a másik oldalon állókat. Jövendőmondók szerint hamarosan véget ér az igehirdetők zaja, lesz még búza, lesz még lágy kenyér… Amúgy magunk csináltuk, ami itt van. Vérrel, verejtékkel, bugrisságunkkal… Jöjjön el a Rend!