Az anekdoták szerint a rendszerváltozáskor csak azért nem lett a kisgazdák jelöltje, mert a szabad demokraták előbb keresték meg.
– Ez csak szóbeszéd. Úgy igaz, hogy mint Duna köröst és ismert mozgolódót 1988-ban elsőként az MDF keresett meg. Megvolt azonban a kapcsolatom a Demszky-féle beszélős csapattal is. Az tény, hogy ’89 novemberében, a négyigenes népszavazás idején – amiből az MDF kihátrált – együtt dolgozva a Fidesszel és az SZDSZ-szel, már remekül kijöttem a kisgazdákkal is. Csak 1992-ben váltak el az útjaink: nem tudtam elfogadni, hogy a kisgazdák a kárpótlási törvénnyel mindenkit ráengedtek a földárverésekre, a spekulánsokat is, miközben szétverték a téeszeket.
Maga döntött a sorsáról
– Pedig a kisgazda múltat lehetett volna kamatoztatni akár Turi-Kovács Béla minisztériumában is.
– Na persze. Amúgy Turi-Kovácsot mint korábbi környezetvédelmi minisztert és mint a környezetvédelmi bizottság mai elnökét, jó partnernek tartom.
– Mennyire volt saját döntése a távozás?
– Teljesen. Előzménye, hogy megpróbáltam tenni az agrár-környezetgazdálkodás ügyéért, de nem kaptam hozzá kellő támogatást.
– Akkor jelentette be a lemondását, amikor kitudódott, hogy az agrártárca hétmilliárd forinttal meg kívánja kurtítani az agrár-környezetvédelmi program költségvetését. Ez volt az utolsó csepp a pohárban?
– Ez véletlen egybeesés, de sajnos engem igazolt. Amikor májusban jeleztem a lemondásomat, már látszott, hogy ezt a szakterületet nem kezelik a súlyának megfelelően. Egyébként várható volt, ami végül történt: Brüsszel nem hagyta jóvá az uniós adófizetők pénzének átcsoportosítását, hiszen azt a második pillérnek nevezett mezőgazdasági támogatásként célzottan adták Magyarországnak.
– Miért nem szerezte vissza a környezetvédelmi tárca az ökogazdálkodás szakterületét a földművelésügyi minisztériumtól, holott korábban az Orbán-kormány ellenzékeként igencsak bírálták a terület átcsatolását?
– Volt erre kísérlet, de csak anynyit tudtunk elérni, hogy az agrár-környezetvédelmi ügyek szabályozásánál a zöldtárca egyetértési jogot kapott. Ez azonban továbbra sem vonatkozik a pénz felhasználására, ahol legfeljebb jó tanácsokat adhatunk a földművelésügyi tárcának. Amúgy nem hiszem, hogy az agrártárca vonakodása mögött valamilyen különös eltökéltség állna. Csupán arról van szó, hogy a minisztérium óriási nyomás alatt áll: hol a tejtermelők, hol a gabonatermelők vagy mások próbálnak pluszpénzeket kisajtolni a részükre. Csakhogy ennek az ideje az uniós csatlakozással lejárt, az ország nem oszthat ki mindenféle többlettámogatásokat Brüsszel jóváhagyása nélkül. Az agrár-környezetvédelem ugyanakkor a kitörés esélyét adja a nehéz helyzetbe került gazdáknak.
– Mit is jelent ez pontosan?
– Az agrár-környezetvédelem valamennyi mezőgazdasági termelési ágra vonatkozik. Azt jelenti, hogy próbáljunk meg olyan módszerekkel gazdálkodni, amelyek valamilyen módon kímélik a környezetet és az egészségünket. Két ágazata van: lehet környezetkímélő módon gazdálkodni a versenyszférában is, és mivel ez a gazdálkodás ma költségesebb, mint a hagyományos, ezért nem vonatkoznak rá a kvóták és nagyobb összegű támogatásban részesül. A másik ága a táj- és öko-, vagy más néven biogazdálkodás, ami sokkal többet jelent annál, minthogy környezetkímélő módszerekkel dolgozunk. Itt nemcsak az előállított termékre, hanem a megművelt táj eredeti állapotának megőrzésére is oda kell figyelni, azaz el kell mozdulni az extenzív termelés irányába. Ez esetben az érzékeny természeti területeken, vagy ott, ahol az árvíz elleni védekezés miatt korlátozzák a gazdák lehetőségeit, a biogazdálkodás amúgy is magasabb támogatásán túl még külön kompenzációt is igénybe vehetnek a termelők. A védett és az érzékeny területek itthon összesen 1,9 millió hektárt tesznek ki, de egyelőre csak 130 ezer hektáron folyik ökogazdálkodás. Az agrártárca több évre szóló szerződéseket köt a kímélendő területeken dolgozó gazdákkal, akik egy előre meghatározott öszszeg fejében vállalják, hogy kímélő módszereket alkalmaznak.
– Ezt a pénzt amúgy a Földművelésügy és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) hivatalai fizetik ki?
– Egy gazdának, ha át szeretne váltani az ökogazdálkodásra, meg kell keresnie az illetékes természetvédelmi igazgatóságot, majd a falu gazdászát, de a szerződéskötést és a kifizetést már az FVM hivatalai intézik. Tavaly ősszel előfordult, hogy a hivatalok levélben tájékoztatták az ökogazdákat, hogy szerződésük hamarosan lejár, s nyilatkozzanak arról: vissza kívánnak-e térni a normatív, tehát a hagyományos támogatás rendszerébe? Érzékeltették, hogy ez biztos pénz, ám ha a gazda az ökogazdálkodási programban marad, nem biztos, hogy ismét tudnak vele szerződést kötni. Ezután a szerencsétlen jóemberek megijedtek, és sokan inkább a biztos, de kevesebb pénzt választották. Csakhogy ez a pénz nem elegendő az ökológiai gazdálkodásra, tehát a termelő előbb-utóbb tönkremegy.
– Azt mondja, hogy az agrártárca lényegében megzsarolta az ökogazdákat, hogy térjenek vissza a hagyományos rendszerbe?
– Többen megkerestek ezzel a problémával.
– Ki a felelőse ezeknek a lebeszélő leveleknek?
– Egyértelműen az agrártárca, de hogy pontosan kicsoda, azt a terület felelőse tudná megmondani.
– Ez az eljárás nem igazán egyezik a vonatkozó törvények szellemével.
– Ez így van, hiszen a Nemzeti fejlesztési terv, amit Brüsszelbe is eljuttattunk, azt tartalmazza, hogy 2009-re már egymillió hektáron szeretnénk táj- és ökogazdálkodást folytatni. Ez azért nagyon fontos Magyarországnak, mert az a hétmillió hektár, amit ma a mezőgazdaság használ, sajnos nem tartható meg az intenzív gazdálkodás szférájában. Sokan ugyanis drágán, nem kellő hatékonysággal és minőséget termelnek, így ők az élesedő verseny során kiszorulhatnak a piacról. Nekik jelenthet megoldást a támogatások második pillére.
Üres ígéretek
– Informátoraink szerint azonban nem csak az agrártárcával folytatott viták miatt döntött a távozás mellett.
– Sokat dolgoztunk ezért az ügyért. Azért, hogy a gazdák ne azt mondják: nemzeti parkkal sújtott terület vagyunk, hanem ők is járjanak jól azzal, ha megvédik a tájat, ahol élnek, és jó pénzért egészséges termékeket állítanak elő. Az agrártárca viszont az üres ígéretek mellé nem kívánt kellő összeget rendelni. Amikor Kóródi Mária távozása után felmerült az én nevem is a környezetvédelmi miniszteri posztra, azt is feltételül szabtam, hogy az ökogazdálkodás területe az FVM-től kerüljön viszsza a környezetvédelmi tárcához, illetve minden minisztériumból csoportosítsák át a környezetvédelemhez kapcsolódó fejlesztési területeket ide. Erről hallani sem akartak. Megjegyzem, hogy ehhez a kérdéskörhöz szorosan kapcsolódik a természetvédelmi szempontból érzékeny területek kijelölésének kötelezettsége, a Natura 2000 program is. A kormány rendelettervezete közel félmillió helyrajzi számot érint, amely tárcaközi egyeztetésen van. Máris megrovást kaptunk Margot Wallströmtől, az EU környezetvédelmi biztosától, aki kifejezte, hogy a késlekedés érzékenyen érintheti az uniós támogatásunkat. Egyszóval, ha most nem döntök a lemondásomról, akkor egy-egy cikken kívül továbbra sem foglalkozik senki ezekkel a fontos ügyekkel. A távozásom bejelentése óta viszont közbeszéd tárgya lett mindez.
– Máris kinevezhetjük az agrár-környezetvédelem mártírjának?
– Ez túlzás, de látni kell, hogy itt áttörésre van szükség.
– Úgy hírlik, nem volt felhőtlen a viszonya Persányi Miklós miniszterrel.
– Persányi Miklóssal nem volt problémám, sem szakmailag, sem politikailag.
– Tudomásunk szerint az is előfordult, hogy Persányi – aki meglehetősen hiú ember hírében áll – megtiltotta önnek, hogy nyilatkozzon.
– Ez nem felel meg a valóságnak. Olyan előfordult, hogy elhallgattak bizonyos akcióinkat, de erről Persányi Miklós nem tehet. Tény, hogy a nagyobb horderejű ügyekben mindig ő szerepelt, de ez a miniszterség nagy előnye: ha pozitív dolgot kell bejelenteni, azt a tárcavezető teszi, ha pedig kevésbé jó hírt, azt rábízhatja valamely államtitkárára. Hogy ki mennyire hiú, nem tudom megítélni, mert mint politikus én is az vagyok.
Zöldügyekben lomha a magyar diplomácia?
– Persányi Miklóst az a bírálat is éri szakmai körökből, hogy túlságosan baloldali tárcává vált a környezetvédelmi minisztérium, tehát inkább megtalálják itt a szerencséjüket az MSZP-hez közel álló vállalkozók, mint az SZDSZ holdudvarába tartozók. Egyetért a kritikus hangokkal?
– Ilyen jelenséget nem tapasztaltam. Természetes ugyanakkor, hogy a miniszter úr kabinetjében dolgoznak olyan emberek, akiket ő választott ki maga mellé.
– Kikre gondol?
– Ezt a kérdést Persányi Miklósnak kell feltenni.
– Sok, a közvéleményt foglalkoztató ügyben helyben járás tapasztalható. Ilyen Bős, Verespatak, a drávai vízlépcső, vagy a betétdíjrendelet esete. Ezek tükrében sikeresnek tartja a tárca elmúlt két évét?
– Bős terén szakmai szinten folyik a háttérmunka, a romániai verespataki aranybányatervek ügyében Persányi Miklós folyamatosan konzultált a román féllel és Brüsszel felé is jelezte Magyarország aggályait, a Novo Virjei horvát vízlépcsőtervek esetében pedig odáig sikerült eljutnunk, hogy Horvátország kijelentette: egyelőre nem építi fel a gátat.
– A Külügyminisztérium láthatóan nem szívesen foglalkozik zöld- ügyekkel. Ön is így látja?
– Van ebben igazság, de ez minden kormány diplomáciai tevékenységére igaz volt.
– És a betétdíjas csomagolásokról szóló szabályozás késlekedése?
– A csomagolóanyagok kötelező betétdíjáról szóló rendelet a csomagolóipar és a gazdasági tárca miatt valóban késik. Határozott álláspontunk mindvégig az volt, hogy ezt a díjat szigorúan ki kell róni az eldobható csomagolások visszaszorítása végett.
– Hol találkozhatunk a nevével a jövőben?
– Egyelőre pihenek, illetve a parlament mezőgazdasági és alkotmányügyi bizottságában folytatom a politikai pályafutásomat.
Kis Zoltán. 1954. szeptember 24-én született Jászberényben. 1979-ben a József Attila Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán szerzett diplomát. 1983-tól a jásztelki termelőszövetkezet jogtanácsosa. 1989-ben lépett be az SZDSZ-be, augusztusban a jászberényi csoport alapítója lett. 1998–2002 között megyei választmányi alelnök. 1993-ban részt vett a párt mezőgazdasági programjának kidolgozásában. 1994. októbertől országos ügyvivő. Legutóbb 2003. március 1-jén választották újra ügyvivői posztján. 1990-ben, 1994-ben és 1998-ban is képviselővé választották Jászberényben. 1994. júliustól 1998. júliusig a Földművelésügyi Minisztérium politikai államtitkára. 1998 és 2002 között a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat Közgyűlése tagja. 2002. áprilisban az SZDSZ országos listáján szerzett mandátumot. Június 4-én kinevezték a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium politikai államtitkárává, posztjáról nemrég lemondott, de tisztét még a hónap végéig betölti.
