Ez a helyzet jól példázza, hogy mennyire viszonylagos minden. A nagy árulás nem most, hanem akkor történt, amikor a legdemokratikusabbnak ismert romániai politikai szerveződés, az RMDSZ bekerült az utódkommunista szociáldemokrata párt uszályába, és egyoldalúan, olykor feltételek nélkül paktumot kötött vele. Ma már ott tartunk, hogy a hivatalos RMDSZ beszorult a román szociáldemokrata párt és a magyarországi szocialista párt közé, miközben mind Romániában, mind Magyarországon látványosan előretört az ellenzék. Ugyanis a romániai helyhatósági választásoknak az első és a második fordulóját – minden kulcsfontosságú helyen, beleértve Bukarestet és az erdélyi városokat – megnyerte a romániai demokratikus ellenzék, és elnyerte a polgármesteri tisztségeket. Szégyenszemre az RMDSZ a második fordulóban is kitartott a volt belügyminiszter, a szociáldemokrata Ioan Rus oldalán, aki végül is csúfos vereséget szenvedett. A szövetség Aradon szintén az utóbb vesztes szociáldemokrata párt jelöltje mellett kampányolt. Magyarként szégyellem, hogy az RMDSZ tizenöt évvel a 1989-es forradalom után a rendszerváltozást akadályozó posztkommunista erők oldalán van. Az a vád, hogy elárulta volna a szövetségeseit, Iliescu és Nastase pártját, szinte nevetséges, hiszen az árulás jóval előbb megtörtént. A helyzet pikantériája, hogy az RMDSZ vezetősége még az utódkommunistákat, a szövetségeseit is elárulta, miután előzőleg a demokratikus erőket hagyta cserben. Ez mutatja az RMDSZ mérhetetlen erkölcsi züllését, mert sem demokratának nem jó, sem szavatartó szövetségesnek nem való.
– Az erdélyi magyarságnak mi lett volna a jó? Együttműködni a szociáldemokrata vezetésű kormánypárttal vagy inkább a romániai demokratikus ellenzékkel?
– Egy kisebbségi, nemzeti közösség nem engedheti meg magának, hogy erkölcstelen legyen, és nem engedhet meg magának többségi nagypolitikai allűröket. Először is minden körülmények között meg kell találnia a modus vivendit, akár az ellenzékkel, akár a kormánnyal, akár az utódkommunistákkal, akár a demokratikus ellenzékkel az egymást követő kormányok váltakozása szerint. Másodsorban a magyarság képviseletének egy pillanatig sem szabad kétséget hagynia afelől, hogy hová tartozik. Természetesen a demokratikus ellenzékhez kell tartoznia az RMDSZ-nek. Mint ahogy 1996-tól 2000-ig szövetségese, koalíciós partnere volt a kormányon lévő demokratikus román pártoknak. Harmadsorban pedig vannak rövid és hosszú távú érdekek. Rövid távon lehet, hogy megéri a lepaktálás az utódkommunista, nacionalista, magyarellenes párttal, de hosszú távon ennek végzetes következményei lehetnek. Szét kell nézni: egész Európában és Magyarországon, sőt Romániában is előretörőben vannak a jobboldali, a nemzeti erők. Ezzel szemben viszont az RMDSZ egy rosszul választott, rövid távú, szűk látókörű politika következtében beszorult a kommunista visszarendeződést hordozó Magyar Szocialista Párt és a romániai szociáldemokrata párt közé.
– Látszólag mégis jól cselekedett Markó Béla és az RMDSZ, amikor megtagadta a jelenlegi kormánypártot.
– De csak látszólag, mert a motivációja rendkívül erkölcstelen. Mi azt mondtuk már az első forduló előtt, hogy a kolozsvári polgármester, Funar ellen nem a kormányzó szociáldemokratákkal kellett volna összefogni. Mert állítom, ha a román belügyminisztérium, a román kormány nem engedi, hogy Funar tizenkét évig garázdálkodjon Kolozsváron, és cinkosan nem fogja pártját ennek a nacionalista szédelgőnek, akkor Funar nem nőhette volna ki magát azzá, amivé vált. Éppen ezért szégyenletes dolog, hogy az RMDSZ nem a demokratikus ellenzék jelöltjét támogatta, hanem azt a belügyminisztert, aki ebben az értelemben főnöke, cinkosa volt a kolozsvári polgármesternek. Lássunk világosan, a belügyminiszter a román titkosszolgálat első embere, s a belügynek ezt az első emberét támogatta az RMDSZ. A szövetségnek minimálisan arra kellett volna törekednie, hogy egyenlő távolságot tartson Ioan Rus belügyminiszter és Emil Boc, az ellenzék képviselője között. Noha mindvégig figyelmeztettük az RMDSZ-t, hogy ne paktáljon le, ne kötelezze el magát, és főként ne vigye bele a magyarokat ebbe az antidemokratikus szövetségbe, mégis mind a két fordulóban kitartott a „romániai MSZP” jelöltje mellett. Viszont amikor az érdekei úgy diktálták, száznyolcvan fokos fordulattal átállt Emil Boc, vagyis az ellenzéki demokraták oldalára.
– Az egyik baloldali napilapban Bíró Béla bukaresti egyetemi tanár idézi az ön egyik beszédét, amit Fidesz-politikusok előtt mondott, miszerint: „Menynyiben jobb például Funar polgármesternél Ioan Rus belügyminiszter, akiről tudjuk, milyen fenyegető, autonómiaellenes és nemzeti jogainkban és érzéseinkben is sértő kijelentései voltak belügyminiszterként mindvégig? Én mindig jobban félek a román nacionalisták kedvességétől, mint a gyűlölködésétől”. A cikkíró ezután az ön elvakult radikalizmusát bírálja. Valóban ezt mondta?
– Az idézet megnyilatkozásomnak hamis és tendenciózus beállítása. Hasonlót mondtam, de nem pontosan ezt. Azt mondtam, hogy az RMDSZ ne próbálja hitelessé tenni a román belpolitikát, Ioan Rust, miközben gyalázza Gheorghe Funart. Egyik kutya, másik eb. Ilyen értelemben azt mondtam, hogy még mindig jobb, ha tudom, hogy kivel állok szemben: a jobbik eset, ha valakinek ugyanaz van a kirakatában, mint a boltjában. Ezzel szemben Ioan Rus miközben belügyminiszterként egy européer színeiben tetszeleg, valójában éppen olyan nacionalista, mint Funar.
– Ebben a cikkben olvasható az ön egy másik kijelentése is: „Jobb egy elnyomó román, mint egy áruló magyar.”
– Ez igaz. A történelmünkben is jobban szerettem az elnyomókat, mint az árulókat, vagyis az idegen hatalom képviselőit, mint a vele cinkos labancokat. A becsületnek nincs nemzetisége. Ezért ne várják el tőlem, hogy egy olyan RMDSZ-választási listát támogassak, amely – tagjait tekintve – semmivel nem hitelesebb, mint egy román választási lista. A román pártok listavezetőinek egy része nyíltan bevallja, hogy magyarellenes politikát folytat, a román ügyet nem árulják el. A mi magyar jelöltjeink egy része viszont elárulja a magyar ügyet, hitelesítve ezáltal a román elnyomó politikát. Semmilyen formában nem tudom elfogadni azt a politikai tételt, hogy a cél szentesíti az eszközt.
– Önt azzal is vádolják, hogy nem hajlandó együttműködni a magyar politikai erőkkel.
– Ez az állítás nem rólam szól. Valójában arról van szó, hogy mindenáron el akarják lehetetleníteni az autonómiapolitikát és a Magyar Polgári Szövetséget. Sokunkat kiszorítottak az RMDSZ politikai színteréről, engem is eltávolítottak a szövetség tiszteletbeli elnöki tisztéből. Még azzal is vádoltak, hogy egy követ fújok Vadim Tudorral. Ezek titkosszolgálati módszerek, az ellenség befeketítése, lejáratása a céljuk.
– Mégis, egy átlagos magyarországi polgár, de az erdélyi magyar is úgy látja, hogy az RMDSZ sikereket könyvelhet el, tehát jól politizál.
– Bizonyos értelemben ezért is sajnálatos ez a választási túlnyerés, mert így az RMDSZ-nek egy nagyon erőteljes látszatot sikerül keltenie és fenntartania, vagyis azt, hogy az erdélyi magyarság ügye jó úton halad. Ez a sikerpolitika annak is tulajdonítható, hogy az RMDSZ a román hatalom segédletével minden politikai ellenfelét diszkvalifikálta. Könnyű úgy egy meccs után győztesen lejönni a pályáról, ha előbb bírói segédlettel lerúgják a másik csapat összes jó játékosát – ebben az esetben a Magyar Polgári Szövetséget –, és utána kikiáltják magukat egyedüli győztesnek. Nézzük Csíkszereda esetét. A legmagyarabb megye székhelye lakosainak 33 százaléka vett részt a választáson, és megválasztották az egyetlen magyar jelöltet polgármesternek, vagyis az RMDSZ képviselőjét. Ez milyen siker? Milyen siker az, hogy Lövétén az RMDSZ jelöltjére a választásra jogosult lakosság mindössze kilenc százaléka adta le a voksát, az egyetlen független jelölt tízszer annyi szavazatot kapott, mint az egész lista együttvéve, a lövétei önkormányzat mégis tisztán RMDSZ-tagokból áll, kivéve azt az egy függetlent. Ilyen játékszabályok mellett a román hatalom jóvoltából az RMDSZ sikerre volt ítélve.
– Szász Jenőt, Székelyudvarhely polgármesterét és önt megosztó politizálással vádolják. Azt mondják, hogy egy nemzetiségnek elég egy párt is, vagyis az erdélyi magyarságnak elég egy politikai érdekképviselet.
– Furcsállom, hogy némelyek kettős mércét használnak a demokrácia ügyében. Mi az akadálya annak, hogy a magyar többségű vidékeken, a magyar politikai erők a jobboldaltól a baloldalig megmérettessék magukat egymás között? S így dőljön el – sőt ez volna a legtermészetesebb –, hogy ki legyen Székelyudvarhely, Csíkszereda, Gyergyószentmiklós vagy Sepsiszentgyörgy polgármestere. Semmi veszélye nincsen. Az viszont veszélyes, ami a politikai pluralizmus kizárása következtében állott elő, hogy Csíkban csak 33 százaléka, Háromszéken csak 40 százaléka ment el a magyar lakosságnak szavazni. Ezelőtt négy évvel 60 százalékon felül volt a választó jogukkal élő magyaroknak az arányszáma. Teljesen visszavetette a választási kedvet a kiábrándulás. A relatív nyereség Erdélyben annak köszönhető, hogy nem volt kire szavazni, hanem szavazni lehetett, de választani nem. Ez pedig a régi kommunista időknek volt a jellemzője, amikor csak egy jelölt volt.
– Ha a Magyar Polgári Szövetség megkapta volna a lehetőséget, hogy a helyhatósági választáson induljon, az nem gyengítette volna a magyarok esélyeit?
– Erre részben már válaszoltam, hogy sokkal többen vettek volna részt. Másrészt sokkal árnyaltabban fejezhette volna ki a demokrácia játékszabályai szerint a magyarság az akaratát. Azt is merem állítani, hogy több magyar jelölt jutott volna helyzetbe a helyhatósági választásokon ekképpen.
– Törvénytelen volt a Magyar Polgári Szövetség kizárása?
– Egyértelmű, hogy az volt. A hatalom és az RMDSZ útját állta a romániai magyar politikai életben a demokrácia érvényesülésének. Mi történt? A törvényhozásban hoztak egy olyan választási törvényt, amely diszkriminatív volt a kisebbségekre, de különösen a magyarságra nézve. Azt a diszkriminációt, hogy minimum 25 ezer aláírást kellett összegyűjteni bármely kisebbségi szervezetnek, hogy indulhasson a választáson, eredményesen ellensúlyozta a Magyar Polgári Szövetség, mert összegyűjtött 54 ezer aláírást. Ekkor viszont a megkülönböztető végrehajtás lépett működésbe, mert a román kormány határozatban másította meg a törvénynek bizonyos előírásait, és ezáltal újabb akadályt gördített az MPSZ útjába. Amikor pedig végképp padlóra küldte a szövetséget, a totalitárius uralkodó pártnak és rendszernek még ez sem volt elég, hanem eljárást indított azok ellen, akik kényszerűségből a német listán indultak. Ezáltal az igazságszolgáltatás is bekapcsolódott a magyar demokratikus erők letörésébe, vagyis a három hatalmi szféra, a törvényhozás, a végrehajtás és az igazságszolgáltatás együttes erővel lehetetlenítette el az MPSZ-t. Vádat emeltek Papp Kincses Előd csíkszeredai polgármesterjelölt ellen, eljárást indítottak a német demokrata fórum azon székelyföldi vezetői ellen, akik lehetővé tették, hogy magyar jelöltek német listán induljanak, ami egyébként teljesen törvényes. S akkor még nem beszéltem a rendőrségi zaklatásokról. Tulajdonképpen a román utódkommunista hatalom összefogott az egyeduralomra törekvő RMDSZ-szel, így nótáztatták el közös ellenségüket, a magyar demokratikus alternatívát. Könnyű belátni, hogy ez milyen jó a román hatalomnak, mert így egy kézben, egy pártban tartja és könnyen ellenőrzése alatt tarthatja a magyarságot, a kisebbséget, a magyar politikai életet.
– Ez az erdélyi magyarságra nézve mit jelent?
– Ezáltal a magyar tömegek teljes demoralizálása megy végbe. Apolitikussá válnak, elfordulnak a politikától, a saját sorsuk alakításában nem vesznek részt, átengedik a kezdeményezést egyfelől a román többségi hatalomnak, másfelől a velük összefonódó, megalkuvó magyar politikusoknak. Továbbá ezáltal kérdésessé válik a parlamentbe való bejutásunk. Az őszi parlamenti választásokon ugyanis egy ilyen megosztott magyarságtól nem várható el, hogy az ötszázalékos küszöb eléréséért akár Caligula lovára is leadja a szavazatát.
– Ki áll Markó Béla mögött?
– Ma már nyilvánvaló, hogy a Fideszt vehemensen támadó RMDSZ nem több, mint egy utódkommunista magyar párt. Ha tetszik, a romániai szociáldemokrata pártnak, az ottani MSZP-nek a magyar tagozata. Ebben a minőségében támogatja Markót a magyarországi szocialista–szabad demokrata kormánykoalíció. Közelebb áll Bukarest és Budapest az RMDSZ-hez, mint a Romániai Magyar Demokrata Szövetség a magyarsághoz, amelyet képviselni hivatott. Nemzetközi összefüggésekben nézve a Nyugatnak is az felel meg, ha Romániában nincs nemzetiségi kérdés, ha említés sem történik a romániai magyarságról. Günter Verheugen nemrégiben járt Bukarestben, és még csak utalást sem tett helyzetünkre, mivel a romániai nemzetiségi politikát példaértékűnek tartja, a magyarság sorsát pedig megoldottnak. Ehhez a szemfényvesztéshez jó partner az RMDSZ. Valóságos kirakatrendezője Romániának.
Varga-Bajusz Veronika
Százezernél is többen kezdhetik meg a felsőfokú tanulmányaikat szeptemberben
