Az Irak elleni háború az első olyan, amelyről megindításától fogva tudható, hogy a megszálló koalíció országainak lakossága – immár az Egyesült Államoké is – jóval nagyobb arányban van mellette, mint ellene. A háborút ellenzők a társadalom legkülönfélébb csoportjaiból érkeztek, s világszerte hatalmas tüntetéseken nyilvánították ki eme akaratukat. Mint azonban a szókimondásáról ismert szerző megállapítja, Magyarország ezzel szemben nem kerülte el a kelet-európai kisállamok sorsát, és arányosan kisebb mértékben, de politikai, katonai és társadalmi vonatkozásaiban leképezte a külföldi viszonyokat. Adott egy háborúbarát kormány, egy hezitáló, majd a háborúellenes vagy annak látszatát keltő, önmagában is megosztott ellenzék, a háborút ellenző lakossági többség és szerény, de mégis figyelemre méltó civil tiltakozások. A következetesen háborúellenes és ebből az alapállásból kritikájával helyenként a békemozgalmakat sem kímélő Csapody Tamás nem rejti véka alá, hogy neve van annak a kormánynak, amelyik belesodorta Magyarországot a háborúba, de neve van az ellenzéknek is, amely fordított esetben feltehetőleg ugyanígy cselekedett volna, mint ahogyan azt 1999-ben, a Jugoszlávia elleni háborúban már egyszer be is bizonyította.
Az Irak elleni háborút megelőző és a háborús időszakban íródott cikkek a vállaltan civil és pacifista, nem pedig a diplomáciai szempontokat követő megközelítésen túl jogászként, szociológusként és politológusként is keresik a felmerült kérdésekre adható válaszokat. A szerző ennek kapcsán megállapítja, hogy az Irak elleni háború szinte minden vonatkozásában új minőséget hordozott, mindamellett az örök háborúindítási ideológiai-filozófiai paradigmák és szövetségkeresési politikák mentén zajlott.
Brutális kényszersorozás Ukrajnában: az utcáról hurcoltak el egy fiút fényes nappal
