Nyolcszáz a kartellé

Miközben Horvátországban gyorsított ütemben évente legalább 120 kilométer autópálya készül teljes egészében állami beruházással, költségvetési pénzből és bankhitelből, addig Magyarországon csak hangzatos mondatok tekeregnek arról, ki tud hosszabb és olcsóbb sztrádát építeni. Miután Braun Róbert, a Miniszterelnöki Hivatal kiebrudalt helyettes államtitkára nemrégiben lazán beismerte, a nyolcszáz kilométer új építésű autópálya ócska választási blöff volt, a kormánypártok szánalmas magyarázkodásba kezdtek ugyan, de ez csak arra volt jó, hogy ismételten kiderüljön, maguk sem tudják, mit beszélnek. Kovács László négyszáz kilométer új és ugyanannyi már meglévő sztrádáról kezdett el elmélkedni, míg Medgyessy Péter a következőt állította: „amikor a 800 kilométert mondtuk, akkor azt mondtuk, hogy 800 kilométer autópálya építéséhez kezdünk hozzá. Ebből 460-at át fogunk adni de facto. És el fogjuk kezdeni további autópályáknak az előkészítését is. Az átadott és az előkészítés alatt álló, az 800 kilométer.” A már említett blöffügyi exállamtitkártól tudjuk, hogy ha minden munkagép sztrádát épít Magyarországon, akkor is csak száztíz kilométer készülhet el évente. Van még szűk két évük, ami a beszorzás után akkor sem ad ki „de facto” 460-at, ha beleszámoljuk azokat a szakaszokat is, amelyeket még a polgári kormány kezdett el építeni, ám az ígérgetők fejeztek be.
De a nagyotmondás nem korlátozódott a számháborúra autópályaügyben. Medgyessy Péter tavaly augusztusi, kínai látogatásáról hazatérve bejelentette, kínai építőcégek is részt vehetnek a magyar autópálya-program megvalósításában. Csillag István gazdasági miniszter szerint ezzel nagyobb versengésre lehet késztetni a német és francia cégeket. Ma már viszont egyre nyilvánvalóbb, hogy a kínai cégeknek eszük ágában sincs a magyar gyorsforgalmi utakon versengeni. Feltehetőleg akkor sem lenne esélyük, ha akarnának, hacsak nem veszik be őket is a kartellba, amit épp a minap bírságolt meg csaknem hét és fél milliárd forintra a Gazdasági Versenyhivatal. Az igazi versenyt kizáró, árfelhajtó mutyizás – amit persze bőszen tagadnak az érintettek – szintén a kampányblöff szóvirágainak tükrében értékelhető igazán.
Kétezertől kezdődően, miután Keller László először állt meg az M3-as füzesabonyi lehajtójánál, hogy ábrándos szemekkel a feljelentésekkel teli jövőbe nézzen, szinte nem telt el olyan nap, amikor ne hallhattuk volna a litániát: „A Fidesz-kormány négy éve alatt az autópálya-építés területén megszűnt a verseny, az átláthatóság. A közbizalmat visszanyerni nem lehet másként, csak európai mércével mért átlátható versennyel, a közbeszerzési törvény alapján.” Aztán kormányra kerülve meghirdettek egy zárt, meghívásos tendert, ami nem volt se átlátható, se európai, de ennek apropóján, amikor a Fidesz felhívta a kampányhazugság és a kormányzati valóság közötti újabb ellentmondásra a figyelmet, kiválóan lehetett folytatni a balliberális mocskolódást: „Az autópályaügy kapcsán megmutatkozik a Fidesz politikusainak gátlástalansága és arcátlansága, ugyanis ők közbeszerzés nélkül, saját klienseiknek osztogatva építették a sztrádákat, lényegesen drágábban, mint amenynyibe kerültek volna. (…) Ily módon lehetett több tíz milliárd forintot az adófizetők pénzéből magánzsebekbe lenyúlni” – kiabálta Kuncze Gábor, az úgynevezett SZDSZ elnöke.
Még nem is sejtette, milyen rosszul jönnek majd indulatos szavai pártjának mostanság, amikor a felügyeletük alatt álló gazdasági minisztériumban keresni kezdik azt a felelőst, aki szemet hunyt az annyira erőltetett közbeszerzési eljárást nevetségessé tevő háttéralku fölött, aki engedte, hogy közel százmilliárddal megdráguljanak a készülő sztrádák. Akinek ténykedése végül is lerántotta a leplet a jelenlegi kormány arcátlan gátlástalanságáról.