Történetünk ideje a felső kőkor, az az időszak, amikor a korai moustier-i idők emberei a legnagyobb, vagyis a risi eljegesedés előtt éltek a Szovjetunió déli részén. „Északon a tenger vize az Onyega, a Pecsora és az Észak-Drina völgyében messze behatolt a szárazföldre.”
Ez persze történetünk szempontjából majdnem lényegtelen, ugyanis történetünk Magyarországon játszódik, de azt megjegyezhetjük, hogy itt is nagyon rossz idő volt. És akkor, a felső kőkorban, Magyarországon még párttitkárok uralkodtak, a portyázó hordák Trabantokra lestek, és Medgyessy Péter még nem volt dzsentri, csak egy hónaljszagú kommunista. Nos, történetünk idején, 1985–86 körül főhősünk úgy döntött, hogy a Variszkuszi-hegységrendszer vidékét, a valamikori Pannon-tenger táját felcseréli egy másik vidékre. Úgy hívták ezt akkoriban, hogy disszidálás. Történetünk főhőse tehát elhatározta, hogy disszidál, mert nem tudja elviselni tovább a büdös kommunistákat.
Elhatározásáról értesítette közeli barátját. Értesítette pedig két okból: egyrészt mert az embernek jólesik megosztani nagy elhatározásait a barátaival, másrészt mert főhősünknek volt egy kicsike lakása a fővárosban a Bajcsy-Zsilinszky úton, és nem akarta, hogy ez a lakás – az akkori idők szokásához híven – a büdös kommunisták kezére jusson.
– Elmegyek Nyugatra, és nem fogok hazajönni – mondta ő a barátjának. – Költözz be te a lakásomba, ne legyen ezeké. Aztán egyszer majd hazajövök, és visszaadod. És lőn. Elment, és nem jött haza.
Nem jött haza egészen a rendszerváltásig. Főhősünk akkor nyomban hazatért, s nemcsak azért, mert erős honvágy gyötörte, hanem azért is, mert ő lett a Szabad Európa Rádió budapesti irodájának vezetője. Hazajött tehát a mi főhősünk, és gondolta, felhívja a régi, öreg barátját, s találkozót kér tőle. Az ember már csak ilyen. Hiányoznak neki a régi, öreg barátok, aztán meg, ne tagadjuk, az a bizonyos lakás is érdekelte a mi hősünket, gondolta, éppen jó lesz az a régi fészek ott, a Bajcsy-Zsilinszky úton egy olyanfajta magányos tudósítónak, mint amilyen ő. Nos, az ő régi, öreg barátja, a mi történetünk másik főhőse akkora már magas pozícióban lévő ember volt.
A telefonhívásból végül semmi sem lett, véletlenül találkoztak. A magas stallumba került régi, öreg barát meglepődött, amikor összefutott a hazatérővel, majd megjelölt egy időpontot, amikor amaz felkeresheti őt hivatali időben az irodájában.
Madárfüttyös, csicseri délelőttön ment a hazatért az iroda felé, s előre tépelődött, vajon miképpen fogja szólítani régi, öreg barátját ennyi év után, s mi tagadás, tépelődött azon is, vajon ki lesz az első nő, akit felvihet majd a régi, nosztalgiáktól terhes és gyönyörű lakásba.
Az öreg, régi barát, a magas stallumba jutott, egy jogásszal várta őt az irodában. Hűvös volt, kimért volt, s közölte: – Te disszidáltál, a lakást nem kapod vissza.
Sötét felhők árnyékolták be akkor a madárfüttyös, csicseri délelőttöt, s a mi főhősünk fölöttébb rosszkedvű lett. Aztán a történet itt véget is ért, mert a mi főhősünk nem tudott, és őszintén szólva nem is nagyon akart tenni semmit sem. Mindössze leszámolt magában egy ostoba kis illúzióval.
Nos, ne töprengjenek tovább! A mi történetünk egyik főhőse Császár László. Másik főhőse pedig Demszky Gábor. Rejtvényünk pedig a következő: vajon ki adta a lakást, és ki nem adta vissza? Könnyítésül megjegyezzük, hogy nevezett lakásban Császár László hazatértekor egy Hodosán nevű úr lakott, s valamilyen fatális véletlen révén Demszky Gábor akkori feleségét Hodosán Rózának hívták éppen.
A helyes megfejtőknek Demszky Gábor ingyen ad ingatlanbefektetési tanácsokat.
Ugyanis ő tényleg nagyon ért hozzá.
origo.hu
Holnap jön az igazi tél!
