Évente kétszer

k ö n y v e s h á z

A hetykén karba tett kezű, csíkos fürdődresszes férfiúk pózolása és a napernyős, kalapos-szoknyás hölgyek, lánykák pancsolása mindig mosolyt csal az arcomra. Bezzeg a boldog békeidőkben – nosztalgiázom – nem taszigálta a tanácstalan turistákat a személyzet egy-egy európai hírű magyar fürdőhelyen, nem háborodott fel a büfésnő, ha valaki nem magyarul kérte a harapnivalót. A Monarchia még élni tudott azzal a páratlan adománnyal, amely ma is fő vendégcsalogatónk lehetne, s versenyképessé tehetné hazánkat az idegenforgalomban: geotermikus kincsünkkel, termálvizeinkkel. Szóval lázba hoz, valahányszor Magyarország fürdőéletét bemutató újabb kötetet fedezek fel a könyvesboltokban. A szép kiállítású, XIX–XX. századi fotográfiákkal gazdagon illusztrált, kellemes pasztellszínű lapokra nyomott Helikon-kiadvánnyal sincs ez másként.
E képeskönyv azt ígéri fülszövegében, hogy a régi fürdővilágról mesél, a kezdetektől a XX. század elejéig, ízesen, érdekesen és szórakoztatóan. „Szó esik fürdőző rómaiakról, mórokról, hunokról, magyarokról és törökökről.” Meg sok másról is egy-egy szó – kapkodhatja a fejét a tisztelt „meseolvasó”, hiszen századokat, országokat ugorhat át akár sorról sorra. Ugyanakkor fárasztó önismétléseken kell átrágnia magát, mintha nehéz lenne felfogni, milyen ritkaságnak számított a tiszta víz Európában. Hogy aztán rátérhessen – merész fordulattal – a görögök fürdőzési szokásaira…
Belátom, hogy – a feldolgozottság foka, a források bősége, a téma rakoncátlansága miatt – nehéz feladatra vállalkozott Csiffáry Gabriella, de sajnos azt kell mondanunk, belefulladt az adattengerbe. Valóban van néhány közönségcsalogató szemelvény művében (pl. Bethlen Miklós feredési szokásairól megtudhatjuk, hogy eszéki fogsága idején évente kétszer mosdott, fejét pedig huszonöt esztendeig nem mosta meg; figyelemre tarthat számot, hogy többször ír a közfürdőkben is elkapható franciabetegségről), de összességében mégsem tudja fenntartani az érdeklődést. A tudósi pontosság ugyan nem célja a szerzőnek, ám a forrásjegyzék, a rengeteg idézet fellelhetősége nem hiányozhat komoly munkából. A kötet erénye viszont a lapszéleken futó betűrendes fürdőlista, amellyel harmonizálnak a szép fényképek. Megérdemelne már korunk fürdőző polgára is egy precíz, átgondolt, élvezetes, praktikusan időszerű könyvet, amely méltó elődeihez s a víz gyógyító és szakrális erejéhez. S bárcsak megint úgy lenne, amint a XVIII. századi szabályzatban állt: „A fürdőbe nem szabad beszállni a vendégek emberséges köszöntése nélkül.”
(Csiffáry Gabriella. Régi magyar fürdővilág. Helikon Kiadó, Budapest, 2004. Ára: 2990 forint)