Hasi panaszok

Bár mi magyarok ahhoz vagyunk szokva, hogy minden negatív statisztikában miénk az első helyek valamelyike, ami a kövérséget illeti, pontosan annyira vagyunk kerekek, mint a világ többi fejlett országa: tíz lakosból négyen túlsúlyosak, és ketten kifejezetten elhízottak. Azt, hogy ki melyik kategóriába tartozik, az úgynevezett testtömegindex segítségével szokás kiszámolni. Ezt a számot úgy kapjuk meg, ha a testsúlyt elosztjuk a méterben kifejezett testmagasság négyzetével. Ha az eredmény 25 felett van, túlsúlyról beszélünk, ha harminc felett, elhízásról.
Egy becsületes méredzkedés egyébként meglepetésekkel szolgálhat. Dr. Halmy László professzornak, a Magyar Elhízástudományi Társaság elnökének az a tapasztalata, hogy az emberek általában legalább két-három kilóval kevesebbnek és két centivel magasabbnak gondolják magukat, mint amilyenek valójában. Az elhízottak többnyire arról is meg vannak győződve, hogy ők csak csipegetnek, és hízni egészen biztosan csakis a levegőtől híznak. Az igazság azonban az, hogy a hetvenes évek elejéhez viszonyítva fejenként húsz kilóval több ételt falunk fel évente. A naponta átlagosan elfogyasztott 3066 kalóriányi ételmennyiség energiaértékének negyven százaléka zsiradékokból származik – szemben az ajánlott harminc százalékkal –, aminek következtében az átlagos koleszterinbevitel is a kétszerese a kívánatosnak, és minimum 600 kalóriával eszünk többet, mint amennyire szükségünk volna. Ugyanis egy átlagos magyar felnőtt napi hét–tizennégy percet fordít aktív mozgásra, márpedig a statisztika szerint minden tétlenül töltött óra két százalékkal növeli az elhízás esélyét.
Ebbe a hatmillió kerekded magyart számláló statisztikába beleszámít a gyermekeknek az a tizenöt százaléka is, akik szintén jobb húsban vannak a kelleténél. Sőt: elhízni már a pólyában is lehet, mégpedig úgy, ha az ember gyerekét anyatej helyett cukros tápszerrel tömik. Bár az összes emlős kölyke közül az embercsecsemő a legkövérebb – a gyorsan fejlődő emberi agynak rengeteg energiára van szüksége –, az édes hurkákat nem bölcs dolog mesterségesen szaporítani, a kövér gyereknek ugyanis jó esélye van arra, hogy elhízott felnőtt legyen belőle. A legnagyobb baj mégis az, hogy a szülők a felvilágosító kampányok ellenére sem látják be, milyen súlyosan veszélyeztetik gyermeküket, ha hagyják meghízni.
Az Egyesült Államokban került már anya börtönbe azért, mert hagyta a lányát luftballonná hízni. Nálunk viszont jelentkező hiányában az idén nem tudták feltölteni az orvosok és dietetikus szakemberek által működtetett aggteleki gyermekfogyókúrás tábor turnusait. Bár Magyarországon 1998 óta számít betegségnek az elhízás, valószínűleg a sportorvosoknak van igazuk, akik a legutóbbi budapesti kongresszusukon úgy fogalmaztak: nem az elhízás, hanem a mozgáshiány lesz a XXI. század legnagyobb egészségügyi problémája. Egy Pest megyei kisváros középiskolájának testnevelő tanárnője meséli, hogy tanítványainak egyharmada ilyen-olyan okok miatt felmenteti magát a testnevelési órák alól, feltehetően azért, mert szégyelli a hurkáit. Így aztán pontosan azok a gyerekek üldögélik végig a tornaórát, akiknek a legnagyobb szükségük lenne a mozgásra. A gyerekorvosok ma már nem szívesen írnak felmentő papírokat, de az erőszakos szülők, felhasználva baráti kapcsolataikat, megszerzik a papírokat a lépcsőn is fújtatva közlekedő csemetéiknek.
Ezzel pedig nemcsak „esztétikai” kárt okoznak, de megkeserítik és megrövidítik gyermekeik életét is: annak a fiatalnak, aki már húszéves korára elhízik, 13 évvel rövidebb élettartamra van kilátása, mint normális súlyú társainak.
A magyarországi középiskolások egészség-magatartását vizsgáló nemzetközi felmérés (angol rövidítése HBSC) választ ad arra, hogy miért lesz a lomha magyar kamaszokból kövér felnőtt: a vizsgálat szerint a magyar középiskolások napi 2-3 órát ülnek számítógép vagy televízió előtt, hétvégenként pedig több mint hatvan százalékuk négy óránál is többet mered a képernyőre. Legalább ennyi időt töltenek otthon is a szobában tanulással – miután végigülték a tanítási időt az iskolában. 11 éves korban a fiúknak háromnegyede, a lányoknak több mint fele mozog legalább hatvan percet naponta – ennyi volna ugyanis az egészséges fejlődéshez szükséges minimum –, azonban a mozgásra szánt idő az életkor előrehaladtával jócskán csökken. Ezzel szemben egyharmaduk mindennap eszik édességet, egyötödük pedig olajos rágcsálnivalót is. Friss zöldséget és gyümölcsöt azonban csak minden harmadik kamasz eszik naponta.
A HBSC adatai szerint ezzel az eredménnyel – a többi fejlett országgal összehasonlítva – az erős középmezőnyben vagyunk. Hogy mennyire nem azt eszik a magyar gyerekek, amit kellene, jól mutatja egy magyar vizsgálat, amit felső tagozatos általános iskolások körében végeztek. E szerint a gyerekek számottevő hányada a koruknak és nemüknek megfelelő mennyiség 70 százalékánál kevesebb vitaminhoz jut, de még elszomorítóbb a helyzet a mikroelemek tekintetében. Hiába eszik tehát általában akár 400 kalóriával is többet a kövér gyerek, mint a normál súlyú, ha az elfogyasztott élelem minőségét tekintve hiányosan táplált.
Bár a nemkívánatos hurkákat cipelők többsége fanatikusan hisz abban, egyszer majd kiderül, hogy a kövérség valami gonosz gén, aljas betegség vagy ősi átok következménye, az igazság ennél sokkal egyszerűbb: aki tartósan több energiát vesz magához, mint amennyit elfogyaszt, az meg fog hízni. Értelemszerűen, aki viszont több energiát éget el, mint amennyit megeszik, fogyni fog. Halmy professzor azt mondja, egy gén szerepét bizonyosan sikerült tisztázni a fogyás-hízás folyamatában, azonban ez sem az a gén, amire a csodalesők várnak: arról van ugyanis szó, hogy az ember hosszú időn keresztül ki volt téve annak, hogy a sikertelen vadászatok vagy a kedvezőtlen időjárási körülmények miatt hosszabb ideig élelem nélkül marad. Ezeket az időszakokat azok a családok élték túl, amelyeknek a szervezete képes volt kevés energiabevitel mellett a felhalmozott zsírszövetekből energiához jutni és így életben maradni. Az ezért felelős gént hívják „takarékos génnek”, ez öröklődött tovább.
Halmy professzor egyetért azokkal, akik a mozgáshiányban látják a tömeges elhízás okát, hozzátéve persze azt is, hogy a magyarok többsége csak a múlt század hatvanas évei óta engedhette meg magának, hogy azt és annyit egyen, amennyit akar.
*
Ekkoriban jelentek meg a háztartási gépek, amelyek kiváltották a korábbi komoly fizikai megerőltetést kívánó háztartási munkákat. Ma már nem kell vizet hordani, kenyeret dagasztani, kézzel sikálni az ágyneműt. Sokak számára ma már az is megerőltető volna, ha csak ki kellene gyalogolni a szántóföldre, nem beszélve az egész napi kaszálásról, kapálásról, szénaboglyarakásról. Ma már boltba, vendégségbe sem gyalog járnak az emberek, ellustult a társadalom, azonban ez nemcsak magyar, hanem világjelenség. Megváltoztak az étkezési szokások, a régi nyugodt, közös családi étkezéseket felváltották a gyorsbüfékben és az utcákon bekapott ilyen-olyan falatok. Megszűnt a különféle élelmiszerek szezonális jellege is, ma az év bármely szakában azt eszünk, amit akarunk – és nem azt, ami terem. Évente például 15–20 kiló cukrot és tízliternyi tiszta szeszt fogyasztunk, többnyire fölöslegesen, „luxuskalóriákkal” terhelve a szervezetet. A stressz is hizlal: egyértelműen bebizonyosodott, hogy a tartós stressz a zsírszövet felszaporodásához vezet, ráadásul – úgy tűnik – a kudarc elviselése is könnyebb akkor, ha étellel-itallal vigasztaljuk magunkat.
Az elhízástudományi társaság elnöke arra is fontosnak tartja felhívni a figyelmet, hogy a dohányzás után az elhízás a legnagyobb kockázati tényező a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásában. A túlsúly felelős lehet számos rosszindulatú daganat kialakulásában is, elsősorban a végbél-, a vastagbél- és az emlőrák kockázatát fokozza, de okozója lehet a méhnyakráknak, a veseráknak, sőt a legújabb kutatások szerint a prosztataráknak is. A második típusú cukorbetegségben szenvedők 90 százaléka cipel felesleget. Az elnehezült ember ízületei gyorsabban kopnak, és megfigyelték az orvosok azt is, hogy a nagyon kövér emberek esetében gyakrabban következnek be alvás közben légzéskihagyások, rosszabb esetben halálhoz vezető légzésleállás. Ez a felsorolás azért figyelemre méltó, mert megegyezik a vezető halálokok és tartós életminőség-romlást okozó betegségek magyarországi listájával.
Az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium (ESZCSM) megbízásából a Johann Béla Országos Epidemiológiai Központ egészségmonitorozási osztálya 2003 végén készített egy felmérést, amelyet a népegészségügyi programhoz kíván a kormányzat felhasználni. Ebből – szerintük – az derül ki, hogy nálunk, ellentétben a fejlett országok modelljével, a jómódúak és nem a legszegényebbek híznak el. A férfiak esetében a felső vezetők között van a legtöbb elhízott és túlsúlyos, míg a nők közül a beosztott szellemi dolgozóknak van a legnagyobb esélyük arra, hogy kikerekedjenek, ugyanakkor a felsőfokú végzettséggel rendelkező nők között feleannyi a túlsúlyos, mint a nyolc általánost végzettek között. Földrajzi eloszlás szerint a Nyugat-Dunántúlon és a fővárosban kevesebb a kövér ember, mint például a Dél-Alföldön. Az életkor szerinti görbe fordított U alakot mutat, vagyis az életük delén lévők terebélyesednek el leginkább.
Halmy professzor fenntartásokkal fogadja ezt a vizsgálatot, az ő tapasztalatai azt mutatják, hogy a mi hízási szokásaink sem térnek el a többi fejlett országéitól, vagyis nálunk is a legszegényebbek vásárolják a legolcsóbb és legkalóriadúsabb élelmiszereket, értelemszerűen közülük kerül ki a legtöbb kövér ember.
Ami viszont a felső vezetők elhízását illeti, Halmy professzor vizsgálatai azt mutatták, hogy nagy különbség van aközött, hogy valakinek milyen életkorban ugrik meg hirtelen az életszínvonala. Azok, akik középkorúan válnak jómódúvá, a korábbi nélkülözéseket ellensúlyozandó többet fogyasztanak a szükségesnél, azonban a testmozgási szokásaikon nem változtatnak. A fiatal felső vezetők között viszont hódít a fitnesz, és divat a sportos külső, közülük tehát lényegesen kevesebben híznak el.
Az a hiedelem járja, hogy a gömbölyű emberek sokkal kedélyesebbek, mint sótlan, sovány társaik, sőt külön honlapjuk is van a ducik szépségét hirdetőknek, a túlsúlyos emberekkel készült pszichológiai vizsgálatok mégsem ezt támasztják alá: a kövér emberek szenvednek a kilóiktól, minden második túlsúlyos depressziós. A sovány, jó külsejű emberek sikeresebbek, könnyebben találnak munkát, míg a kövéreket az emberek akaratgyengének, önkontroll nélkülinek gondolják, még akkor is, ha ők maguk sem éppen nádszálkarcsúak. (A média sugallta kóros soványságnak persze szintén megvannak az áldozatai: a kamasz magyar lányok fele fogyni szeretne. Hivatalos adatok szerint a fiatal magyar lányok 5-6 százalékát kezelik étkezési zavarokkal, ám valójában legalább háromszor-négyszer ennyien lehetnek a kórosan koplalók vagy az önmagukat hánytatók.)
Az ESZCSM szakemberei évekkel ezelőtt uniós mintára kidolgoztak egy egészségfejlesztési normatívatervnek elkeresztelt programot, melynek lényege, hogy anyagi támogatást kapnának azok az iskolák, amelyekben az iskolai konyhán és a büfében is kizárólag egészséges ételeket tálalnának, mindennap van tornaóra, mégpedig olyan, amelyiken minden gyerek részt vesz, és lehetőleg élvezi azt, a mozgás egészségesen megterhelő és tartásjavító gimnasztikával párosul. Ehhez kapcsolódik a lelki és testi egészségtan oktatása. Bár minden évben szó van arról, hogy egyes kistérségekben megkezdik a program kipróbálását, úgy tűnik, erre a tervre évek óta nem jut egyetlen fillér sem a költségvetésből.

Interjúnk a 27. oldalon