K+Visszafejlesztés

Nincs szerencséje Medgyessy Péteréknek a kutatás-fejlesztéssel sem. Talán nem kellett volna a Tudomány- és technológiapolitikai feladatok – igencsak hangzatos – címmel megáldott fejezetet éppen a tizenhármas szám alá besorolni a kormányprogramban. Bár egyre nyilvánvalóbb, hogy a meggondolatlan és teljesítetlen ígéretek koalícióján az ilyen számmisztikai megfontolások sem segítettek volna. Hiszen mára kiderült, ennek a programnak egyetlen szavát sem lehet komolyan venni.
Azt tűzte ki például célul a választási ciklus végéig az említett fejezet, hogy közvetlen költségvetési támogatással, közvetett gazdasági és tudománypolitikai ösztönzőkkel, valamint az európai programokban való részvétel elősegítésével biztosítja a magyarországi felhasználású K+F ráfordítások egyenletes növekedését. Ha nem szocialista–liberális koalíció programjában olvasná az ember, még lelkesedni is tudna. Hiszen egy kicsi, energia- és nyersanyagszegény ország mivel is tudná növelni versenyképességét, ha nem az úgynevezett hozzáadott szellemi értékkel, a kiművelt emberfők leleményességével, találékonyságával, ma közkeletű nevén: a kutatás-fejlesztéssel. De a szocialisták neve – mint annak idején jelzőként a demokrácia előtt – ebben az esetben is fosztóképzőként funkcionál. Vagyis éppen az ellenkezője történik a leírtaknak.
A közvetlen költségvetési támogatásokat úgy kell érteni, hogy nem adják, hanem elveszik. A statisztikai hivatal legfrissebb adataiból kiderült, hogy a kutatás-fejlesztés támogatása a GDP 1,1 százalékáról 0,94 százalékra esett vissza 2003-ban. Pálinkás József, a Fidesz kulturális kabinetjének vezetője kiszámolta, hogy ez azt jelenti, tavaly 13 milliárd forintot vontak ki a szférából.
A közvetett gazdasági és tudománypolitikai ösztönzők is sajátos átalakuláson mentek keresztül a szocialista terminológiában. Az Állami Számvevőszék éppen most állapította meg, hogy a K+F tevékenység egészét nem szabályozza törvény, csak kormányzati irányelv és a kormányprogramok célkitűzései. Az ellenőrzés szerint az ösztönző törvényi rendelkezések hiánya is hozzájárult az állami támogatás nem kellő hasznosulásához, a költségvetési kutatóhelyek és a vállalkozások közötti lassú tudásáramláshoz. A költségvetési kutatóhelyek alaptevékenységének ellátásához és az állami támogatás elnyeréséhez nem kapcsolódik teljesítményorientált követelményrendszer sem a kutató-fejlesztő intézeteknél, sem a felsőoktatási kutatóhelyeken.
Az uniós programokban való részvétel során pedig úgy lehet értelmezni a hazai szerepvállalás egyenletes növekedését, hogy a magyar szakemberek előtt továbbra is egyetlen valamirevaló perspektíva áll, engedni a nemzetközi agyelszívás csábításának. És a hírek szerint a jövő évi költségvetés még drámaibb helyzetet teremthet ezen a területen. Mindez kísértetiesen hasonlít a rendszerváltozás előtti össznemzeti tudathasadáshoz, amikor szóban már ki tudja, hányadszor felépítettük a szocializmust és legyőztük a rothadó kapitalizmust, valójában pedig mindenki tudta, hogy már csak pár lépés van hátra a szakadékig, az ország totális összeomlásáig. Nincs mit csodálkozni ezen a volt nómenklatúra és az új klientúra tobzódásának idején.
Az viszont már a pofátlanság teteje, hogy két év kormányzás után a szocialista Arató Gergely még mindig visszafelé mutogat, és azt próbálja elhitetni, hogy ezért is az Orbán-kormány a felelős, mert nem érte el az önmaga által kitűzött felzárkózási célokat a kutatás-fejlesztésben. Lehet, hogy akkoriban túlságosan nagyok voltak az álmok, de a ráfordítás fokozatosan és folyamatosan nőtt. Most viszont, ha ilyen ütemben csökkennek tovább azok a bizonyos „közvetlen költségvetési források”, akkor az idén a Horn-kormány idején tapasztalt szintre zuhannak vissza. Kíváncsi leszek, hogy a jövő évi statisztikai adatok ismeretében meddig ér majd Arató Gergely hátralendített karján a mutatóujj.