MI A MAGYAR?

KORKÉP

Sz. T… ostrománál egy ágyufödözésre kirendelt huszár, megunván a hosszas nyeregben ülést, lábát kengyeléből kivette, s magasra fölemelve nyujtóztatá. Különös szerencséjére egy ágyugolyó épen akkor hordta el lova hasának szőrével együtt azon kengyelt, melyből lábát kiemelte. A huszár hidegen vette a dolgot, de egy pár percz mulva iszonyuan kezdett káromkodni. – Miért haragszol, fiam – szóla neki tisztje –, hisz még örülnöd kellene, hogy lábodat nem hordta el a golyó. – Mit ér az nekem, a ki pontziussa és pilátusa van, ha már most nincs hova tennem az egyik lábamat!

Orbán káplártól kérdé egykor a tábori orvos: mikép mentette meg vezérét a haláltól? – Hát a mestervágással – válaszolt ő. – De mi az a mestervágás? – Az uram furcsa dolog, huszártempó; kardomat visszásan suhintom meg, s a gégénél kezdve ugy vágom el az ellenség nyakát, hogy egy kicsit fel is ugorjék. Ha az ellenségnek nyakacsigájánál vágom el a fejét, – ezt csak akkor teszem, mikor már kifáradt a karom – s ezt mi huszárosan parasztvágásnak nevezzük.

A l…i ütközet alkalmával a huszár összecsapott egy hosszú dzsidással. Ez leszurta amannak lovát. – Meglátván ezt pajtásai, segitségére siettek a huszárnak, ki azonban igy kiálta a közelgőkhöz: – Ide ne jőjjön, a kinek kedves az élete, mert ha édesapám volna is, leszurnám; – majd végzek én magam vele! – Erre pajtásai megálltak s a gyalog huszár megtámadá az uhlánt: mindenek előtt dzsidáját kiütötte kezéből, aztán kardra kerülvén a dolog, ellenét csakhamar levágta lováról.

A s… ki véres csata alkalmával egy franczia vasas őrnagy rendbe kivánván szaladó szétbomlott csapatát szedni, egy magyar huszár neki ugrat egymaga, s az őrnagyot utolérvén, lovának farára egy mély vágást ejtett, a ló erre sem elé sem hátra nem akarván többé menni, hánykódott fájdalmában, mig az őrnagy észreveszi a bajt, a huszár egy második vágással őt magát vágta nyakszirt; erre az őrnagy is kardot emelt a huszárra, de ereje fogyván, a huszár leszurta őt lováról, a lovat pedig vezetéken elvivé magával; midőn bajtársaihoz visszatérne, egy magyar törzs huszártiszt meglátja a vezetéken hozott szép lovat, kérdé: – Hol szerzéd ezt fiam? – Amott, a gazdáját most küldém el róla. – Nem adnád-e el? Adnék érte 300 forintot. – Nem eladó uram – felele a huszár. – De mégis, hátha 400 forintot adnék érte? – Nem adom el uram, mormoga a huszár. – Ej látom csak nyerekedni akarsz, jól van hát no, adok 500 pengőt érte – s ezzel pénztárczáját elővéve a tiszt, a huszárt kifizetendő; mire a huszár, bár a pénz látására sóhajta, igy szólt: – Nem adom el uram; egy vitéz bajtársam ma neveztetett közlegényből tisztté, ugy sincs szegénynek se sok pénze, se lova, neki adom ajándékba. – Az alkudozó tiszt megveregetvén a szép jellemű huszárnak vállát, könnytelt szemekkel távoza tőle, s az eseményt a fővezérnek följelentvén, huszárunk néhány napra tiszt lett, s egy hasonló szép lovat kapott ő is ajándékban.

Régen történt az igaz, de azért megjárja.
Valaha elfogott az ellenség egy huszárt, s miután kikérdezték mindenféleképen, azt mondja neki az ellenséges vezér, hogy visszamehet, de mondja meg a vezérnek, hogy jobb lesz, adja meg magát, különben olyan vérontást viszen végbe rajtuk, hogy még annak a gyermeknek sem kegyelmez meg, mely az anyja hasában van; értette?
– Értettem uram! – mondja a huszár még mindig egy állóhelyben.
– Akar talán valamit mondani? – kérdé a vezér.
– Igen is! – akarok, – mondja a huszár – mégpedig azt, hogy a táborunkban egy katona sem terhes!

Valaki beszélgetett egy katonával:
– Katona uram, volt e háboruban?
– Akárhányszor, válaszolt a katona.
– Hát ellenséget is látott?
– Akárhányat.
– Ütközetben is volt?
– Akármennyiben.
– Sebet is kapott?
– Akármennyit.
– De maga is lőtt le eleget?
– Egyetlenegyet sem.
– Vagy ugy vágta le?
– Egyetlenegyet sem.
– Ugyan katona uram, hogyan tudta megállni.
– Könnyen.
– De hogyan?
– Mert én dobos vagyok.
(Szemelvények Vas Gereben Adomák című, 1888-ban megjelent művéből)