(milyen az idő…)

Én nem tudom, hogy az időjárásra (általában) a szeszélyes szó illik-e. Legtöbbször konkrét formában az áprilisi időjárást szokták ezzel vádolni, a további feltételezett általános anomáliákra csak az utal, hogy a változó kedélyű, kiszámíthatatlan emberekre azt mondjuk: szeszélyes, mint az időjárás. A szokvány persze az, hogy nyáron meleg van, télen meg hideg, ezen belül alakulnak ki eltérések, s ha ezek az eltérések felettébb feltűnők, akkor beszélünk anomáliákról. Ha úgy fejezzük ki magunkat, hogy az időjárás bolondos, akkor tulajdonképpen már-már szolgai módon kedveskedünk neki, mert azt szeretnénk, ha ennek a bolondosságnak nem mi innánk meg a levét.
A városi ember nincs igazából kitéve az időjárás köznapi szeszélyeinek, ha bizonytalan a helyzet, legfeljebb esernyőt, télikabátot és fürdőruhát is visz magával, a metropolisok lakóit csak a nagy eszement frontbetörések veszélyeztetik, amikor is a pincéket elönti a víz, beáznak és leszakadnak a tetők, villanyvezetékekre és autókra dőlnek a fák, megszűnik az áramszolgáltatás, tornádó fenyeget, miként ezzel Demszky alaposan ráijesztett Budapest lakóira. A tavalyi év azokat a szakembereket látszott igazolni, akik a globális felmelegedés emberei, az idei pedig azokat az érveket erősíti, amelyek szerint jégkorszak fenyeget.
Mindezek együtthatójaként, különösen nyáron, amikor sok ember igyekszik felüdülést keresni a természet nem mindig lágy ölén, megnövekszik az időjárás-előrejelzések iránti érdeklődés. Én magam, aki horgászként ki vagyok téve hévnek és hidegnek, jégverésnek és ultraibolya-koncentrációnak, különös figyelmet szentelek a „várható időjárás” című műsoroknak, szinte csüggök Németh Lajos vagy Gácser Vera ajkán, akik a szó szoros értelmében meghatározzák mindennapi létezésemet. A meteorológiai előrejelzések szókészletéből leginkább a „változékony” kifejezéstől iszonyodom, mert ezzel az „időjósok” teljes egészében rám hárítják a felelősséget könnyelmű vagy túl óvatos cselekedeteimért. Az idei nyáron, amely a legcsekélyebb állandósággal sem kecsegtet, már egy fűnyírás is kockázatos vállalkozásnak számít, mert az ég derűs kékje egy perc alatt, míg a fűnyírógépet előhúzom a szerszámoskamrából, ólomszürkévé változik, s mikoron a hirtelen jött záporban elázva visszatolom a nyírógépet a kamrába, döglesztő hőség támad, úgyhogy rám ragad az esőkabát.
A változékony szó egyébként a meteorológusok, vagyis az előrejelzők mentsvára. Az óvatosabbja nem kockázat meg konkrét kijelentéseket, hiszen néha még a „legfeljebb északon” szóösszetétel is veszélyekkel jár. Amikor a szakember azt mondja, hogy eső legfeljebb északon fordul elő, s hívén neki délen is elver a zápor, tulajdonképpen a tudomány áldozata vagy. A „változékony” szó azonban bizonytalanságban tart, csak magadat okolhatod, ha fejjel mész a falnak: mondjuk úgy döntesz, hogy körülbiciklized a Balatont.
Mindezzel együtt a meteorológusoknak korunk tévésztárjai közt van a helyük. Ki ne ismerné Bóna Márta, Németh Lajos, Aigner Szilárd, Pártai Lúcia vagy Gácser Vera nevét? Szívünket remény tölti el, amikor a képernyőn megjelennek, mondjuk júliusban azért, hogy talán másnap nem kell fűteni. Hányféle nemes jellem! Hányféle tökéletes megbízhatóság! Egyik-másik persze kissé véresszájú, amikor teszem azt, az időjárás „gyökeres fordulatáról” beszél akkor, amikor hónapok óta másnak sem vagy tanúja, mint szüntelen fordulatnak. Rettentő jó volna, ha közülük mindig a legjóindulatúbb dönthetné el, hogy milyen lesz az időjárás a közeljövőben. Mondjuk a szelíd Bóna Márta egész nyárra 25-30 fokot, tiszta napsütést, csendes éjszakai áztató esőket ajándékozhatna nekünk, hogy fürödhessünk, napozhassunk, s közben legyen jó a termés.
Hogy ez a hol jeges, hol poshadt ciklon miért csavarodott megint ide nekem, én nem tudom…