A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
0

Nem ez az Arc lesz a végső…

Miért néznek hülyének? – ezzel a címmel nyílt meg augusztus 5-én a Felvonulási téren az ötödik Arc óriásplakát-kiállítás, amelynek mottóját igen jó érzékkel választották meg a szervezők. A korábbi négy szabadtéri tárlat megtekintésekor ugyanis sokunkban felvetődött, hogy hülyének néz minket Geszti Péter és csapata. Ám a korábban megszokott, tendenciózus egyoldalúság most mintha hiányoznék a tárlatból. Megkapják a magukét a valóságshow-k, az EU, valamint Kádár is – de persze fűszerként még mindig ott van egy csipetnyi a jól bevált fasisztázásból. Csak hogy a tárlat megőrizze jól ismert arcát.

Haklik Norbert
2004. 08. 16. 16:57
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Véget ért az uniós választási kampány, s bár a kormány meglehetősen rossz bizonyítványt kapott, a néhai SZDSZ nevét viselő párt igen eredményesen szerepelt. Igaz, hogy egyik legfőbb kampányüzenete éppen az arrogáns fővárosi kiváltságtudatról és a vidék semmibevételéről szólt, de hát a cél szentesíti az eszközt. Úgy látszik, 2006-ban is meglesz a parlamentbe jutást jelentő öt százalék. Ilyenkor, főképp, ha reklámguruként a „liberális párt” gatyaletologatós kampányainak egyik fő szellemi atyja, megnyugszik az ember. Harcos természete szelídül egy cseppet, és kissé akkor is visszavesz az arcából, ha óriásplakát-kiállítást szervez. Enyhít az eddig megszokott kampányjellegen, és nem csak az SZDSZ-es üzeneteket sulykolja. Persze azokat is, de egyik korábbi slágerének szellemiségét magáévá téve – ha beindul a nagy pofonofon –, nem csak a jobboldal felé csattogtatja a vizuális taslikat. Népfrontosítás Geszti módra.
Efféle gondolatok foroghattak a jobboldali elkötelezettségű szemlélő fejében, ha ellátogatott a Felvonulási térre, az ötödjére megrendezett Arc óriásplakát-kiállításra. A tárlat ugyanis ezúttal igen nagy meglepetéseket tartogat a korábban megszokott egyoldalúságból kiinduló nézőközönség számára. Persze a gatyaletologatós őstoposz már rögvest az első plakátok egyikéről visszaköszön, még ha egészen más kontextusban is: Varga Gábor kiállított munkáján ugyanis az „ilyen volt – ilyen lett” feliratok mellett két férfialsónemű virít; az első meglehetősen tiszta állapotban, míg a második többféleképpen is értelmezhető, világosbarnás színű makulával ellátva. A szóban forgó mű – amelynek mellesleg a nagyon civil kurázsis, szókimondó és liberális Ettől beszarsz! a címe – a mostanság oly divatos paintballozás – kevésbé EU-konform szóhasználattal: festékháborúzás – közben átélhető izgalmakat hivatott reklámozni, avagy kifigurázni. A plakátot akár a konzumista korunkra jellemző divatjelenségek kritikájaként is felfoghatjuk, és több kiállított mű is megerősítheti értelmezésünket. Juhász Balázs például a Media Markt úton-útfélen látható reklámját formálta át médiakritikává, a következőképpen írva át az áruházlánc reklámszövegét: Hülye! A média árt!
Aztán folytatódik a meglepetéssorozat. A valóságshow-k idiotizmusa például szemlátomást erősen megihlette az óriásplakát-kiállítás alkotóit: Fekete Norbert egy BKV-s buszsofőr képét szerepelteti művén az „Egy, aki minket visz” szöveg kíséretében; Kálmán Ildikó egy anyaszült meztelenül korláton lefelé gördeszkázó önmegvalósító fiatalember fotója mellé írta oda, hogy „Médiába szeretnék dolgozni” (copyright by Pongó, Pandora és a többiek); míg Barna Eszter és Mesedzija Zorán a párválasztós műsoroknak mos be egy jó nagyot, ráadásul a családcentrikus értékrend alapján: az alkotópáros ugyanis egy fiatal pár szemlátomást évtizedekkel ezelőtt készült fotóját állította ki, s mint a feliratokból megtudhatjuk, a nőalak nem más, mint „nagy i”, a mellette lévő fiatalember pedig a „nagy ő”.
Lám-lám, az arcosok az idén már nem csak a magyarságtudaton és a XX. század során végérvényesen tönkretett parasztságon tudnak gúnyolódni. Sőt: Tóth Károly a 6:3 című plakáttal mintha éppen az intellektuális nemzeti büszkeség pártján szállna síkra a vulgárnacionalizmussal szemben – a plakáton ugyanis a legendás angol–magyar labdarúgó-mérkőzés végeredménye mellett a „Tényleg ennyi?” kérdés szerepel, alatta a legkülönbözőbb, világszerte elterjedt magyar találmányok listájával, a szódavíztől a sugárhajtóműn át egészen az ökolakóparkokig. (Ezúton ajánlom az alkotó figyelmébe, hogy többek között a golyóstoll és az internet kimaradt.) Mi több, külön plakát szól a kátyúkról is, ám itt a mellékelt szöveg – amely szerint hungaricum „a Magyarország mindenkori területén megjelent minden, magyar vonatkozású tartalommal keletkezett valamely kátyú, függetlenül attól, hogy nyilvánosságra hozták-e vagy sem” – meglehetős kétségeket hagy afelől, hogy a Demszky-féle fővárosvezetést vagy a hungaricumok bejegyeztetésére irányuló kezdeményezést tekintette-e iróniája céltáblájának az alkotó.
Sokkal egyértelműbb az üzenet Zilahi László Kádár lakópark című plakátján, amelyen két paneltorony és Thürmerék kedvenc tömeggyilkosának portréja mellett a szolárium, az üvegvisszaváltó, a mini ABC, valamint a személyfelvonó szerepelnek extraként feltüntetve, a legvidámabb barakk urai által diktált és kielégített igényszint roppant magas voltára utalva. Jó, jó, a Kádár-korszakot még csak megengedett bezgetni, de az Európai Unió biztos tabu kell hogy legyen, gondolná az ember. És ismét kellemesen csalódik. Nagy Richárd kiállított művén ugyanis – amely akár az Inconnu Csoport valamelyik tárlatán is gond nélkül megállná a helyét – a Nyugati pályaudvar előtt látjuk a tömeget úgy, hogy minden járókelő feje helyén egy EU-s csillag virít; ráadásul a szerző az EUfória szó meghatározásaként (emlékezzünk: ilyen címmel rendezte meg a kormány a csatlakozást ünneplő köztéri mulatságot) a következő szöveget mellékeli a képhez: „Fokozott, megokolatlan jókedv. Kellemes közérzet, amelyet valamilyen idegbaj vagy gyógyszer, kábítószer, illetve méreg okoz.” Nos, a bugyuta EU-népszerűsítő propagandarajzfilm Szerencsi családja bizonyára ezt a képet se tenné ki a falra aranyozott keretben.
Az Egyesült Államok külpolitikája is megkapja a magáét a tárlaton, Rónaszéki Linda The World Needs Trees (A világnak fákra van szüksége) című plakátján ugyanis egy erdő képe szerepel, mindegyik lombkoronán a bárgyú tekintetű, megalomán texasi képmásával. A címet egyébként, csak hogy még egyértelműbbé tegye az üzenetet, valaki filccel a következőképp egészítette ki: „No Bushes” (azaz: nem pedig bokrokra – Bushokra). A meglepetések netovábbját pedig Gál Krisztián Szemét című alkotása jelenti, amely azt ábrázolja az utcai szemetesládákon szereplő rajzok stilizáltságát idézve, amint valaki egy pólyás csecsemőt készül a kukába hajítani éppen.
Egy SZDSZ-es elkötelezettségű plakátkiállítás, amelyik kiáll a magzati élet védelméért? Már-már tényleg nem hiszünk a szemünknek, amikor végül két plakáton is megjelenik előttünk az Arc-tárlatok megszokott őstoposza. Tudja a kedves olvasó: amelyik arról szól, hogy a magyarok egytől egyig antiszemiták, idegengyűlölők és rasszisták, kivéve persze a derék liberálisokat, akik a magasba emelik a haladás zászlaját. Szabó Gábor Személyiségteszt I. és II. című plakátjain ugyanis fekete alapon, vörös betűkkel a zsidó és a cigány szó szerepel, a jobb alsó sarokban – lám, mily fontos a térbeli elhelyezés szimbolikus üzenete – a „Mit érzel?” kérdés szerepel, minden bizonnyal azzal a céllal, hogy a galád jobboldaliakat azonnali önvizsgálatra késztesse, valamint megtérítse a liberális párt kebelére. Nesze nektek, fasiszták, gondolhatta elégedetten a szerző, akivel e kellemes érzésben bizonyára a szervezők is osztozhattak: megint megcselekedtük, amit megkövetelt tőlünk az eszme.
„A média, a politika és a globális erők könnyen belegyűrik az embert egy olyan bamba élőhalotti életbe, amelyben a néző csak bárgyún vigyorog azon, amit eléje tolnak. Ne tessék így viselkedni, tessék elgondolkodni: nem kell mindent elfogadni, ami a médiából és a politikából szivárog” – nyilatkozta az Arc óriásplakát-kiállítás kapcsán a minap a szervezők főalakja, Geszti Péter. És a fenti gondolatokat illetően kénytelenek vagyunk maradéktalanul egyetérteni vele. Azonban néhány dolgon az antiszemitizmus és a cigányellenesség vesszőparipájának főállású zsokéi is elgondolkodhatnának egyszer. Való igaz: egyik zsidó ismerősömet nemrégiben egy hét alatt kétszer is leköpdösték az éjszakai buszon magukat minden bizonnyal derék magyar embernek gondoló tuskó, tarsolylemezes senkiházi suhancok. Viszont e sorok írója a minap meg a „rohadt, gyilkos rác” jelzőt kapta meg a hatos villamoson, miután egyik belgrádi barátjával annak anyanyelvén, szerbül merészelt társalogni. Ennyit arról, hogy csak két népcsoport-e a hazánkban megjelenő idegengyűlölet célpontja. Arról meg ne is beszéljünk, mekkora az esélye annak, hogy az ember úgy mehessen ki a budapesti utcára egy kolozsvári rendszámú kocsival, hogy ne szőrös talpú oláhozzák le a járókelők és az autóstársak minduntalan, ha pirosat kap az útkereszteződésben. Úgyhogy, kedves Geszti Péter és a többi arcostársak: így tovább, tartsák csak a jó irányt, de van még tennivaló. Például örömmel venném, ha jövő ilyenkor egy-két szétzúzott arcú szabadkai fiatalt, néhány agyonlőtt koszovói szerb gyereket vagy éppen a határon megtáncoltatott kovásznai néptánccsoportot is ott látnám az Arc plakátkiállításán, a „Mit érzel?” felirat kíséretében.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.