időjárás 19°C Malvin 2022. október 1.
logo

Nem ez az Arc lesz a végső…

Haklik Norbert
2004.08.16. 16:57

Miért néznek hülyének? – ezzel a címmel nyílt meg augusztus 5-én a Felvonulási téren az ötödik Arc óriásplakát-kiállítás, amelynek mottóját igen jó érzékkel választották meg a szervezők. A korábbi négy szabadtéri tárlat megtekintésekor ugyanis sokunkban felvetődött, hogy hülyének néz minket Geszti Péter és csapata. Ám a korábban megszokott, tendenciózus egyoldalúság most mintha hiányoznék a tárlatból. Megkapják a magukét a valóságshow-k, az EU, valamint Kádár is – de persze fűszerként még mindig ott van egy csipetnyi a jól bevált fasisztázásból. Csak hogy a tárlat megőrizze jól ismert arcát.

Véget ért az uniós választási kampány, s bár a kormány meglehetősen rossz bizonyítványt kapott, a néhai SZDSZ nevét viselő párt igen eredményesen szerepelt. Igaz, hogy egyik legfőbb kampányüzenete éppen az arrogáns fővárosi kiváltságtudatról és a vidék semmibevételéről szólt, de hát a cél szentesíti az eszközt. Úgy látszik, 2006-ban is meglesz a parlamentbe jutást jelentő öt százalék. Ilyenkor, főképp, ha reklámguruként a „liberális párt” gatyaletologatós kampányainak egyik fő szellemi atyja, megnyugszik az ember. Harcos természete szelídül egy cseppet, és kissé akkor is visszavesz az arcából, ha óriásplakát-kiállítást szervez. Enyhít az eddig megszokott kampányjellegen, és nem csak az SZDSZ-es üzeneteket sulykolja. Persze azokat is, de egyik korábbi slágerének szellemiségét magáévá téve – ha beindul a nagy pofonofon –, nem csak a jobboldal felé csattogtatja a vizuális taslikat. Népfrontosítás Geszti módra.
Efféle gondolatok foroghattak a jobboldali elkötelezettségű szemlélő fejében, ha ellátogatott a Felvonulási térre, az ötödjére megrendezett Arc óriásplakát-kiállításra. A tárlat ugyanis ezúttal igen nagy meglepetéseket tartogat a korábban megszokott egyoldalúságból kiinduló nézőközönség számára. Persze a gatyaletologatós őstoposz már rögvest az első plakátok egyikéről visszaköszön, még ha egészen más kontextusban is: Varga Gábor kiállított munkáján ugyanis az „ilyen volt – ilyen lett” feliratok mellett két férfialsónemű virít; az első meglehetősen tiszta állapotban, míg a második többféleképpen is értelmezhető, világosbarnás színű makulával ellátva. A szóban forgó mű – amelynek mellesleg a nagyon civil kurázsis, szókimondó és liberális Ettől beszarsz! a címe – a mostanság oly divatos paintballozás – kevésbé EU-konform szóhasználattal: festékháborúzás – közben átélhető izgalmakat hivatott reklámozni, avagy kifigurázni. A plakátot akár a konzumista korunkra jellemző divatjelenségek kritikájaként is felfoghatjuk, és több kiállított mű is megerősítheti értelmezésünket. Juhász Balázs például a Media Markt úton-útfélen látható reklámját formálta át médiakritikává, a következőképpen írva át az áruházlánc reklámszövegét: Hülye! A média árt!
Aztán folytatódik a meglepetéssorozat. A valóságshow-k idiotizmusa például szemlátomást erősen megihlette az óriásplakát-kiállítás alkotóit: Fekete Norbert egy BKV-s buszsofőr képét szerepelteti művén az „Egy, aki minket visz” szöveg kíséretében; Kálmán Ildikó egy anyaszült meztelenül korláton lefelé gördeszkázó önmegvalósító fiatalember fotója mellé írta oda, hogy „Médiába szeretnék dolgozni” (copyright by Pongó, Pandora és a többiek); míg Barna Eszter és Mesedzija Zorán a párválasztós műsoroknak mos be egy jó nagyot, ráadásul a családcentrikus értékrend alapján: az alkotópáros ugyanis egy fiatal pár szemlátomást évtizedekkel ezelőtt készült fotóját állította ki, s mint a feliratokból megtudhatjuk, a nőalak nem más, mint „nagy i”, a mellette lévő fiatalember pedig a „nagy ő”.
Lám-lám, az arcosok az idén már nem csak a magyarságtudaton és a XX. század során végérvényesen tönkretett parasztságon tudnak gúnyolódni. Sőt: Tóth Károly a 6:3 című plakáttal mintha éppen az intellektuális nemzeti büszkeség pártján szállna síkra a vulgárnacionalizmussal szemben – a plakáton ugyanis a legendás angol–magyar labdarúgó-mérkőzés végeredménye mellett a „Tényleg ennyi?” kérdés szerepel, alatta a legkülönbözőbb, világszerte elterjedt magyar találmányok listájával, a szódavíztől a sugárhajtóműn át egészen az ökolakóparkokig. (Ezúton ajánlom az alkotó figyelmébe, hogy többek között a golyóstoll és az internet kimaradt.) Mi több, külön plakát szól a kátyúkról is, ám itt a mellékelt szöveg – amely szerint hungaricum „a Magyarország mindenkori területén megjelent minden, magyar vonatkozású tartalommal keletkezett valamely kátyú, függetlenül attól, hogy nyilvánosságra hozták-e vagy sem” – meglehetős kétségeket hagy afelől, hogy a Demszky-féle fővárosvezetést vagy a hungaricumok bejegyeztetésére irányuló kezdeményezést tekintette-e iróniája céltáblájának az alkotó.
Sokkal egyértelműbb az üzenet Zilahi László Kádár lakópark című plakátján, amelyen két paneltorony és Thürmerék kedvenc tömeggyilkosának portréja mellett a szolárium, az üvegvisszaváltó, a mini ABC, valamint a személyfelvonó szerepelnek extraként feltüntetve, a legvidámabb barakk urai által diktált és kielégített igényszint roppant magas voltára utalva. Jó, jó, a Kádár-korszakot még csak megengedett bezgetni, de az Európai Unió biztos tabu kell hogy legyen, gondolná az ember. És ismét kellemesen csalódik. Nagy Richárd kiállított művén ugyanis – amely akár az Inconnu Csoport valamelyik tárlatán is gond nélkül megállná a helyét – a Nyugati pályaudvar előtt látjuk a tömeget úgy, hogy minden járókelő feje helyén egy EU-s csillag virít; ráadásul a szerző az EUfória szó meghatározásaként (emlékezzünk: ilyen címmel rendezte meg a kormány a csatlakozást ünneplő köztéri mulatságot) a következő szöveget mellékeli a képhez: „Fokozott, megokolatlan jókedv. Kellemes közérzet, amelyet valamilyen idegbaj vagy gyógyszer, kábítószer, illetve méreg okoz.” Nos, a bugyuta EU-népszerűsítő propagandarajzfilm Szerencsi családja bizonyára ezt a képet se tenné ki a falra aranyozott keretben.
Az Egyesült Államok külpolitikája is megkapja a magáét a tárlaton, Rónaszéki Linda The World Needs Trees (A világnak fákra van szüksége) című plakátján ugyanis egy erdő képe szerepel, mindegyik lombkoronán a bárgyú tekintetű, megalomán texasi képmásával. A címet egyébként, csak hogy még egyértelműbbé tegye az üzenetet, valaki filccel a következőképp egészítette ki: „No Bushes” (azaz: nem pedig bokrokra – Bushokra). A meglepetések netovábbját pedig Gál Krisztián Szemét című alkotása jelenti, amely azt ábrázolja az utcai szemetesládákon szereplő rajzok stilizáltságát idézve, amint valaki egy pólyás csecsemőt készül a kukába hajítani éppen.
Egy SZDSZ-es elkötelezettségű plakátkiállítás, amelyik kiáll a magzati élet védelméért? Már-már tényleg nem hiszünk a szemünknek, amikor végül két plakáton is megjelenik előttünk az Arc-tárlatok megszokott őstoposza. Tudja a kedves olvasó: amelyik arról szól, hogy a magyarok egytől egyig antiszemiták, idegengyűlölők és rasszisták, kivéve persze a derék liberálisokat, akik a magasba emelik a haladás zászlaját. Szabó Gábor Személyiségteszt I. és II. című plakátjain ugyanis fekete alapon, vörös betűkkel a zsidó és a cigány szó szerepel, a jobb alsó sarokban – lám, mily fontos a térbeli elhelyezés szimbolikus üzenete – a „Mit érzel?” kérdés szerepel, minden bizonnyal azzal a céllal, hogy a galád jobboldaliakat azonnali önvizsgálatra késztesse, valamint megtérítse a liberális párt kebelére. Nesze nektek, fasiszták, gondolhatta elégedetten a szerző, akivel e kellemes érzésben bizonyára a szervezők is osztozhattak: megint megcselekedtük, amit megkövetelt tőlünk az eszme.
„A média, a politika és a globális erők könnyen belegyűrik az embert egy olyan bamba élőhalotti életbe, amelyben a néző csak bárgyún vigyorog azon, amit eléje tolnak. Ne tessék így viselkedni, tessék elgondolkodni: nem kell mindent elfogadni, ami a médiából és a politikából szivárog” – nyilatkozta az Arc óriásplakát-kiállítás kapcsán a minap a szervezők főalakja, Geszti Péter. És a fenti gondolatokat illetően kénytelenek vagyunk maradéktalanul egyetérteni vele. Azonban néhány dolgon az antiszemitizmus és a cigányellenesség vesszőparipájának főállású zsokéi is elgondolkodhatnának egyszer. Való igaz: egyik zsidó ismerősömet nemrégiben egy hét alatt kétszer is leköpdösték az éjszakai buszon magukat minden bizonnyal derék magyar embernek gondoló tuskó, tarsolylemezes senkiházi suhancok. Viszont e sorok írója a minap meg a „rohadt, gyilkos rác” jelzőt kapta meg a hatos villamoson, miután egyik belgrádi barátjával annak anyanyelvén, szerbül merészelt társalogni. Ennyit arról, hogy csak két népcsoport-e a hazánkban megjelenő idegengyűlölet célpontja. Arról meg ne is beszéljünk, mekkora az esélye annak, hogy az ember úgy mehessen ki a budapesti utcára egy kolozsvári rendszámú kocsival, hogy ne szőrös talpú oláhozzák le a járókelők és az autóstársak minduntalan, ha pirosat kap az útkereszteződésben. Úgyhogy, kedves Geszti Péter és a többi arcostársak: így tovább, tartsák csak a jó irányt, de van még tennivaló. Például örömmel venném, ha jövő ilyenkor egy-két szétzúzott arcú szabadkai fiatalt, néhány agyonlőtt koszovói szerb gyereket vagy éppen a határon megtáncoltatott kovásznai néptánccsoportot is ott látnám az Arc plakátkiállításán, a „Mit érzel?” felirat kíséretében.

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.