Pályázni, de mire?

Korszerűsíteni kívánja az SZDSZ-es vezetésű gazdasági minisztérium a pályáztatási rendszert, ezért kérnek minden céget, tegyenek javaslatot, hogy milyen egyszerűbb formanyomtatványt és egyáltalán: pályáztatási procedúrát tudnának elképzelni a jövőben. Lenne egy tiszteletteljes javaslatunk, ami, bár nem a pályáztatási eljárásra vonatkozik, mégis – szerénytelenség nélkül – elemi reformelképzelésnek számítana a jelenlegi körülmények között. Elképzelésünk a következő: töltsék fel legalább minimális összeggel a pályáztatási alapokat! Tudniillik jelen pillanatban szinte nincs olyan pályázati alap Magyarországon, amely érdemi támogatást nyújtana a mikrovállalkozásoknak vagy a kisebb agrárcégeknek és mezőgazdasági vállalkozóknak.
Ma legfeljebb a közepes, de inkább a nagy cégek lehetnek érdekeltek pályázatírásban, ám e körnek szinte teljesen mellékes, hogy bonyolult-e vagy éppen egyszerű a pályáztatási procedúra. A közepes méretű és a nagy vállalkozások ugyanis bármikor képesek megfizetni olyan szolgáltatót, amelyik tenderírásra szakosodott, s amelyik szolgáltató betéve tudja, hogy hol, melyik pályázatbíráló bizottságban kit, kiket kell és lehet megvásárolni még a tender elkészítése előtt, hogy végül sikeresnek ítéltessen a már elkészített pályamunka. Nem is szólva arról, hogy a nagyobb vállalatok a pályázati pénzekre való igényüket egyenesen a kormányzattal folytatott tárgyalásaik során jelentik be, s nemcsak a költségvetési összegeket, hanem egyéb olyan előnyöket is kiharcolnak, amiket a kormányzatnak módjában áll biztosítani e cégek számára. A nagyvállalatok ugyanis tökéletesen tisztában vannak azzal, hogy egy-egy nagyobb beruházásukat, fejlesztésüket a kormányzatok igyekeznek saját politikai sikerként kisajátítani, s mint tudjuk, a politikai fegyvertények felvásárlásakor a miniszterek nem nagyon mérlegelik a vételárat. A nagyvállalkozói kör tehát emiatt nem igazán fordít különösebb figyelmet az állami tendereljárásokra, a szolgáltatást megvásárolja a tanácsadói piacról, ha nem éppen egyenesen a kormánytól. Még annak árán is, hogy a teljes e célra szánt költségvetési keretet kimerítik, ami miatt a kisebb cégek számára nyitott alapokban egyetlen fillér sem marad. A támogatási, gazdaságfejlesztési alapok feltöltöttségi szintjéről ugyanis számos esetben a kormányzat saját hatáskörben dönt, így azok tőkeellátottságát még akár év közben is módosíthatja.
Ezzel szemben a mikrovállalkozások, a gazdák sok esetben képtelenek hasonló szolgáltatást megvásárolni, hiszen ehhez se tőkeerővel, se tudással nem rendelkeznek. Ez nem is lenne baj, hiszen ha egy kormányszerv, esetünkben egy minisztérium képes lenne ellátni a feladatát, nem kérne megoldást az érintettektől, azaz nem hárítaná át munkáját a vállalkozókra, hanem nekilátna, és megalkotna egy egyszerű pályáztatási rendszert. Persze ennek csak és kizárólag akkor lenne értelme, ha a kormány érdekeltté tenné az adott vállalkozói kört a pályázásban. Mert hogy pillanatnyilag ott tartunk, hogy egy pályázat összeállítása szinte többe kerül, mint az elnyerhető maximális támogatás, amelyről tudjuk, hogy szinte soha nem ítélik meg, hanem annak csak a töredékét folyósítják a győztesnek. Persze azt is csak abban a kivételes esetben, ha a tenderkiíró minisztérium nem épít valamiféle bürokratikus csapdát a tenderbe, amelyre hivatkozva végül szerződésszegőnek minősíti a győztes vállalkozást, s megtagadja attól a korábban már megítélt támogatást. Talán túlzásnak tűnhet, hogy ekkora jelentőséget tulajdonítunk a mikrovállalkozásoknak és a kisebb agrárcégeknek. E vállalkozások döntően kis létszámmal, viszonylag gyenge tőkeellátottsággal és technológiai adottságok mellett működnek, viszont körük igen széles, éppen ezért csoportjuk meghatározó szerepet tölt be a foglalkoztatásban, amelynek révén létük, mi több: jólétük nem pusztán gazdasági, hanem bizonyos mértékben szociális kérdés is. Nem véletlen, hogy a gazdasági nagyhatalmak – például Franciaország és Németország – fokozott figyelmet és rengeteg energiát fordítanak e szférára annak érdekében, hogy állami ösztönzőkkel javítsák helyzetüket. Ugyanez nem mondható el a magyar kormányról, amely szinte egyetlen olyan pályázati alapot sem töltött fel, amelyet a szóban forgó vállalkozói kör megpályázhatna.
Virtuális séta során bebarangolhatjuk a hazai tenderek világát. Jó kiindulópont erre a Nemzeti Fejlesztési Hivatal internetes honlapja, amely a www.nfh.hu címen érhető el. Itt viszonylag gyorsan működő keresőprogram segítségével nekiláthatunk kikeresni a mikrovállalkozásokra szabott pályázati lehetőségeket. Ne csüggedjünk, ha akár több ezer keresési kombinációból egyetlen találatunk sem lesz! Aki kitartó, előbb-utóbb belebotlik egy-két pályázatba. Olyanokba, amelyekről nem sikerült eldöntenünk, hogy tréfa-e, vagy komolyan gondolja a kiírója. Ilyen komoly – a mikrovállalkozások által is igénybe vehető – pályázat például a kisvállalkozások internetes megjelenését támogató tender, amely nem ad ugyan támogatást informatikai eszközök beszerzésére, de legfeljebb háromszázezer forinttal segíti a kisebb cégeket abban, hogy saját internetes honlapot alakítsanak ki. A másik, a mikrovállalkozások által is igénybe vehető, immár munkaügyi, foglalkoztatási támogatás sem túl ösztönző hatású: a Foglalkoztatási és Munkaügyi Minisztérium legfeljebb hat hónapon át fizet egy minimálbérnek megfelelő összeget és annak közterheit, ha mikrovállalkozás munkanélkülit alkalmaz. Első hallásra korrekt ajánlatnak tűnik, de a rejtett pályázati kitételek között szerepel, hogy a teljes támogatási összeg nem érheti el a félmillió forintot, ugyanakkor a munkanélkülit alkalmazó cégnek vállalnia kell az alkalmazott hoszszú távú foglalkoztatását.
A Nemzeti Fejlesztési Hivatal már említett honlapja az agrárgazdálkodásoknak is kínál lehetőségeket a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium weboldalára csatlakozva, ahol ismételten üres minden pályázati témakör. Egyenként górcső alá vettük az agrártárca pályázati témaköreit, s megdöbbenve tapasztaltuk, hogy a megjelölt 19 tárgykörből 12-re semmilyen pályázat nem áll a kistermelők rendelkezésére. Nem kisebb pályázati lehetőségekről lenne szó, mint agrárrendtartási, állattenyésztési, európai integrációs, élelmiszer-ipari, földügyi, halgazdálkodási, informatikai, térképészeti, vadgazdálkodási, vidékfejlesztési, vízgazdálkodási vagy más szakmai pályázatokról. Mindezen tárgykörökben a magyar, azaz újdonsült uniós gazdálkodók és kisebb agrárvállalkozások nem folyamodhatnak állami segítségért.
A költségvetés, a Medgyessy-csomagok minden olyan fillért elvontak, amelyek a hazai kisvállalkozói és gazdálkodói kör megsegítését lennének hivatottak szolgálni. Ilyen nincstelenségben, vagy ha úgy tetszik: esélytelenségben több mint nevetségesnek, kifejezetten cinikusnak hat a gazdasági tárca kezdeményezése, amelyben a vállalkozásokat kéri fel arra, hogy tegyenek javaslatokat a hazai pályázati rendszer egyszerűsítésére. Ahelyett, hogy a vállalkozókat állami ösztönzőkkel újabb és újabb tervek megálmodására késztetnék, ami tulajdonképpen az állami támogatási rendszer második nagy feladata lenne a tőkejuttatás mellett.